◄ 74:0
74. írás
74:2 ►

Ádám és Éva

1. Ádám és Éva a Jerusemen

74:1.1

Az Urantia bolygó Ádámja és Évája a jerusemi Anyagi Fiak rangidős testületének tagja volt, a 14.311 közös szám alatt. A harmadik fizikai sorozathoz tartoztak és a testmagasságuk elérte a mintegy két és fél métert.

74:1.2

Az urantiai szolgálatra való kiválasztáskor Ádám a társával együtt éppen a jerusemi fizikai kísérleti és kutatóállomásokon dolgozott. Több mint tizenötezer évig a kísérleti energiakutató részleg igazgatóiként dolgoztak, mely energiák az élőformák módosítására használatosak. Ettől sokkal korábban tanítóként tevékenykedtek a Jerusemre újonnan érkezők létpolgársági tanodáiban. Mindezt szem előtt kell tartani, amikor a későbbi urantiai viselkedésüket áttekintjük.

74:1.3

Amikor kihirdették, hogy önkénteseket keresnek az ádámi küldetésre az Urantiára, az Anyagi Fiak és Leányok teljes rangidős testülete jelentkezett. A Melkizedek vizsgáztatók Lanaforge és az edentiai Fenségesek jóváhagyásával végül Ádámot és Évát választották, akik azután élőlénytani nemesítőkként az Urantiára eljöttek.

74:1.4

Ádám és Éva a Lucifer-féle lázadás alatt hű maradt Mihályhoz; mindazonáltal a párt vizsgálat és eligazítás céljából a Csillagrendszer Fejedelem és az ő teljes irányító tanácsa elé idézték. Részletesen megismertették őket az urantiai ügyekkel; kimerítő útbaigazítást kaptak arra vonatkozóan, hogy milyen terveket kell végrehajtaniuk egy ilyen, viszállyal sújtott világon való vezetői felelősségek vállalása keretében. Közös hűségesküt kellett tenniük az edentiai Fenségeseknek és a szalvingtoni Mihálynak. Kellőképpen értésükre adták azt is, hogy a Melkizedek-megbízottak urantiai testületének felügyelete alá tartoznak mindaddig, amíg e kormányzó testület úgy nem találja, hogy a rájuk bízott világ feletti uralomtól visszavonulhat.

74:1.5

E jerusemi pár a Satania központján és másutt száz utódot—ötven fiút és ötven leányt—hagyott hátra, olyan nagyszerű teremtményeket, akik elkerülték a fejlődés buktatóit és akik mindannyian a világegyetemi feladatok hű gondnoki megbízatását kapták azzal, hogy a szüleik elindultak az Urantiára. Mindannyian jelen voltak az Anyagi Fiak templomában, amikor a szolgálat elfogadásával kapcsolatos utolsó szertartásokra a búcsúünnepség keretében sor került. E gyermekek elkísérték szüleiket a rendjük anyagtalanná lényegítő központjába, és utolsókként ők búcsúztak el tőlük és kívántak nekik isteni segítséget az utazáshoz, mielőtt a szeráfi szállításra való felkészítést megelőző álomba és öntudatlanságba elmerültek. A családi körben összegyűlt gyermekek még egy rövid időt együtt töltöttek, örülve annak, hogy szüleik hamarosan a Satania csillagrendszerbeli 606-os bolygó emberi szemmel is látható vezetői, a valóságban egyedüli urai lesznek.

74:1.6

Így hagyta el Ádám és Éva a Jerusemet a létpolgárok ujjongása és áldásai közepette. Az új felelősségi körük ellátásához megfelelően felkészítve és az Urantián rájuk váró minden feladatra és veszélyre teljes mértékben kioktatva fogtak hozzá.


◄ 74:0
 
74:2 ►