Ádám és Éva volt az ibolyaszín emberfajta, vagyis az Urantián kilencedikként megjelent emberfajta megalapítója. Ádámnak és utódainak kék szemük volt, és az ibolyaszín fajtához tartozó népeknél a világos bőrszín és a világos—az aranyszőke, a vörös és a barna—hajszín volt a jellemző.
Éva nem szenvedett fájdalmakat a szüléskor; a korai evolúciós fajták sem. Csak az evolúciós embernek a nodfiakkal és később az ádámfiakkal való egyesüléséből létrejött kevert fajták számára vált fájdalmassá a szülés.
Ádámot és Évát, miként a jerusemi társaikat is kettős rendszer látta el éltető energiával, vagyis egyaránt éltek élelmen és fényen, melyet bizonyos, az Urantián ismeretlen felsőbb-fizikai energiák egészítettek ki. Az urantiai utódaik nem örökölték az ő energiafelvételi és fényköri szülői felruházottságukat. Őket egyetlen kör táplálta, mégpedig az emberi fajtájú vérkeringés. Halandónak, de hosszú életű halandóknak tervezték őket, jóllehet az élethosszuk minden egyes nemzedékkel egyre jobban közeledett a szabványos emberi élethosszhoz.
Ádám és Éva, valamint az első gyereknemzedék nem folyamodott az állatok húsához. Teljes mértékben „a fák gyümölcsein” éltek. Az első nemzedék után Ádám minden leszármazottja áttért a tejtermékeket is tartalmazó étrendre, de sokuk továbbra is megmaradt a húsmentes étkezésénél. Sok olyan törzs sem evett húst, melyekkel később egyesültek. Utóbb pedig e növényfogyasztó törzsek keletre vándoroltak és India népei között elkeveredve maradtak fenn.
Ádám és Éva fizikai és szellemi látásképessége messze meghaladta a mai népekéit. Az ő különleges érzékeik sokkal élesebbek voltak, és képesek voltak látni a közteslényeket és az angyali seregeket, a melkizedekeket, valamint a bukott Kaligasztia herceget is, aki több alkalommal eljött tárgyalni e nemes utódjával. A vétségük után még több mint száz évvel is képesek voltak látni a mennyei lényeket. E különleges érzékek ennyire élesen nem jelentek meg a gyermekeikben és minden egyes nemzedékkel fokozatosan gyengültek.
Az ádámi gyermekekbe rendszerint Igazító költözött, hiszen mindegyikük kétségbevonhatatlan túlélési képességgel rendelkezett. E nemesebb utódokat nem járta át félelem úgy, mint az evolúciós gyermekeket. Az Urantia mai emberfajtáiban azért van még mindig annyi félelem, mert nagyon kevéssé részesültek az ádámi élet-sejtanyagból, ugyanis a fizikai fajnemesítésre kidolgozott tervek korán összeomlottak.
Az Anyagi Fiak és utódaik testi sejtjei messze ellenállóbbak a betegségekkel szemben, mint a bolygókon őshonos evolúciós lényekéi. A honos fajták testi sejtjei rokonságban vannak a teremtésrészen élő, betegséget okozó, mikroszkóppal megfigyelhető és még annál is parányibb méretű élőlényekkel. E ténnyel magyarázható, hogy az urantiai népeknek miért kell oly sok tudományos erőfeszítést tenniük számos testi nyavalya legyőzésére. A betegségekkel szemben sokkal ellenállóbbak lennétek, ha a fajtáitok több ádámi élet-sejtanyagot hordoznának.
Miután az Eufrátesz-völgyi második kertben berendezkedtek, Ádám úgy döntött, hogy olyan sok élet-sejtanyagot hagy hátra, amennyit csak bír, annak érdekében, hogy a világ az ő halálát követően részesülhessen belőle. Ennek megfelelően megtette Évát a fajnemesítés tizenkét tagú bizottságának vezetőjévé, és Ádám haláláig e bizottság kiválasztott 1682 nőt az urantiai ígéretesebb lények közül, és e nőket az ádámi élet-sejtanyaggal megtermékenyítették. Az ő gyermekeik 112 egyed kivételével mind megélték a felnőttkort, s a világ így további 1570 fejlettebb férfival és nővel gyarapodott. Bár ezeket az anyajelölteket az összes környező törzsből választották, és ők a földi emberfajták többségét képviselték, a nagyobbik részüket mégis a nodfiak nemes fajtáiból választották ki, és ők alkották a kiváló andita emberfajta legelső egyedeit. E gyermekek az anyjuk törzsi környezetében születtek meg és nevelkedtek.