◄ 72:10
72. írás
72:12 ►

Egy szomszédos bolygó kormányzati berendezkedése

11. Katonai felkészültség

72:11.1

A szövetségi katonai tanintézetekben végzettek a „polgárosodott társadalom védelmezőiként” a képességeiknek és tapasztalataiknak megfelelően hétféle rangban kaphatnak megbízást a Nemzeti Védelmi Tanács elnökétől. A tanács huszonöt tagú, s a tagjait a legmagasabb szülői, oktatási és ipari bíróságok jelölik, mely jelöléseket a szövetségi legfelsőbb bíróság erősít meg, és e testületet hivatalból az egyenrangú katonai ügyek vezérkari főnöke vezeti. E tagok hetvenéves korukig szolgálnak.

72:11.2

A kinevezett tisztek által elvégzett tanfolyamok négyéves időtartamúak és mindig valamely kereskedelmi ág vagy szakma elsajátításához kötődnek. Katonai kiképzést sohasem tartanak ilyen ipari, tudományos vagy szakmai oktatás nélkül. A katonai felkészítés befejeződésével az egyén a négyéves képzés alatt annak az oktatásnak a felében is részesült, melyet ama szakirányú tanintézetek valamelyikében nyújtanak, amelyekben a képzés ugyancsak négyéves. Így egy hivatásos katonai osztály létrejöttét kerülik el azáltal, hogy számos férfinak adják meg a lehetőséget, hogy a maguk fenntartásáról gondoskodjanak, miközben a gyakorlati vagy szakmai felkészítés felét biztosítják számukra.

72:11.3

A katonai szolgálat békeidőben tisztán önkéntes jellegű, és a szolgálat minden ágazatban négyéves időtartamra szól, mely alatt minden férfi valamilyen szakirányt is visz a katonai harcászat elsajátítása mellett. A központi katonai tanodákban és a földrész partjai mentén elhelyezkedő huszonöt kiképzőtáborban az egyik fő tevékenységet a zenei tanulmányok jelentik. Az ipari pangás időszakaiban főszabályként sok ezer állástalant vesznek igénybe a földrész szárazföldi, tengeri és légi védelmi létesítményeinek építéséhez.

72:11.4

Bár ezek az emberek komoly harci létszámot tartanak fenn a szomszédos ellenséges népek betörése elleni védelem érdekében, a javukra írható, hogy e katonai erőket az elmúlt száz évben nem alkalmazták támadó háborúban. Eljutottak a polgárosultság azon fokára, ahol erővel megvédhetik a polgárosodott társadalmat, anélkül, hogy az a haderőik támadó jellegű igénybevételére csábítaná őket. A földrész egyesített államának létrehozása óta nem voltak polgárháborúk, de az elmúlt két évszázadban őket kellett igénybe venni kilenc védelmi összetűzésben, melyek közül hármat erős világhatalmi szövetségek ellen folytattak. Bár e nemzet megfelelő védelemmel rendelkezik az ellenséges szomszédok ellen, sokkal több figyelmet fordít az államférfijainak, tudósainak és bölcselőinek a képzésére.

72:11.5

Amikor a világgal békében vannak, minden mozgósítható védelmi rendszert ugyancsak igénybe vesznek, de ekkor az iparban, a kereskedelemben és a kikapcsolódásban. Hadiállapotban az egész nemzetet mozgósítják. A hadiállapot időszakában a katonaság minden iparágban hatalmat kap és az egyes haderőnemi parancsnokok a kormányfő kormányának tagjaivá lépnek elő.


◄ 72:10
 
72:12 ►