A vademberek már nagyon korán megfigyelték, hogy a fajkeveredés javított az utódok minőségén. Nem az volt a helyzet, hogy a beltenyészet mindig rossz lett volna, hanem az, hogy a vérvonal megújítása aránylag mindig jobb volt; ezért az erkölcsök egyre inkább úgy alakultak, hogy megszigorították a közeli hozzátartozók közötti nemi kapcsolatot. Felismerték, hogy a vérvonal megújítása nagyban fokozza az evolúciós változatosság és fejlődés selejtező lehetőségét. A vérvonal megújításából származó egyedek sokoldalúbbak voltak és jobb túlélési képességekkel rendelkeztek az ellenséges világban; a beltenyészethez tartozók, az erkölcseikkel együtt fokozatosan eltűntek. Ez mind lassú fejlődés eredménye volt; a vadak nem töprengtek tudatosan ilyen kérdéseken. A későbbi és fejlettebb népek viszont igen, és megfigyelték azt is, hogy az általános gyengeség néha a túlzott beltenyészet eredménye.
Bár a jó állományra alapozott rokonházasságok néha erős törzsek létrejöttét eredményezték, az örökletes fogyatékossággal élők beltenyészetéből származó nyilvánvaló esetek jóval határozottabban befolyásolták az emberek gondolkodását, melynek az lett az eredménye, hogy a fejlődő erkölcsök egyre erősebb tabukat alkottak a közeli rokonok közötti mindenféle házasodás ellen.
A vallás sokáig hatékony gátja volt a külházasságnak; számos vallási tanítás tiltotta a más hitűekkel való házasságot. A nő rendszerint a belházasság gyakorlatát részesítette előnyben; a férfi pedig a külházasságot. A tulajdon mindig is befolyásolta a házasságot, és néha, annak érdekében, hogy a nemzetség a vagyont megtarthassa, olyan erkölcsök jelentek meg, melyek arra kényszerítették a nőket, hogy az apjuk törzséből válasszanak maguknak férjet. Az ilyen szabályok az unokatestvér-házasságok nagymértékű sokasodásához vezettek. A belházasságok kötését abból a célból is gyakorolták, hogy megőrizzék a szakmai titkokat; a jól képzett munkások a szaktudásukat a családon belül akarták tartani.
Az elszigetelődő fejlettebb csoportok mindig visszatértek a vérrokonságon alapuló nászhoz. A nodfiak több mint százötvenezer éven keresztül az egyik, belházasságot gyakorló nagyobb csoportot alkották. A későbbi idők belházassági erkölcseit nagyon erősen befolyásolták az ibolyaszín emberfajta hagyományai, melynél először és szükségképpen a fiú- és a lánytestvérek között köttetett házasság. A fiú- és lánytestvérek közötti házasságok általánosak voltak Egyiptomban, Szíriában, Mezopotámiában és szerte azokon a területeken, melyeket egykor az anditák elfoglaltak. Az egyiptomiak sokáig folytatták a fiú- és lánytestvérek közötti házasság gyakorlatát abból a célból, hogy tisztán tartsák a királyi vért, mely szokás még ennél is hosszabb ideig élt Perzsiában. A mezopotámiaiak körében Ábrahám kora előtt kötelező volt az unokatestvér-házasság; az unokatestvéreknek házasulási előjoguk volt az unokatestvéreik esetében. Maga Ábrahám a féltestvérét vette feleségül, de az ilyen egyesüléseket a későbbi zsidó erkölcsök már nem engedélyezték.
A fiú- és lánytestvérek közötti házasodás gyakorlatától való eltávolodás első lépésére a többnejűség erkölcsi szabályai mellett került sor, mert a testvér-feleség kevélyen uralkodott a másik vagy többi feleség felett. Némely törzsi erkölcs tiltotta a halott fiútestvér özvegyének nőül vételét, de megkövetelte az élő fiútestvértől, hogy az eltávozott testvér számára gyermekeket nemzzen. A belházasság bármely formája ellen ható élőlénytani hajlam nem létezik; az ilyen megkötések teljes mértékben a tabu területét jelentik.
A külházasság végül azért került túlsúlyba, mert a férfi ezt részesítette előnyben; kintről szerezni feleséget, az a számára a feleség rokonaitól való mentességet jelentette. Akit túl közelről ismer az ember, annak hibái visszatetszést keltenek benne; így, amint az egyéni választás kezdett meghatározóvá válni a párválasztásban, az lett a szokás, hogy a törzsön kívülről választottak maguknak társat.
Számos törzs végül megtiltotta a nemzetségen belüli házasodást; más törzsek bizonyos kasztokra korlátozták annak lehetőségét. A férfinak a vele közös nemzetségi őssel rendelkező nővel való házasságkötését tiltó tabu adta meg az első lökést azon szokás kialakulásának, hogy a szomszédos törzsekből raboljanak feleséget. Később a házasságkötést inkább a területi lakóhely, mint a rokonság elvén szabályozták. A belházasság fejlődésében számos lépésre került sor, mire a külházasság új keletű gyakorlata kialakult. Még miután a tabu az egyszerű nép esetében már tiltotta a belházasságot, a főnököknek és királyoknak megengedték, hogy a közeli rokonaikat vegyék el annak érdekében, hogy a királyi vér hígítatlan és tiszta voltát megőrizzék. Az erkölcsök a legfőbb uraknak rendszerint engedélyeztek bizonyos mértékű nemi szabadságot.
A későbbi andita népek jelenlétének sok köze volt ahhoz, hogy a szangik fajták egyre nagyobb kedvet kaptak a törzsükön kívüliekkel való házasodáshoz. De a külházasság gyakorlata mindaddig nem válhatott egyeduralkodóvá, amíg a szomszédos csoportok meg nem tanultak viszonylagos békében élni egymással.
Maga a külházasság a béke elősegítője volt; a törzsek közötti házasságok csökkentették az ellenségeskedés mértékét. A külházasság elvezetett a törzsi összhang megteremtéséhez és a katonai szövetségekhez; egyeduralkodó lett, mert nagyobb erőt biztosított; nemzetépítő volt. A külházasságnak nagyban kedveztek az egyre erősödő kereskedelmi kapcsolatok is; a kalandvágy és az ismeretlen felfedezésére irányuló késztetés hozzájárult a házassági kötelékek kiterjedéséhez és nagymértékben megkönnyítette a faji műveltségek keresztbeporzását.
A faji házassági erkölcsök egyébként megmagyarázhatatlan, belső ellentmondásai nagymértékben ennek a külházassági szokásnak köszönhetők, melyhez társult az idegen törzsektől való feleségrablás és feleségvásárlás is, melyek mind a különálló törzsi erkölcsök összevegyülését eredményezték. A belházassággal kapcsolatos tabuk társadalomtani és nem élőlénytani voltát jól példázzák a rokonházassággal kapcsolatos tabuk, melyek a házastárs különféle szintű rokonságával való kapcsolatokat tiltották, holott az ilyen eseteknek semmiféle vérségi alapjuk nem volt.