Ádám és Éva

Az Urantia hat nap alatt való teremtése történetének alapja az a hagyomány, hogy Ádám és Éva éppen hat napot töltött a Kert első felmérésével. E körülmény csaknem szent jelleget kölcsönzött a hét azon időtartamának, melyet eredetileg a dalamatiaiak vezettek be. Az, hogy Ádám éppen hat napot töltött a Kert ellenőrzésével és a szervezési munkák első terveinek kialakításával, nem előre tervezett dolog volt; mindez napról napra alakult így. A hetedik napnak az istenimádati célra való szentelése az itt közreadott tényekből eredő, teljesen véletlen körülmény volt.

A világ hat nap alatt való teremtésének története valójában egy több mint harmincezer évvel későbbi utógondolat volt. E történet egyik vonása, vagyis a napnak és a holdnak a hirtelen megjelenése azokból a hagyományokból eredhetett, hogy a világ egyszer hirtelenül lépett ki a parányi anyagrészek sűrű térködéből, mely hosszú időn át eltakarta a napot és a holdat.

Évának Ádám oldalbordájából való teremtése két különböző dolog összekeveréséből leülepedett történet, az egyik Ádám megérkezése, a másik pedig az élő anyag cseréjével járó mennyei sebészeti beavatkozás volt, mely utóbbira a Bolygóherceg testtel bíró törzskarának eljövetelekor került sor több mint négyszázötvenezer évvel korábban.

A világ népeinek többségére hatást gyakorolt az a hagyomány, hogy Ádám és Éva olyan testi alakkal rendelkezett, melyet az Urantiára való megérkezésükkor alkottak a számukra. Az ember agyagból való teremtésének hiedelme eléggé általánosan elterjedt volt a keleti féltekén; e hagyomány nyomai fellelhetők a Fülöp-szigetektől egészen Afrikáig szerte a nagyvilágban. Sok csoport elfogadta az emberi agyag-eredet valamilyen különleges teremtési formáját a fokozatos teremtésben—az evolúcióban—való korábbi hit helyett.

Az emberiség Dalamatia és az Éden hatásaitól függetlenül is hajlamos volt hinni az emberi faj fokozatos felemelkedésében. Az evolúció ténye nem mai felfedezés; az ősök megértették az emberi fejlődés lassú és evolúciós jellegét. A korai görögök világos eszmékkel rendelkeztek minderről annak ellenére, hogy Mezopotámiához közel éltek. Bár a föld különböző emberfajtáinak felfogásában siralmasan keveredtek a törzsfejlődésről alkotott fogalmak, mégis számos fejletlen törzs hitte és tanította, hogy ők különböző állatok leszármazottai. Némely fejletlen népnél szokás lett az ősüknek feltételezett állatokat a „nemzetségi őseikké” tenni. Bizonyos észak-amerikai indián törzsek azt hitték, hogy a hódoktól és a prérifarkasoktól származnak. Bizonyos afrikai törzsek azt tanítják, hogy a hiénától származnak, egy maláj törzs a makitól, egy új-guineai csoport pedig a papagájtól eredezteti magát.

A babiloniak, mivel közvetlen kapcsolatban álltak az ádámfiak polgárosodott társadalmának maradványaival, kibővítették és megszépítették az ember teremtésének történetét; azt tanították, hogy az ember közvetlenül az istenektől származik. Kitartottak a fajtájuk nemes eredete mellett, mely még az agyagból való teremtés tantételével sem volt összeegyeztethető.

Az ószövetségi teremtésről szóló beszámoló Mózes koránál jóval későbbről származik; ő sohasem tanított ilyen elferdített történetet. Ő inkább egy egyszerű és tömör beszámolót adott elő az izraeliták teremtéséről, mert azt remélte, hogy ezáltal fokozni tudja a Teremtő, az Egyetemes Atya imádatára való felhívásának erejét, akit ő egyébként Izráel Úristenének hívott.

A korai tanításaiban Mózes igen bölcsen nem tett kísérletet arra, hogy Ádám idejéig visszanyúljon, és lévén, hogy Mózes a héberek legfőbb tanítója volt, az Ádámra vonatkozó történetek szorosan összekapcsolódtak a teremtéstörténettel. A korábbi hagyományok már ismerték az Ádám előtti polgárosodott viszonyokat, melyre világosan utal az a tény is, hogy az Ádám kora előtti polgárosodott társadalomra vonatkozó minden utalást törölni igyekvő későbbi szerkesztők elfelejtették eltávolítani azt az árulkodó hivatkozást, hogy Káin „Nod földjére” vándorolt, ahonnan feleséget vett magának.

A hébereknek még hosszú időn át nem volt általános használatban lévő írott nyelvük azt követően, hogy elérték Palesztinát. Az ábécé használatát a szomszédos filiszteusoktól tanulták meg, akik a polgárosodottság magasabb szintjét elért krétai társadalom politikai menekültjei voltak. A héberek Kr.e. 900-ig alig használták az írást, és mivel e kései időpontig nem volt írott nyelvük, a teremtésről több különböző történet forgott közszájon, de a babiloni fogság után már inkább hajlottak a módosított mezopotámiai változat elfogadására.

A zsidó hagyomány Mózes alakja köré épült, és mivel ő arra törekedett, hogy Ábrahám származási ágát Ádámhoz vezesse vissza, a zsidók feltételezték, hogy Ádám volt az egész emberiség legelső egyede. Jahve volt a teremtő, és lévén, hogy Ádámot hitték az első embernek, ezért szükségképpen Ádám megalkotása előtt kellett létrehoznia a világot. Ezután Ádám hat napjának hagyományát is beleszőtték a történetbe, melynek az lett az eredménye, hogy Mózes földi életét követően csaknem ezer esztendővel a hat nap alatti teremtés hagyományát leírták és ezt később neki tulajdonították.

A Jeruzsálembe visszatért zsidó papok a dolgok kezdetéről szóló beszámolójukat írásos formában véglegesítették. Rövidesen azt kezdték hangoztatni, hogy e beszámoló nem más, mint a Mózes által írt, nemrégiben felfedezett teremtéstörténet. De Kr.e. 500 körül a korabeli héberek ezeket az írásokat nem tartották isteni kinyilatkoztatásoknak; sok vonatkozásban úgy tekintettek rájuk, ahogy a későbbi népek a mitológiai történetekre.

E hamisított írásra, melyet Mózes tanításai közül valónak tartottak, felhívták Ptolemaiosznak, Egyiptom görög királyának a figyelmét, aki egy hetven tudósból álló bizottsággal lefordíttatta azt görögre az ő új alexandriai könyvtára számára. E beszámoló így kapott helyet azon írások között, melyek végül a héber és a keresztény vallás „szent írásai” későbbi gyűjteményének részévé váltak. Azon keresztül, hogy ezekkel az istentani rendszerekkel eggyé vált, e képzetek hosszú időn át alapvetően befolyásolták számos nyugati nép életfelfogását.

A keresztény tanítók fenntartották az emberi faj elrendelés szerinti teremtésében való hitet, és mindez közvetlenül elvezetett az eszményített üdvösség valamikori aranykora feltevésének megalkotásához, valamint az ember vagy emberfeletti ember bűnbeesésére vonatkozó elmélet kialakításához, mely pedig a társadalom nem eszménykori viszonyaira adott magyarázatot. Az életre és az embernek a világegyetembeli helyére vonatkozó kilátások a legjobb esetben is lehangolók voltak, lévén, hogy inkább a visszafejlődésben, mintsem a fejlődésben való hitre alapultak, és mert egy olyan bosszúálló Istenséget feltételeztek, aki az emberiségen töltötte ki a bosszúját, így büntetve azokat a hibákat, melyeket bizonyos egykori bolygói intézők követtek el.

Az „aranykor” egy hitrege, de az Éden tény volt, és a kertbeli polgárosodott társadalom ténylegesen elbukott. Ádám és Éva már száztizenhét éve tevékenykedett a Kertben, amikor is Éva türelmetlenségén és Ádám téves helyzetmegítélésein keresztül arra vetemedtek, hogy letérjenek az elrendelt útról, mellyel gyorsan magukra hozták a végromlást és veszedelmes késedelmet okoztak az egész Urantia fejlődéssel járó haladásában is.

Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.