Bár talán hibás dolog „kiválasztott népről” beszélni, nem tévedés úgy utalni Ábrahámra, mint kiválasztott egyénre. A Melkizedek az ő felelősségévé tette az egy Isten igazságának életben tartását, mely hit elkülönült az uralkodó többistenhittől.
Makiventa részben azért választotta a ténykedése helyszínéül éppen Palesztinát, mert olyan emberi családdal akart kapcsolatot teremteni, amelyben megvoltak a vezetői képességek. A Melkizedek megtestesülésének idején számos olyan földi család létezett, melyek éppen olyan jól fel voltak készülve a sálemi tantétel befogadására, mint Ábrahámé. Velük egyenlő mértékben felruházott családok éltek a vörös emberek, a sárga emberek körében, valamint a nyugati és az északi anditák leszármazottai között is. De ismét megemlítjük, hogy e helyszínek egyike sem volt olyan kedvező fekvésű Mihály későbbi földi megjelenése szempontjából, mint amilyen a Földközi-tenger keleti partvidéke. A Melkizedek palesztinai küldetését és Mihály későbbi megjelenését a héber népeknél nem kis mértékben befolyásolta a földrajzi tényező, az a tény, hogy Palesztina központi helyet foglalt el az akkoriban létezett világ kereskedelmi, utazási és polgárosultsági térképén.
A Melkizedek-megbízottak már egy ideje figyelemmel kísérték Ábrahám őseit, és erősen bíztak egy olyan utód megjelenésében egy bizonyos nemzedékben, akit értelem, kezdeményezőkészség, éleselméjűség és őszinteség jellemez. Térának, Ábrahám apjának a gyermekei minden szempontból megfeleltek ezeknek a várakozásoknak. A kapcsolatfelvétel lehetősége Téra sokoldalú gyermekeivel jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Makiventa Sálemben jelenjen meg és ne Egyiptomban, Kínában, Indiában vagy az északi törzseknél.
Téra és az ő egész családja langyos hívei voltak a Káldeában hirdetett sálemi vallásnak; a Melkizedekről egy föníciai tanító, Ovid tanításain keresztül értesültek, aki Urban hirdette a sálemi tantételeket. Ur városát azzal a szándékkal hagyták el, hogy közvetlenül Sálembe mennek, azonban Nahor, Ábrahám fiútestvére, lévén, hogy sohasem látta a Melkizedeket, közömbös volt és rávette őket, hogy Haranban időzzenek. A Palesztinába való megérkezésük után hosszú ideig tartott, mire hajlandók voltak a magukkal hozott összes házi istent elpusztítani; nagyon lassan adták fel a mezopotámiai sok istenüket a sálemi egy Istenért.
Néhány héttel Ábrahám apjának, Térának a halála után a Melkizedek kiküldte az egyik tanítványát, a hettita Jaramot, hogy e meghívást Ábrahámra és Nahorra is kiterjessze: „Gyertek Sálembe, ahol meghallhatjátok az örökkévaló Teremtő igazságáról szóló tanításainkat, és testvérek, a ti felvilágosult utódaitokban az egész világ áldott lesz.” Nahor ekkor nem fogadta el teljesen a Melkizedek által terjesztett örömhírt; hátramaradt és egy erős városállamot épített ki, mely az ő nevét viselte; de Lót, Ábrahám unokaöccse, úgy döntött, hogy a nagybátyjával tart Sálembe.
Miután Ábrahám és Lót megérkezett Sálembe, a város közelében lévő egyik dombos erősséget választották szálláshelyül, ahol megvédhették magukat az északi rablók rajtaütéseitől. Ekkoriban ugyanis a hettiták, az asszírok, a filiszteusok és más népcsoportok is állandóan rátörtek a közép- és dél-palesztinai törzsekre. A magaslati erődítményükből Ábrahám és Lót gyakran zarándokolt el Sálembe.
Nem sokkal azután, hogy bevették magukat a Sálem közeli erősségbe, Ábrahám és Lót elutazott a Nílus-völgybe élelemért, mert akkoriban Palesztinát aszály sújtotta. Ábrahám a rövid egyiptomi útja során egy távoli rokonát találta az egyiptomi királyszéken, és e királynál két sikeres katonai expedíció parancsnokaként szolgált. A nílusi ottlétük második részében ő és felesége, Sára az udvarnál lakott, és amikor elhagyta Egyiptomot, részesedést kapott a hadjáratokon szerzett hadizsákmányból.
Nagy elhatározottságot igényelt Ábrahámtól az, hogy lemondjon az egyiptomi udvarban élvezett rangról és visszatérjen a Makiventa által támogatott szellemibb munkához. De a Melkizedeket még Egyiptomban is tisztelték, és amikor az egész történetet előadták a fáraónak, ő erősen biztatta Ábrahámot, hogy térjen vissza és tartsa meg a Sálem ügye mellett tett esküjét.
Ábrahámnak királyi becsvágyai voltak, és az Egyiptomból visszavezető útja során beavatta Lótot ama tervébe, hogy az egész Kánaánt uralma alá hajtja és kiterjeszti a sálemi uralmat annak népeire. Lótnak inkább üzleti hajlamai voltak; így, egy későbbi nézeteltérésük miatt, Lót Szodomába ment, ahol kereskedelemmel és állattenyésztéssel kezdett el foglalkozni. Lótnak nem tetszett sem a katonaélet, sem a pásztorélet.
Miután Ábrahám a családjával visszatért Sálembe, hozzá is fogott a katonai terveinek részletes kidolgozásához. Hamarosan a sálemi terület polgári vezetőjének ismerték el és a vezetése alatt hét közeli törzs szövetségbe tömörült. A Melkizedek valóban nagyon nehezen tudta Ábrahámot visszatartani, akit fűtött a lelkesedés, hogy kivonuljon és a szomszédos törzseket karddal terelje össze annak érdekében, hogy gyorsabban megismerhessék a sálemi igazságokat.
A Melkizedek békés kapcsolatokat tartott fenn az összes környező törzzsel; nem voltak katonai céljai és az átvonuló seregek egyike sem támadta meg őt soha. Hajlandó volt belemenni abba, hogy Ábrahám Sálem védelme érdekében intézkedéseket tegyen, mint ahogy később ténylegesen tett is, azonban a tanítványa becsvágyó hódításainak tervét nem támogatta; így békésen elváltak, és Ábrahám Hebronba ment, hogy ott megalapítsa a katonai székhelyét.
Ábrahám a híres Melkizedekkel fenntartott közeli kapcsolata miatt nagy előnyben volt a környező jelentéktelen királyokkal szemben; ezek mind tisztelték a Melkizedeket és indokolatlanul féltek Ábrahámtól. Ábrahámnak tudomása volt a félelmükről és csak a megfelelő alkalomra várt, hogy megtámadja a szomszédait, és meg is találta azt az okot, amikor a hírek szerint e vezetők közül néhányan rajtaütöttek a Szodomában lakó unokaöccse, Lót birtokán. Erről értesülve Ábrahám a hét szövetséges törzs élén az ellenség ellen vonult. A 4000 fős, akkoriban komolynak számító sereg tiszti karát a 318 tagú saját testőrsége alkotta.
Amikor a Melkizedek hírét vette Ábrahám hadüzenetének, elindult, hogy lebeszélje a háborúról, de csak az egyik korábbi tanítványát érte utol, amint az győztesen visszatér a csatából. Ábrahám kitartott amellett, hogy Sálem Istene adott neki győzelmet az ellenségei felett és ragaszkodott ahhoz, hogy a hadizsákmány tizedét a sálemi kincstárnak adja. A másik kilencven százalékot a hebroni székhelyére vitte.
A sziddimi csata után Ábrahám lett a tizenegy törzs második szövetségének vezetője és nemcsak tizedeket fizetett a Melkizedeknek, hanem gondoskodott arról is, hogy a közelben élők mindegyike is hasonlóan járjon el. A Szodoma királyával folytatott ügyes tárgyalásai, valamint a vele szemben érzett félelem azt eredményezte, hogy Szodoma királya és mások is csatlakoztak a hebroni katonai szövetséghez; Ábrahám igen jó úton haladt afelé, hogy erős államot építsen ki Palesztinában.