A vérrokonság határozta meg az első társadalmi csoportokat; a társulás kiterjesztette a rokonsági alapú nemzetséget. A csoport bővülésében a következő lépés a vegyes házasságok megjelenése volt. A társadalmi fejlődés következő mozzanata a vallási imádatok és a politikai társaskörök kialakulása lett. Ezek először titkos társaságokként jelentek meg és eredetileg teljes egészében vallási jellegűek voltak; később vállaltak szabályozó szerepet. Ezek először férfiszövetségek voltak; később megjelentek a női csoportok is. Majd két osztályba csoportosultak: voltak a társadalompolitikaiak és voltak a vallási-titokzatosság hívei.
E társaságok eltitkolásának számos oka volt, mint például:
1. Attól való vélelem, hogy kiváltják az uralkodók nemtetszését, mert valamilyen tabut megsértettek.
2. Kisebbségi vallási szertartásos szokások gyakorlása érdekében.
3. Értékes „szellem-” vagy szakmai titkok megőrzése céljából.
4. Valamilyen különleges bűbáj vagy varázslat élvezete érdekében.
Éppen e társaságok titkos volta kölcsönzött a tagok mindegyikének rejtélyes hatalmat a törzs más részével szemben. A titkosság mindig is legyezgeti az ember hiúságát; a felavatottak a koruk előkelő társadalmi csoportját alkották. A felavatást követően a fiúk már együtt vadásztak a férfiakkal; míg azt megelőzően növényeket gyűjtögettek az asszonyokkal. A legnagyobb megalázást, törzsi megvetést jelentette az, ha a valaki nem volt képes megfelelni a serdülőkori próbákon és emiatt arra kényszerítették, hogy a férfiak lakóhelyén kívül, a nőkkel és a gyerekekkel lakjon; az ilyen fiút férfiatlannak tekintették. Ezen kívül azt sem engedték meg a fel nem avatottaknak, hogy házasodjanak.
A hajdani emberek már korán megtanították a fegyelmet a kamaszoknak a nemi élet területén. Az volt a szokás, hogy a fiúkat elválasztották a szüleiktől a kamaszkortól a házasságig tartó időszakra, s az oktatásukkal és képzésükkel a férfiak titkos társaságait bízták meg. E társaskörök egyik fő feladata az volt, hogy a kamaszkorú fiatal férfiakat ellenőrzés alatt tartsák, s így megakadályozzák a törvénytelen gyermekek születését.
Az üzletszerű kéjelgés akkor kezdett el megjelenni, amikor a férfiszövetségek pénzzel fizettek a más törzsekből való nők használatáért. De a korábbi csoportok jellemzően mentesek voltak a nemi feslettségtől.
A kamaszkori felavatási szertartás rendszerint öt éven át tartott. E szertartásokat sok önsanyargatás kísérte és sok fájdalmas sérülést is el kellett szenvedniük. A körülmetélést először az ilyen titkos társaságok valamelyikébe való bevezetés szertartásos szokásaként gyakorolták. A törzsi jegyeket a bőrbe vágták bele a kamaszkori beavatás részeként; a tetoválás eredetileg tagjelvény volt. E kínzó eljárás a sok nélkülözéssel együtt azt a célt szolgálta, hogy megerősítse a fiatalokat, hogy szembesítsék őket az élet valóságával és annak elkerülhetetlen nehézségeivel. E célt jobban szolgálják a később megjelenő atlétikai játékok és testi sportok.
De a titkos társaságok célul tűzték ki a kamaszok erkölcseinek fejlesztését is; a kamaszkori szertartások egyik fő célja az volt, hogy belevéssék a fiú eszébe, hogy más férfi feleségét békén kell hagynia.
A szigorú fegyelmet követelő és felkészítést nyújtó évek leteltével, és még a házasságkötés előtt, a fiatal férfiaknak rendszerint egy rövid időre pihenést és szabadságot engedélyeztek, melynek letelte után visszatérve megházasodtak és életük végéig alávetették magukat a törzsi tabuknak. Ez az ősi szokás a fiatal férfiak „kitombolásának” esztelen képzeteként él tovább a legújabb időkben.
Számos későbbi törzs támogatta a női titkos társaskörök megalakítását, melyek célja az volt, hogy a kamaszlányokat felkészítsék a feleség- és anyaszerepre. A beavatást követően a lányok alkalmassá váltak a házasságra és megengedték nekik, hogy megjelenjenek a „menyasszony-szemlén”, a korabeli első házibálon. Hamar létrejöttek a házasságkötéstől való tartózkodásra fogadalmat tett női rendek is.
Később megjelentek az olyan nem titkos körök is, mely szervezeteket a nőtlen férfiak és a szabad nők csoportjai alakítottak meg. Ténylegesen ezek voltak az első tanhelyek. Bár a férfi és női társaskörök gyakran hajlamosak voltak zaklatni egymást, néhány fejlettebb törzs, a dalamatiai tanítókkal való kapcsolat létrejöttét követően, megpróbálkozott a vegyes osztályokkal és bentlakásos tanodákat hoztak létre a két nem számára.
A titkos társaságok főként a beavatásaik sejtelmes jellege révén járultak hozzá a társadalmi kasztok kiépüléséhez. E társaságok tagjai először álarcot viseltek, hogy a kíváncsiskodókat a gyászszertartásos szokásaiktól—az ősök imádásától—elijesszék. E szertartás később képzelt szellemidézéssé fejlődött, amelyről úgy tartották, hogy annak keretében kísértetek jelennek meg. Az „újjászületés” ősi társaságai jeleket és különleges titkos nyelvet használtak; emellett bizonyos ételekről és italokról esküvel mondtak le. Éjszakai csendőrségként léptek fel, egyébként pedig széles körű társadalmi tevékenységeket folytattak.
Minden titkos társaság épített az eskütételre, a bizalomra, és a titkok megőrzését tanította. E rendek félelemmel vegyes tiszteletet keltettek a tömegekben és irányították is azokat; őrtársulásokként is felléptek, s a lincstörvényt alkalmazták. Ők voltak az első kémek, amikor a törzsek hadban álltak és az első titkosrendőrség is a béke idején. A működésük legnagyobb eredménye az volt, hogy a gátlástalan királyokat bizonytalanságban tartva gyengítették azok hatalmát. A királyok viszont az ő hatalmuk ellensúlyozására kezdeményezték a saját titkosrendőrség kiépítését.
E társaságokból alakultak ki az első politikai pártok. Az első pártalapon szerveződő kormányzás „az erősek” szemben „a gyengékkel” formában jelent meg. Az ősi időkben az igazgatási váltás csak polgárháború után történhetett meg, ami bőséges bizonyítékul szolgál arra, hogy a gyenge igencsak megerősödött.
E társasköröket a kereskedők arra használták, hogy tartozásokat gyűjtsenek, a királyok pedig arra, hogy adókat szedjenek. Az adóztatás hosszú küzdelem volt, melynek egyik legkorábbi formája a tized, vagyis a vadászzsákmány vagy a fogás egytizede. Adókat eredetileg a királyi ház fenntartására szedtek, azonban rájöttek, hogy könnyebb azt beszedni, ha úgy tüntetik fel, mint a templomi szolgálat támogatásához való felajánlást.
Idővel az ilyen titkos társaságokból lettek az első jótékonysági szervezetek és később alakultak át a korai vallási társaságokká—az egyházak előhírnökeivé. Végül e társaságok némelyike törzsközi jelleget öltött, ezekből lettek az első nemzetközi szövetségek.