Ádám fiai évezredekig a mezopotámiai folyók mentén dolgoztak, kiépítették az öntözőrendszert és megküzdöttek a délről fenyegető áradások okozta nehézségekkel, tökéletesítették az északi védelmi vonalaikat és megkísérelték megőrizni az első Éden dicső hagyományait.
A második kert vezetésében megmutatkozó hősiesség az urantiai történelem egyik legcsodálatosabb és legösztönzőbb hőskölteménye. E tündöklő lelkek sohasem veszítették teljesen szem elől az ádámi küldetés célját, és ezért bátran leküzdötték a környező, visszamaradott törzsek hatásait, miközben készségesen és folyamatosan indították el a legkiválóbb fiaikat és leányaikat kiküldöttekként a földi emberfajtákhoz. E terjeszkedés néha kimerítő hatású volt az otthoni műveltség szempontjából, de ezek a fejlett népek mindig pótolták a kialakult hiányokat.
Az ádámfiak polgárosultsága, társadalma és kulturális helyzete messze meghaladta az urantiai evolúciós emberfajták általános szintjét. Csak Van és Amadon régebbi települései, valamint az ádámszonfiakéi voltak valamiképpen ezekhez mérhetők. De a második Éden polgárosodott társadalma mesterséges szerkezet volt—nem kifejlődött volt—ezért a leépülése elkerülhetetlenül végbement, s végül elérte a természetes evolúciós szintet.
Ádám nagyszerű értelmi és szellemi műveltséget hagyott maga után, de a gépi eszközök használata terén ez nem jelentett fejlett szintet, ugyanis mindenféle polgárosodás kibontakozásának határt szabnak a rendelkezésre álló természeti erőforrások, a polgárosodott társadalomban kitermelődő kivételes tehetségek és a találékonyság érvényesüléséhez elégséges mértékű szabadidő. Az ibolyaszín fajta polgárosodását Ádám jelenléte és az első Éden hagyományai alapozták meg. Ádám halálát követően, és ahogy e hagyományok a múló évezredekkel egyre inkább elhalványultak, az ádámfiak kulturális színvonala folyamatosan csökkent, mígnem a környező népek és az ibolyaszín emberfajta természetesen fejlődő műveltsége kölcsönös egyensúlyi szintre jutott.
De az ádámfiak nagyjából Kr.e. 19.000-ben valódi nemzetet alkottak, négy és fél milliós létszámmal, és ekkorra már a leszármazottaik millióit küldték ki a környező népekhez.