A keleti szemiták jól szervezett és jól irányított lovas népek voltak, akik megszállták a termékeny félhold keleti területeit és ott egyesültek a babiloniakkal. Az Ur közelében élő káldok a keleti szemiták legfejlettebb népei közé tartoztak. A föníciaiak a kevert szemita népek ígéretesebb és jól szervezett csoportját alkották, akik Palesztina nyugati részét, valamint a földközi-tengeri partvidéket uralták. Faji értelemben a szemiták az Urantia legkevertebb népei közé tartoztak, csaknem mind a kilenc emberfajta örökségét hordozták.
Az arábiai szemiták újra meg újra betörtek az északi Ígéret Földjére, a „tejjel és mézzel folyó” vidékre, azonban ugyanilyen gyakran vissza is verték őket a jobban szervezett és polgárosodottabb északi szemiták és hettiták. Később, egy rendkívül súlyos éhínség idején, e vándorló beduinok nagy számban léptek Egyiptom területére, hogy az egyiptomi építkezéseken bérmunkásként dolgozzanak, de abban a keserű élményben kellett részesülniük, hogy a Nílus-völgy közönséges és elnyomott munkásainak mindennapos kemény munkáját végző rabszolgákká váltak.
Csak Makiventa Melkizedek és Ábrahám korát követően alakult úgy, hogy bizonyos szemita törzseket a sajátos vallási hiedelmeik miatt Izráel gyermekeinek, később pedig hébereknek, zsidóknak és a „választott népnek” kezdtek hívni. Ábrahám nem minden hébernek volt a faji ősapja; még csak nem is ő volt az őse az összes, Egyiptomban fogságban tartott beduin szemitának. Igaz, hogy az Egyiptomból kivonuló leszármazottai alkották a későbbi zsidó nép magját, azonban az Izráel nemzetségeibe bekerült férfiak és nők túlnyomó többsége sohasem élt Egyiptomban. Ők csak olyan, szintén vándorló népek voltak, akik úgy döntöttek, hogy követik Mózest, amikor Ábrahám gyermekei és a szemita társaik Egyiptomból elindulva áthaladtak Észak-Arábián.
Az El Elyonra, a Fenségesre vonatkozó Melkizedek-féle tanítás, valamint a hiten keresztül elérhető isteni kegyről szóló szövetség nagyobbrészt feledésbe merült a szemita népek egyiptomi rabszolgasorba taszításának idejére, mely népcsoport lassan a héber nemzetté kezdett alakulni. Ám a fogság ezen időtartama alatt ezek az arábiai vándorló népek a faji istenségükként megtartották a régóta meglévő, hagyományos Jahve-hitüket.
Jahvét több mint száz különálló arábiai törzs imádta, és a Melkizedek-féle El Elyon felfogás színfoltjától eltekintve, mely továbbélt az egyiptomi műveltebb rétegek körében, beleértve a kevert héber és egyiptomi fajtákat is, a közrendű héber rabszolga-foglyok vallása a varázslás és áldozás régi Jahve-szertartásának átalakított változata volt.