◄ 0:12
Előszó
1:0 ►

Előszó

Az írások hiteléül

0:13.1

Az Egyetemes Atya jellemének és az ő paradicsomi társai természetének bemutatásával, valamint a tökéletes központi világegyetem és az azt körülvevő hét felsőbb-világegyetem jellemzésével kapcsolatos beszámolók elkészítésekor a felsőbb-világegyetemi vezetőktől kapott utasítás szerint kell eljárnunk, mely megköveteli, hogy az igazság kinyilatkoztatására és az alapvető tudásanyag összehangolására irányuló minden erőfeszítésünk során részesítsük előnyben a bemutatás tárgyához kötődő, a létező legmagasabb rendű emberi fogalmakat. Új fogalmakra vonatkozóan csak abban a végső esetben tehetünk kinyilatkoztatást, ha a bemutatandó fogalomra az emberi elme még nem alkotott megfelelő kifejezést.

0:13.2

Az isteni igazság egymást követő bolygói kinyilatkoztatásai a bolygói tudás új és teljesebb rendszerezésének részeként mindig a szellemi értékek legfejlettebb fogalmait foglalják magukba. Így az Istenről és a világegyetemi társairól szóló beszámolóink készítése során ezen írások alapjául több mint ezer, a szellemi értékeknek és a mindenséggel kapcsolatos jelentéstartalmaknak a bolygón valaha létezett legmagasabb rendű és legfejlettebb ismeretanyagát felölelő emberi fogalmat választottunk. Ahol a múlt és a jelen Istent ismerő halandóitól összegyűjtött emberi fogalmak alkalmatlanok az igazság olyan bemutatására, amiként azt tisztünk kinyilatkoztatni, ott habozás nélkül kiegészítéseket teszünk, melynek érdekében felhasználjuk a paradicsomi Istenségek és az ő felsőbb honos világegyetemük valóságára és isteniségére vonatkozó saját, felsőbb rendű ismereteinket.

0:13.3

Teljes mértékben tudatában vagyunk a megbízatásunkkal járó nehézségeknek; tudjuk, mennyire lehetetlen az isteniség és örökkévalóság fogalomnyelvét a halandói elme véges fogalmainak nyelvére lefordítani. De tudjuk azt is, hogy az emberi elmében ott lakozik Isten egy része, és hogy az emberi lélekkel együtt van az Igazság Szelleme is; tudjuk továbbá, hogy e szellemerők együttműködnek annak érdekében, hogy képessé tegyék az anyagi embert a szellemi értékek valóságának megragadására és a világegyetemi jelentéstartalmak bölcseletének megértésére. Mindezeknél is biztosabban tudjuk azonban, hogy az Isteni Jelenlét e szellemei képesek hozzásegíteni az embert mindazon igazságok szellemben történő felismeréséhez, melyek hozzájárulhatnak a személyes vallásos tapasztalás örökké fejlődő valóságának—az Isten-tudatnak—a kiteljesítéséhez.

0:13.4

[Összeállította egy orvontoni Isteni Tanácsos, aki a paradicsomi Istenségekkel és a világegyetemek mindenségével kapcsolatban az igazságnak az Urantián való bemutatására kijelölt Felsőbb-világegyetemi Személyiségek Testületének a Vezetője.]


◄ 0:12
 
1. írás ►
 

Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.