Az otthonban kiteljesedő házasság valóban az ember legfennköltebb intézménye, de azért alapvetően emberi intézmény; sohasem szabad szentségnek nevezni. A szetfi papok vallási szertartást alakítottak ki a házasságból; de az Éden után évezredeken keresztül a házasságbeli együttélés tisztán társadalmi és polgári intézményként létezett.
Az emberi társulásoknak az isteni társulásokhoz való hasonlítása felettébb szerencsétlen dolog. A férj és feleség egyesülése a házasság-otthon kapcsolatban nem más, mint az evolúciós világok halandóinak anyagi működése. Az igaz, hogy komoly szellemi előrehaladás származhat a férj és a feleség fejlődésre irányuló, őszinte emberi törekvéseiből, de ez nem jelenti azt, hogy a házasság szükségszerűen szent dolog. A szellemi fejlődés az emberi igyekezet más útjai őszinte követésének is velejárója.
A házasságot éppily kevéssé lehet hasonlítani az Igazítónak az emberhez fűződő viszonyához vagy ahhoz a testvériességhez, mely Krisztus Mihály és az ő emberi testvérei között megvan. E kapcsolatok alig néhány ponton vethetők össze a férj és feleség társulásával. Rendkívül szerencsétlen dolog, hogy e viszonyok félreértelmezésével az emberek oly nagy zavart okoztak a házasság elismertségében.
Szerencsétlen dolog az is, hogy bizonyos halandói csoportok úgy fogták fel a házasságot, mint amelyet isteni cselekedet teljesít ki. Az ilyen hiedelmek közvetlenül elvezetnek a házas állapot felbonthatatlanságához, függetlenül a körülményektől és a szerződő felek óhajától. De magának a házasság felbontásának a ténye jelzi, hogy Istenség nem vesz részt az ilyen egyesülésekben. Ha Isten egyszer bármely két dolgot vagy személyt összekötött, akkor azok együtt maradnak mindaddig, amíg az isteni akarat el nem rendeli a szétválásukat. De a házasság esetében, amely emberi intézmény, vajon ki meri megítélni, ki meri megmondani, hogy mely házasságok olyan egyesülések, melyeket a világegyetemi felügyelők hagytak jóvá és melyek azok, amelyek tisztán emberi jellegűek és eredetűek?
Mindazonáltal van házasságeszmény a magas szférákon. Minden egyes helyi csillagrendszer központján az Isten Anyagi Fiai és Leányai megmutatják a férfi és a nő házasság kötelékének, valamint az utódok nemzése és nevelése céljából való egyesülésének eszményképeit. Végül is az eszményi halandói házasság emberileg szent.
A házasság az embernek mindig is az időben megvalósítandó legfelsőbb eszményi álma volt és ma is az. Bár e szép álom ritkán valósul meg a maga teljességében, dicső eszményképként továbbra is fennmarad, és az emberi boldogság érdekében állapotszerű törekvésre csábítja a fejlődő emberiséget. De a fiatal férfiakkal és nőkkel valamennyire meg kell ismertetni a házasság valóságait, mielőtt elmerülnek a családi élet sokat követelő kölcsönös kapcsolataiban; a túlzó ifjúkori eszményelvűséget a hiú remények házasság előtt történő, bizonyos fokú lerombolásával kell mérsékelni.
A házasság ifjak által való eszményítését azonban nem szabad helyteleníteni; ezek az álmok a családi élet jövőbeli céljának megjelenítései. Ez a beállítottság ösztönző és segítő jellegű, feltéve, hogy nem megy a házasság és az azzal járó családi élet gyakorlati és mindennapi követelményei felismerésének kárára.
A házassági eszményképek komoly fejlődésen mentek át a legutóbbi időkben; némely nép körében az asszony gyakorlatilag egyenlő jogokat élvez a társával. A család, elvben legalábbis, az utódnevelésre létrejött hű társulássá válik, mely együtt jár a nemi hűséggel is. De még a házasság ezen új változata sem merészkedhet az egész személyiségre és egyéniségre kiterjedő kölcsönös birtoklás jelentette szélsőségig. A házasság nem csak egyéniségközpontú eszménykép; a házasság egy férfi és egy nő fejlődő társközössége, mely a pillanatnyi erkölcsök mellett létezik és működik, melyet tabuk korlátoznak és amelyet a társadalom törvényei és szabályai erősítenek meg.
A huszadik századi házasságok sokkal magasabb szinten állnak a régi korokéihoz képest, függetlenül attól, hogy jelenleg az otthon intézményének komoly megmérettetése zajlik, mert a női szabadságjogok gyors erősödésével járó kihívások hirtelenül zúdultak rá a társadalmi szerveződésre, azokról a jogokról van szó, melyeket a múltbeli nemzedékek erkölcseinek késlekedő fejlődése során oly sokáig megtagadtak tőlük.
[Közreadta az Urantián állomásozó Szeráf Vezető.]
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.