A kísértetekről feltételezték, hogy előszeretettel költöznek olyan tárgyakba, melyek még a húsvér testi életükben az övék voltak. E hiedelem számos mai kegytárgy hathatósságát megmagyarázza. Az ősök mindig is tisztelték a vezetőik csontjait, és a szentek és hősök csontmaradványai iránt sokan még mindig babonás tisztelettel viseltetnek. Némelyek még manapság is elzarándokolnak a nagy emberek sírjához.
A kegyeleti tárgyakban való hit az ősi bűvtárgy-tiszteletből ered. A mai vallások kegyeleti tárgyai annak a kísérletnek a megtestesülései, hogy a vadember bűvtárgyait ésszerűsítsék és azokat az új keletű vallási rendszerekben felemeljék a fennköltség és a tiszteletreméltóság szintjére. Vagyis pogány dolog hinni a bűvtárgyakban és a varázslásban, de teljesen rendjén lévő dolog a szentek testi maradványainak és a csodáknak az elfogadása.
A tűz helye—a tűzhely—többé-kevésbé bűvtárgyivá, szent hellyé vált. A szentélyek és a templomok lettek az első bűvtárgyi helyek, mert a holtakat ott temették el. A héberek bűvtárgyi kunyhóját Mózes emelte arra a szintre, ahol az már egy mindennél nagyobb bűvtárgynak adott otthont, az akkoriban létezett Isten törvényének. De az izraeliták sohasem adták fel a kőoltárban való különös kánaáni hitüket: „És ez a kő, melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lesz.” Őszintén hitték, hogy az Istenük szelleme ilyen kőoltárokban lakozik, melyek valójában bűvtárgyak voltak.
A legkorábbi képek azért készültek, hogy megörökítsék a jeles holtak külső megjelenését és emlékét; ezek valóságos emlékművek voltak. A bálványok a bűvtárgyi hit tökéletesítései lettek. Az ősi emberek úgy hitték, hogy a beszentelési szertartás rábírja a szellemet arra, hogy a képbe költözzön; és hasonlóképpen, azzal, hogy bizonyos tárgyakat megáldottak, azok szerencsetárgyakká lettek.
A második parancsolatnak az ősi dalamatiai erkölcsi törvényekhez való hozzátételével Mózes kísérletet tett a bűvtárgyimádás szabályozására a héberek körében. Körültekintően úgy rendelkezett, hogy ne készítsenek bűvtárgyi hit céljára használható képeket. Világossá tette, hogy „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben vagy amelyek alant a földön vagy amelyek a föld vizeiben vannak.” Bár e parancsolat nagyban hátráltatta a művészet fejlődését a zsidók körében, azért visszafogta a bűvtárgyimádást is. De Mózes elég bölcs volt ahhoz, hogy ne próbálkozzon a régi bűvtárgyak hirtelen lecserélésével, és ezért beleegyezett abba, hogy bizonyos kegyeleti tárgyakat hordjanak a törvényhez a közös harci oltárban és vallási szentélyben, mely a frigyszekrény volt.
A szavak végül bűvtárgyi dolgokká váltak, különösen azok, melyeket Isten szavainak tartottak; így sok vallás szent könyvei az ember szellemi képzelőerejét elzáró, bűvtárgyszerű börtönökké váltak. Mózes törekvése éppen hogy a legnagyobb bűvtárgyi dolgot eredményezte; a parancsolatát később arra használták, hogy értéktelenné tegyék a művészetet és hátráltassák a szépség élvezetét és tiszteletét.
A régi időkben a tekintély bűvtárgyi szava félelmes tantétel volt, a legszörnyűbb az embert rabszolgasorba taszító zsarnokok közül. A tantételszerű bűvtárgyi dolog arra készteti a halandó embert, hogy átadja magát a vakbuzgóságnak, a megszállottságnak, a babonaságnak, a türelmetlenségnek és a legszörnyűbb embertelen kegyetlenkedéseknek. A bölcsesség és az igazság mai tisztelete csak viszonylag új keletű eltávolodás a bűvtárgyképző hajlamtól a gondolkodás és az értelem felsőbb szintjei felé. A felhalmozódott bűvtárgyi írások esetében, melyeket különféle hitbuzgó emberek szent könyveknek tartanak, nem csak az a hiedelem van meg, hogy ami a könyvben áll az igaz, hanem az is, hogy a könyvben minden igazság benne van. Ha e szent könyvek egyike történetesen azt mondaná, hogy a föld lapos, akkor nemzedékek hosszú során át az egyébként józan férfiak és nők nem volnának hajlandók elfogadni a valódi bizonyítékát sem annak, hogy a bolygó gömbölyű.
Az a szokás, amikor a szent könyvek egyikét felcsapják azért, hogy az ember szeme véletlenül megakadjon egy részleten, majd annak követésével a fontos életviteli vagy a tervezett döntések végleges irányt kapjanak, nem több és nem is kevesebb, mint súlyos bűvtárgyi hit. A „szent könyvre” esküdni vagy valamely különösen tisztelt tárgyra fogadalmat tenni nem más, mint a kifinomult bűvtárgyi hit egy formája.
De valódi evolúciós haladást jelent az, hogy az emberiség elmozdult attól, hogy a vadak törzsfőnöke ujjkörméből származó nyesedéket bűvtárgyias félelemmel tisztelje, afelé, hogy olyan levelek, törvények, mondák, példázatok, hitregék, versek és beszámolók nagyszerű gyűjteményét tiszteli, melyek végeredményben sok évszázad megrostált erkölcsi bölcsességét tükrözik, legalábbis addig a korig és történésekig, amikor is „szent könyvként” összegyűjtötték azokat.
Ahhoz, hogy a szavak bűvtárgyi dolgokká válhassanak, ihletettnek kellett, hogy tekintsék azokat, és az isteni ihletésűnek feltételezett írások segítségül hívása közvetlenül elvezetett az egyház tekintélyének felállításához, míg a polgári formák fejlődése az állam tekintélyének létrejöttéhez vezetett.