A múlt örökkévalóságában, a Végtelen Szellem megszemélyesülésekor az isteni személyiségkör tökéletessé és teljessé válik. A Cselekvő Isten létezik, és a hatalmas színtér készen áll a teremtés rendkívüli színművéhez—a világegyetemi kalandhoz—az örök korszakok isteni körképéhez.
A Végtelen Szellem első cselekedete az ő isteni szüleinek, az Atya-Atyának és az Anya-Fiúnak a vizsgálata és elismerése. Ő, a Szellem, korlátlanul azonosítja mindkettejüket. Teljes mértékben tudatában van az ő külön személyiségüknek és végtelen sajátosságaiknak csakúgy, mint egyesített természetüknek és egyesült működésüknek. Ezt követően önként, páratlan hajlandósággal és ösztönző önkéntelenséggel, az Istenség Harmadik Személye, függetlenül attól, hogy az Első és a Második személlyel egyenlő, örök hűséget fogad az Atya Istennek és elismeri a Fiú Istentől való örök függőségét.
E művelet jellegéből, valamint az ő személyiségeik függetlenségének, továbbá a hármójuk tevékeny egyesülésének kölcsönös elismeréséből következően létrejön az örökkévalósági körfolyamat. A paradicsomi Háromság létezik. Az egyetemes tér színe készen áll az Egyetemes Atya célja alkotó kifejlésének sokszínű és soha véget nem érő körképe számára, mely cél beteljesülésére az Örökkévaló Fiún keresztül és a Cselekvő Isten kivitelezői tevékenysége, vagyis az Atya-Fiú teremtői társulás valóságcselekedeteit segítő végrehajtói tevékenység révén kerül sor.
A Cselekvő Isten működésbe lép és a tér sírboltjai megmozdulnak. Egymilliárd tökéletes szféra kel életre egy pillanat alatt. Ezen elméleti örökkévalósági pillanatot megelőzően a Paradicsom saját térenergiái már léteznek és a lehetőséget tekintve működésképesek, viszont létük még nem tényleges; fizikai gravitáció sem mérhető, hacsak nem tekintjük azon anyagi valóság válaszokat, melyek annak szüntelen vonzására adatnak. E (feltételezett) örökké távoli pillanatban anyagi világegyetem nincs, de abban a pillanatban, amint egymilliárd világ anyagivá lényegül, a gravitáció már bizonyíthatóan elégséges és megfelelő ahhoz, hogy mindezeket a Paradicsom örök befolyása alatt tartsa.
És ekkor az Istenek teremtésén pillanatszerűen áthalad az energia második formája, s e kiáramló szellemet mindenkor ellenőrzés alatt tartja az Örökkévaló Fiú szellemi gravitációja. Így a kettős gravitáció által befogott világegyetemet megérinti a végtelenség energiája és belemerül az isteniség szellemébe. A tudatos elme számára előkészített élettalaj így nyilvánul meg a Végtelen Szellem társult értelemköreiben.
A lehetőségében adott létezés e magjain, melyek az Istenek központi teremtésrészét átjárják, cselekszik az Atya, és a teremtményi személyiség megjelenik. Ezután a paradicsomi Istenségek jelenléte a teljes szervezett teret kitölti és hatékonyan vonzani kezd minden dolgot és lényt a Paradicsom felé.
A Végtelen Szellem a Havona világok születésével egyszerre válik örökkévalóvá, lévén, hogy e központi világegyetem őáltala és ővele és őbenne teremtetik meg, az Atya és a Fiú közös elképzeléseinek és egyesített akaratának engedelmeskedve. A Harmadik Személy ezen együttes teremtői cselekedet révén válik Isten-lényegűvé, és ennélfogva ő lesz mindörökre az Együttes Teremtő.
Ezek az Atya és a Fiú alkotó kiterjeszkedésének nagyszerű és tiszteletet keltő idői, mely eseményre az ő közös társuk és kizárólagos végrehajtójuk, a Harmadik Forrás és Középpont által és őbenne kerül sor. E mozgalmas időkről nincsenek feljegyzések. Csak kevés bizonyítékunk van, mellyel a Végtelen Szellem által végzett fenséges műveleteket alátámaszthatnánk, és ő pusztán azt a tényt igazolja, hogy a központi világegyetem és minden, ami ahhoz tartozik, azzal egyidejűleg vált örökkévalóvá, hogy ő személyiséget és tudatos létet nyert.
Röviden, a Végtelen Szellem igazolja, hogy mivel ő örökkévaló, így örökkévaló a központi világegyetem is. Ez a hagyományos kiindulópontja a világegyetemek mindensége történelmének. Egyáltalán semmilyen ismeretünk sincs és semmilyen adat sem létezik azokról az eseményekről, műveletekről, melyek a hatalmas világegyetemet kikristályosító, elképesztően nagy alkotóenergia- és irányító bölcsesség-kitörést megelőzték volna, mely világegyetem minden dolgok középpontjában létezik és oly kiválóan működik. Ezen eseményen túl az örökkévalóság kifürkészhetetlen folyamatai és a végtelenség mélységei találhatók—vagyis a legteljesebb rejtelem.
Így mutatjuk be a Harmadik Forrás és Középpont egymásra következési jelleget mutató eredetét úgy, miként az a halandó teremtmények idő-korlátolta és tér-kötötte elméje számára leegyszerűsítve egyáltalán tolmácsolható. Az emberi elmének szüksége van kiindulópontra a világegyetem történetének megjelenítéséhez, és engem úgy utasítottak, hogy az örökkévalóság történeti fogalmát e megközelítésben adjam elő. Az anyagi elmében a következetesség egy Első Okot igényel; ezért rögzítjük először az Egyetemes Atyát, mint a teremtésösszesség Első Forrását és Abszolút Középpontját, ugyanakkor arra oktatunk minden teremtményelmét, hogy a Fiú és a Szellem a világegyetemi történelem minden szakaszában és az alkotótevékenység minden területén örökkévaló társa az Atyának. És tesszük ezt anélkül, hogy bármily értelemben figyelmen kívül hagynánk a Paradicsom Szigetének, valamint a Korlátlan, az Egyetemes és az Istenségi Abszolútnak a valóságát és örökkévalóságát.
Az idő gyermekei anyagi elméinek épp elég megragadniuk az Atyát az örökkévalóságban. Tudjuk, hogy a gyermek is akkor tud a legjobban alkalmazkodni a valósághoz, ha előbb megérti a gyermek-szülő viszonyt, és azt követően e fogalmat tovább bővíti úgy, hogy az a családot, mint teljes egészet magába foglalja. Ezután a gyermek fejlődő elméje képes lesz alkalmazkodni a családi kapcsolatok fogalmához, a közösségi, a faji és a világviszonyokhoz, majd pedig a világegyetemi és a felsőbb-világegyetemi viszonyokhoz, sőt a világegyetemek mindenségének viszonyaihoz is.