A kinyilatkoztatás evolúciós, de mindig fokozatos. A világtörténelmi korszakok során át a vallási kinyilatkoztatások örökké gyarapodók és egymás után egyre nagyobb megvilágosodást hozók. A kinyilatkoztatás küldetése, hogy megrostálja és megtisztítsa az egymást követő evolúciós vallásokat. De ha a kinyilatkoztatásnak fel kell emelnie és nemesítenie kell az evolúciós vallásokat, akkor az ilyen isteni látogatásoknak olyan tanításokat kell bemutatniuk, melyek nem állnak távol annak a korszaknak a gondolkodásától és felfogásától, amelyben közreadják azokat. Így a kinyilatkoztatásnak mindig kapcsolatot kell tartania az evolúcióval és így is tesz. A kinyilatkoztatás vallását szükségképpen mindig korlátozza az ember felfogóképessége.
De függetlenül a nyilvánvaló kapcsolódási pontoktól vagy eredettől, a kinyilatkoztatás vallásait mindig jellemzi a valamiféle végleges értékű Istenségbe és a személyazonosság halál utáni továbbélésének valamilyen felfogásába vetett hit.
Az evolúciós vallás érzelmi, nem okszerű. Az nem más, mint az ember válasza a feltételezett kísértet-szellem világban való hitre—az emberi hiedelem ingerválasza, melyet az ismeretlen megismerése és az attól való félelem vált ki. A kinyilatkoztatott vallást a valódi szellemi világ terjeszti elő; az nem más, mint a felsőbb-értelmi mindenségrend válasza a halandó azon vágyára, hogy higgyen és bízzon az egyetemes Istenségekben. Az evolúciós vallás írja le az emberiség körülményes tapogatózását az igazságkeresésben; a kinyilatkoztatott vallás maga ez az igazság.
Számos vallási kinyilatkoztatásra került sor, de csupán öt bírt korszakos jelentőséggel. Ezek a következők:
1. A dalamatiai tanítások. Az Első Forrás és Középpont igazi fogalmát az Urantián először Kaligasztia herceg törzskarának testtel bíró száz tagja hirdette. Ezen Istenségről szóló kinyilatkoztatás terjedése több mint háromszázezer éven át folyt, míg végül hirtelenül megszakította azt a bolygó elszakadása és a tanítási rendszer összeomlása. Van munkáját kivéve a dalamatiai kinyilatkoztatás befolyásoló ereje gyakorlatilag elveszett az egész világ számára. Még a nodfiak is elfelejtették ezt az igazságot Ádám érkezésének idejére. Mindazok közül, akik részesültek a százak tanításaiban, a vörös emberek tartották meg azt a legtovább, azonban a Nagy Szellem felfogása már csak egy homályos fogalom volt az amerikai indián vallásban, amikor a kereszténységgel való kapcsolatfelvétel nagymértékben megtisztította és megerősítette azt.
2. Az édeni tanítások. Ádám és Éva újból bemutatta a mindenek Atyjának fogalmát az evolúciós népeknek. Az első Éden pusztulása még azelőtt megállította az ádámi kinyilatkoztatás menetét, hogy az egyáltalán teljesen kibontakozhatott volna. De Ádám befejezetlen tanításait továbbvitték a szetfi papok, és ezen igazságok némelyike sohasem veszett el teljesen a világ számára. A szetfiek tanításai a levantei vallásfejlődés teljes irányvonalát megváltoztatták. Azonban Kr.e. 2500-ra az emberiség nagyobbrészt elveszítette az Éden napjaiban közreadott kinyilatkoztatást.
3. A sálemi Melkizedek. E nebadoni veszélyhelyzeti Fiú indította el az igazság harmadik kinyilatkoztatását az Urantián. A tanításainak sarkalatos tantételeit a bizodalom és a hit képezte. Az Isten mindenható jóságában való bizodalmat tanította és azt hirdette, hogy a hit az a cselekedet, mely révén az emberek kiérdemlik az Isten kegyét. A tanításai fokozatosan összeolvadtak a különféle evolúciós vallási hiedelmekkel és szokásokkal és végül azokká a hittudományi rendszerekké fejlődtek, mely a Krisztus utáni első évezred kezdetén az Urantián megvoltak.
4. A názáreti Jézus. Krisztus Mihály adta közre az Urantiának negyedik alkalommal az Isten mint az Egyetemes Atya felfogását, és az ő tanításai azóta is általánosan megmaradtak. A tanításának lényege a szeretet és a szolgálat volt, az a szeretetteljes imádás, mellyel egy teremtményfiú enged az Isten, az Atyja szeretetteljes segédkezése felismerésének és az arra való válaszadásnak; annak az önkéntes szolgálatnak, melyet az ilyen teremtményfiak a társaiknak nyújtanak abban az örömteli felismerésben, hogy e szolgálatban egyúttal az Atya Istent is szolgálják.
5. Az Urantia írások. Ezen írást is magába foglaló írások alkotják az igazságnak az Urantia halandói számára való legutóbbi bemutatását. Ezek az írások minden korábbi kinyilatkoztatástól különböznek, ugyanis ezek nem egyetlen világegyetemi személyiség munkája, hanem több lény összetett beszámolói. De a kinyilatkoztatás sohasem lehet teljes, kivéve, ha az ember általa elérte az Egyetemes Atyát. Minden más mennyei segédkezés nem más, mint részleges, átmeneti és gyakorlatilag az idő és tér helyi viszonyaira szabott. Bár az ehhez hasonló ismertetések talán gyengítik az összes kinyilatkoztatás közvetlen erejét és tekintélyét, eljött az idő az Urantián, amikor tanácsos ilyen őszinte vallomásokat tenni, még akkor is, ha ezzel megjelenik annak a kockázata, hogy ennek, az igazságról az Urantia halandó emberfajtái számára tett kinyilatkoztatások közül a legutóbbinak, a jövőbeli hatása és tekintélye gyengül.