A műveltség megerősödését a polgárosodás eszközeinek fejlődése alapozza meg. Az ember által a vadság állapotából való kiemelkedéshez igénybe vett eszközök éppen olyan mértékben bizonyultak hatékonynak, amilyen mértékben emberi erőt szabadítottak fel a magasabb rendű feladatok ellátásához.
Ti, akik a bimbózó műveltség mai körülményei és a társadalmi ügyek beinduló fejlődési folyamatai közepette éltek, akiknek ténylegesen van egy kevés szabadidőtök, hogy a társadalomról és a polgárosodott viszonyokról elgondolkozzatok, ne hagyjátok figyelmen kívül azt a tényt, hogy a korai elődeiteknek csak kevés vagy egyáltalán semennyi szabadidejük sem volt, melyet az elmélyült gondolkodásnak és a társadalmi kérdések átgondolásának szentelhettek volna.
Az emberi polgárosodás útján az első négy nagy előrelépés volt:
1. A tűz uralása.
2. Az állatok háziasítása.
3. A hadifoglyok rabszolgasorba vetése.
4. A magántulajdon.
Bár a tűz, az első nagy felfedezés végül feltárta a tudományos világ kapuit, az ősember számára e tekintetben csekély értékkel bírt. Az ősember a mindennapos jelenségek magyarázatául nem volt hajlandó elismerni a természeti okokat.
Amikor megkérdezték tőle, hogy honnan származik a tűz, akkor Andon és a kovakő egyszerű történetét hamar lecserélték azzal a mondával, hogy Prométheusz miként lopta el azt a mennyből. Az ősök minden természeti jelenséghez valamilyen természetfeletti magyarázatot kerestek, mely kívül esett az ő személyes felfogóképességükön; és számos mai ember még mindig így tesz. Az úgynevezett természeti jelenségek személytelenítése hosszú időt vett igénybe, és e folyamat még ma sem fejeződött be. De az igazi okok nyílt, őszinte és bátor keresése a mai tudomány megszületéséhez vezetett: a csillagjóslásból csillagászat, a varázsvegytanból vegyészet, a varázslásból pedig orvostudomány lett.
A gépkorszakot megelőző korokban az egyetlen módja annak, hogy az ember ne maga végezze el a munkát az volt, hogy e célra valamilyen állatot vett igénybe. Az állatok háziasítása élő eszközöket adott az ember kezébe, melyek értelmes használatával megnyílt a lehetősége a mezőgazdaságnak és a szállításnak. Ezen állatok nélkül az ember nem lett volna képes a kezdetleges állapotából a későbbi polgárosodott társadalmi szintekre emelkedni.
A háziasításra leginkább alkalmas állatok többsége Ázsiában élt, különösen a középső és a délnyugati vidékeken. Ez volt az egyik oka annak, hogy a polgárosodott társadalom e helyen gyorsabban fejlődött, mint a világ más részein. Ezen állatok közül sokat korábban kétszer is háziasítottak, és az anditák korában azután még egyszer. De a kutya a vadászokkal maradt amióta csak a kék ember nagyon régen befogadta.
A turkesztáni anditák voltak az első népek, akik általánosan foglalkoztak a ló háziasításával, és ez is oka annak, hogy miért az ő műveltségük uralkodott olyan sokáig. Kr.e. 5000-re a mezopotámiai, a turkesztáni és a kínai gazdálkodók elkezdték a birka-, a kecske-, a marha-, a teve-, a ló-, a baromfi- és az elefánttenyésztést. Teherhordóként használták az ökröt, a tevét, a lovat és a jakot. Egykor maga az ember volt a teherhordó. A kék emberfajta egyik uralkodójának teherhordócsoportja egykor százezer egyedet számlált.
A rabszolgaság és a föld magántulajdonának intézményét a mezőgazdaság hozta magával. A rabszolgaság emelte az úr életszínvonalát és több szabadidőt biztosított neki a társadalmi művelődésre.
A vadember a természet rabszolgája, de a tudományos polgárosultság lassan egyre nagyobb szabadságot juttat az emberiségnek. Az állatokon, a tűzön, a szélen, a vízen, a villamosságon és az egyéb még fel nem fedezett energiaforrásokon keresztül az ember az állandó nehéz munka alól felszabadította magát, és e felszabadítási folyamatot tovább is fogja vinni. Függetlenül a gépesítéssel összefüggő találmányok bőségével járó átmeneti nehézségektől, az ilyen gépi felfedezésekből származó végső előnyök felbecsülhetetlen értékűek. A polgárosodott társadalom nem képes virágozni, és még kevésbé hozható létre egyáltalán, mindaddig, amíg az ember nem rendelkezik szabadidővel a dolgok megtétele jobb módjainak kigondolásához, megtervezéséhez és elképzeléséhez.
Az ember először egyszerűen a menedékhelyét vette birtokba, azt a kiszögellés alatti helyet vagy barlangot, ahol lakott. Ezután a családi kunyhó megépítéséhez használatba vette az olyan természetes anyagokat, mint a fa és a kő. Végül belépett az otthonépítés alkotó szakaszába, elsajátította a tégla és az egyéb építőanyagok előállításának módját.
A turkesztáni hegyvidék népei voltak az első haladóbb fajták, melyek fából építették fel az otthonukat, olyan házakat, melyek nem nagyon különböztek az első amerikai telepesek által épített korai fakunyhóktól. Szerte a nyílt területeken az emberi lakóhelyek nyerstéglából épültek; később pedig égetett téglából.
Az ősibb, folyó menti fajták hosszú póznákat állítottak körben a földbe; ezek felső végét összefogatták, mely megadta a kunyhó vázát, amelybe aztán keresztben nádat fűztek, s így az egész építmény egy nagy lefordított kosárra hasonlított. Ezt azután agyaggal fedték be és miután az a napon kiszáradt, igen jó időjárásálló lakásul szolgált.
Az ember e korai kunyhókból kapott azután ötletet a különféle fonott kosarak immár mindettől független készítéséhez. Az egyik embercsoportnál az agyagedények készítésének ötlete onnan eredt, hogy megfigyelték annak hatásait, hogy mi történik, ha a póznavázat nedves agyaggal fedik be. Az agyagedények égetéssel való megszilárdításának módszerét pedig akkor fedezték fel, amikor az egyik ilyen agyagfedett, kezdetleges kunyhó véletlenül leégett. A régi idők kézműves tudása sokszor e korai népek mindennapi élete során bekövetkezett véletlen eseményekből származott. Legalábbis csaknem teljesen így volt ez az emberiségnek az Ádám érkezése előtti evolúciós fejlődése esetében.
Bár a fazekasságot először a herceg törzskara ismertette meg az emberekkel mintegy félmillió évvel ezelőtt, később az agyagedények készítése gyakorlatilag több mint százötvenezer évig szünetelt. Csak a sumérok nodfi elődei folytatták az agyagedények készítését az öböl menti vidéken. A cserépedény-készítés az ádámi időkben éledt újjá. E mesterség elterjedése az afrikai, arábiai és közép-ázsiai sivatagi területek terjeszkedésével egyidejűleg ment végbe, és egyre fejlettebb műtudást felmutató, egymást követő hullámokban indult ki Mezopotámiából és tartott a keleti félteke felé.
Az anditák korának polgárosodott társadalmai nem mindig követhetők nyomon a cserépedény-készítési és egyéb mesterségbeli szakaszokon keresztül. Az emberi evolúció egyenletes menetét rendkívüli mértékben bonyolította a dalamatiai és az édeni rendszer. Gyakran megesik, hogy a későbbi edények és eszközök kezdetlegesebbek a tisztább andita népek korábbi termékeinél.