A társadalmi szerveződés vallásgyakorlási válfaja azért létezett, mert az erkölcsi nézetek és a vallási állhatatosság megőrzéséhez és ösztökéléséhez egyfajta jelképrendszert biztosított. A tisztelet a „régi családok” hagyományaiból nőtt ki és meghonosodott intézményként állandósult; minden családnak van valamiféle tiszteletfajtája. Minden ösztönző eszménykép valamilyen állandósuló jelképrendszert igyekszik megragadni—a kulturális megnyilvánulásnak olyasféle eljárására törekszik, mely biztosítja a fennmaradást és erősíti a megvalósulást—és a tisztelet e célt az érzelmek táplálása és erősítése révén éri el.
A polgárosodás legelejétől fogva a társadalmi műveltség és a vallási haladás terén minden megindító mozzanat kialakított valamilyen szertartást, valamilyen jelképes szertartásrendet. Minél inkább észrevétlenül nyert teret ez a szertartás, annál erősebben tartotta fogva a híveket. A tiszteletközösség érzéseket őrzött meg és érzelmeket elégített ki, azonban mindig is ez volt a társadalmi megújhodás és a szellemi fejlődés útjában álló legnagyobb akadály.
Függetlenül attól, hogy a tiszteletközösség mindig is hátráltatta a társadalmi haladást, sajnálatos dolog, hogy oly sok, tisztes erkölcsi mércével és szellemi eszményképekkel rendelkező mai hívő számára nem áll rendelkezésre megfelelő jelképrendszer—nincs kölcsönösen támogatott tiszteletfajta—nincs, amihez tartozhatnának. De vallási tiszteletet nem lehet gyártani; annak fokozatosan teret nyerve kell megjelennie. Semelyik két csoportnak nem lesz azonos tiszteletközössége, hacsak a szertartásaikat hatalmi szóval önkényesen nem egységesítik.
A korai keresztény tiszteletfajta volt a leghatékonyabb, a legmegnyerőbb és a legtartósabb minden kigondolt vagy kieszelt szertartás közül, azonban sok értéke semmisült meg az egyik tudományos korszakban, amikor sok eredeti tantételét elpusztították. A keresztény tiszteletfajta a számos alapeszméjének pusztulásával elerőtlenedett.
A múltban az igazság gyorsan növekedett és szabadon terjedt, amikor is a tiszteletfajta még képlékeny s a jelképrendszer alakítható volt. A bőségesen rendelkezésre álló igazság és az alakítható tiszteletfajta kedvezett a társadalmi fejlődés gyors menetének. Az értelmetlen tiszteletfajta megrontja a vallást, amikor megkísérli kiszorítani a bölcseletet és rabszolgaságba juttatni az értelmet; a nemes tiszteletközösség gyarapszik.
Az árnyoldalaktól és hátrányoktól függetlenül az igazságról szóló minden új kinyilatkoztatás új tiszteletfajta születéséhez vezetett, és még Jézus vallásának újrafogalmazása is szükségképpen új és helyes jelképrendszert fog kialakítani. A mai embernek megfelelő jelképrendszert kell találnia az új és fejlődő eszméi, eszményképei és hűségviszonyai számára. Ennek a fejlettebb jelképnek vallásos életből, szellemi tapasztalásból kell megszületnie. A magasabb rendű polgárosodott társadalom nemesebb jelképrendszerének az Isten Atyaságán kell alapulnia és az emberek közötti testvériség fenséges eszményképét kell hordoznia.
A régi tiszteletfajták túl önközpontúak voltak; az újnak a megtapasztalt szeretet természetes következményének kell lennie. Az új tiszteletfajtának a régihez hasonlóan táplálnia kell az érzést, ki kell elégítenie az érzelmet és támogatnia kell az állhatatosságot; de még többet is kell tennie: Elő kell segítenie a szellemi fejlődést, ki kell terjesztenie a mindenségrendi jelentéstartalmakat, magasabb szintre kell emelnie az erkölcsi értékeket, bátorítania kell a társadalmi fejlődést, és ösztönöznie kell a személyes vallásos élet nemesebb fajtáját. Az új tiszteletfajtának az élet legfelsőbb céljait kell megmutatnia, melyek egyaránt időlegesek és örökkévalók—társadalmiak és szellemiek.
Egyetlen tiszteletfajta sem képes megmaradni és hozzájárulni a társadalmi polgárosodás kibontakozásához és az egyéni szellemi boldoguláshoz, hacsak nem az otthon élőlénytani, társadalomtani és vallási jelentőségén alapul. A fennmaradó tiszteletnek jelképeznie kell azt, ami állandó a folytonos változás közepette; meg kell dicsőítenie azt, ami egyesíti az örökké változó társadalmi átalakulás folyamát. Igaz értékeket kell felismernie, szép kapcsolatokat kell méltatnia, és a valódi nemesség jó értékeit kell dicsőítenie.
De az új és kielégítő jelképrendszer megtalálásának nehézsége abban áll, hogy a mai emberek, mint csoport, ragaszkodnak a tudományos hozzáálláshoz, elvetik a babonaságot és irtóznak a tudatlanságtól, míg egyénekként mindegyikük keresi a rejtelmeket és hódol az ismeretlennek. Egyetlen tiszteletfajta sem képes a túlélésre, hacsak nem foglal magába valamilyen ellenállhatatlan erejű rejtélyt és bújtat valami értékes, de elérhetetlen dolgot. Megismételjük, hogy az új jelképrendszernek nem szabad csak a csoport számára jelentőséggel bírnia, hanem az egyén számára is fontosnak kell lennie. Bármely hasznos jelképrendszer formái olyanok legyenek, melyeket az egyén a maga indíttatásából is alkalmazhat, és amelyeket együtt élvezhet a társaival is. Ha az új tiszteletfajta nyugvó helyett élénk lehetne, akkor valóban érdemben tudna hozzájárulni az emberiség időbeni és szellemi fejlődéséhez egyaránt.
De egy tiszteletfajta—a szertartások, jelmondatok és célok jelképrendszere—nem fog működni, ha túlságosan összetett. És meg kell lennie benne a hódolat iránti igénynek, a hűségre való válasznak is. Minden hatékony vallás bizonyosan kialakít valamilyen méltó jelképrendszert, és a hívek jól teszik, ha megakadályozzák e rendnek az olyan bénító, torzító és fullasztó, lélektelen szertartásokká való szilárdulását, melyek csak akadályozni és hátráltatni tudnak minden társadalmi, erkölcsi és szellemi fejlődést. Egyetlen tiszteletfajta sem maradhat fenn, ha késlelteti az erkölcsi gyarapodást és nem képes előmozdítani a szellemi fejlődést. A tisztelet nem más, mint a személyes szellemi tapasztalás élő, mozgékony teste—vagyis az igaz vallás—által körülnőtt váz.
[Közreadta a Nebadon egyik Ragyogó Estcsillaga.]
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.