Egy évtized alatt a Melkizedek megszervezte a sálemi tanhelyeit, mégpedig ama régi rendszer mintájára, melyet még a második Éden szetfi papjai alakítottak ki. Még a később megtérített Ábrahám által bevezetett dézsmarendszer is az ősi szetfiek módszereinek sokáig megmaradó hagyományaiból eredt.
A Melkizedek az egy Isten, az egy egyetemes Istenség fogalmát tanította, de megengedte az embereknek, hogy e tanítást összekapcsolják a Norlatiadek Csillagvilági Atyjával, akit ő El Elyonnak—a Fenségesnek—nevezett. A Melkizedek gyakorlatilag mélyen hallgatott Lucifer helyzetéről és az ügyek jerusemi állásáról. Lanaforge-nak, a Csillagrendszer Fejedelemnek kevés dolga akadt az Urantiával addig, míg Mihály nem végzett az alászállásával. A sálemi tanulók többsége számára az Edentia volt a menny és a Fenséges volt az Isten.
A három egyközepű kör jelképét, melyet a Melkizedek az alászállása jelképéül választott, az emberek többsége úgy értelmezte, mint amely az emberek, az angyalok és az Isten három országát jelöli. Meg is maradhattak e hitükben; a követői közül igen kevesen tudták, hogy ez a három kör az isteni fenntartás és irányítás paradicsomi Háromságának végtelenségét, örökkévalóságát és egyetemességét jelképezi; még Ábrahám is inkább a három edentiai Fenséges jelképeként fogta fel, mert azt tanították neki, hogy a három Fenséges egyként működik. Amennyire a Melkizedek a jelvényével ábrázolt Háromság fogalmát tanította, rendszerint társította azt a Norlatiadek csillagvilág három Vorondadek urával.
A követői közül az egyszerű emberek esetében nem próbálkozott olyan tanításokkal, melyek továbbmentek volna az edentiai Fenségesek—az Urantia Istenei—uralmánál. De némelyek számára a Melkizedek magasabb szintű igazságot tanított, beleértve a helyi világegyetem működését és szerveződését is, míg a ragyogó tanítványának, a kéni Nordannak és a legkomolyabb hallgatóiból álló csoportnak a felsőbb-világegyetemről, sőt a Havonáról szóló igazságokat is megtanította.
A Katro család tagjai, akikkel a Melkizedek több mint harminc éven át együtt lakott, e felsőbb igazságok közül sokat megismertek és a családon belül sokáig meg is őrizték azokat, egészen a nevezetes leszármazottjuk, Mózes koráig, aki így meghatározó hagyományt kapott a Melkizedek korából, mely az apai ágon és más forrásokon keresztül az anyai ágon át jutott el hozzá.
A Melkizedek minden olyat megtanított a követőinek, amit csak képesek voltak felfogni és befogadni. Még a mennyről és a földről, az emberről, az Istenről és az angyalokról szóló sok új keletű vallási felfogás sem áll nagyon messze a Melkizedek tanításaitól. De ez a nagy tanító mindent alárendelt az egy Isten, a világegyetemi Istenség, a mennyei Teremtő, az isteni Atya tantételének. E tanításra azért helyezett hangsúlyt, hogy felkeltse az ember imádatát és előkészítse a terepet Mihálynak, mint ezen Egyetemes Atya Fiának a későbbi megjelenéséhez.
A Melkizedek azt tanította, hogy valamikor a jövőben egy másik Istenfiú jön el olyan húsvér testben, mint amilyenben ő maga is, de ő asszonytól fog születni; és ezért van az, hogy számos későbbi tanító Jézust „örökre a Melkizedek rendjéből való” papnak vagy segédkezőnek tartotta.
A Melkizedek így készítette elő az utat és rendezte el a világ fejlődési irányának egyistenhitre épülő terepét az egy Isten tényleges paradicsomi Fia alászállásához, akit oly élénken mutatott be úgy, mint a mindenek Atyját, és akit Ábrahám előtt úgy képviselt, mint olyan Istent, aki az embert a személyes hit egyszerű kapcsolatán keresztül is elfogadja. Mihály, amikor megjelent a földön, megerősített mindent, amit a Melkizedek korábban a paradicsomi Atyáról tanított.