A mindenségrendi értelem összes elme-szerepkörében az elme teljessége meghatározó az értelmi működés részeivel szemben. Az elme, lényegét tekintve, működési egység; ezért az elme mindig ezt az eredendő egységet mutatja, még akkor is, amikor a félrevezetett önnön valótok meggondolatlan tettei és választásai a működését akadályozzák vagy hátráltatják. Ez az egyesített elme változatlanul szellemi összehangolódás után kutat az akarati méltósággal és felemelkedési előjoggal bíró sajátlényegekkel alkotott társulás minden szintjén.
A halandó ember anyagi elméje tulajdonképpen az a mindenségrendi szövőszék, amelyen morontia szövedék fut, s ebbe az emberben lakozó Gondolatigazító maradandó értékek és isteni jelentéstartalmak világegyetem-jellegű szellemmintáját szövi—egy végleges-beteljesülésű és végtelen létpályájú továbbélő lelket, egy magvában végleges rendű lényt.
Az emberi személyiség azzal az elmével és szellemmel azonosítható, melyet az élet tart egymással működési kapcsolatban az anyagi testben. Az ilyen elmének és a szellemnek ez a fajta rendeltetésbeli viszonya nem az elme és a szellem sajátosságainak vagy ismertető jegyeinek a keverékét jelenti, hanem inkább egy magvában örök és maradandó jellegű, teljesen új, eredeti és egyedi világegyetemi értéket, a lelket.
Az ilyen halhatatlan lélek evolúciós megalkotásában három és nem két tényező bír jelentőséggel. A morontia emberi lélek e három előhírnöke:
1. Az emberi elme és minden, előtte létező és rá hatással bíró mindenségrendi befolyás.
2. Az ilyen emberi elmében lakozó isteni szellem és az ilyen abszolút szellemlényegű szilánkban meglévő minden lehetséges dolog mindazokkal a szellemi hatásokkal és tényezőkkel együtt, amelyek az emberi életben megjelennek.
3. Az anyagi elme és az isteni szellem közötti kapcsolat, amely olyan értéket és olyan jelentést hordoz, amelyek nem találhatók meg a társulás kialakulásában szerepet játszó egyetlen tényezőben sem. E különleges kapcsolat valósága nem anyagi és nem is szellemi, hanem morontia lényegű. Ez a lélek.
A köztes teremtmények már régóta úgy nevezik ezt a kifejlődő emberi lelket, hogy közép-elme, megkülönböztetésül az alacsonyabb rendű vagy anyagi elmétől és a magasabb rendű vagy mindenségrendi elmétől. Ez a közép-elme valóban morontia jelenség, ugyanis az anyagi és a szellemi közötti területen létezik. Az effajta morontia fejlődés lehetőségét lényegében két általános elme-késztetés hordozza magában: a teremtmény véges elméjében az Isten megismerésére és a Teremtő isteniségének elérésére irányuló ösztönzés, valamint a Teremtő végtelen elméjének az ember megismerésére és a teremtményi tapasztalás átélésére irányuló késztetése.
A halhatatlan lélek mennyei kifejlődése azért válik lehetővé, mert a halandói elme először is személyes, másodszor pedig állati-feletti valóságokkal van kapcsolatban; olyan, a mindenségrendi szolgálatra alkalmas anyagfeletti képességgel rendelkezik, mely biztosítja az erkölcsi döntések meghozatalára képes erkölcsi természet kifejlődését, s ezáltal igaz teremtői kapcsolatot alakít ki a különböző társult szellemi segítő hatásokkal és az emberben lakozó Gondolatigazítóval.
Az emberi elmének az ilyen jellegű, kapcsolaton alapuló átszellemiesülése elkerülhetetlenül a lélek fokozatos megszületéséhez vezet, mely közös sarja az Isten megismerésére törekedő emberi akarat által uralt segédelmének és annak az entitásnak, amely az elmével munkakapcsolatban álló világegyetemi szellemi erőket az ellenőrzése alatt tartja, vagyis a teremtésösszesség Istene egy tényleges szilánkjának—a Titkos Nevelőnek. Így lépi át az önnön való anyagi és halandói valósága a fizikai-élet gép ideigvaló korlátait és nyer új kifejeződést és új azonosságot a sajátlényeg folytonosságát jelentő kifejlődő hordozóban, a morontia és halhatatlan lélekben.