A kezdetleges társadalom a maga négy osztályával—a dolgozóival, a szabályozóival, a vallásival és a katonaival—a tűz, az állatok, a rabszolgák és a vagyon segítsége révén emelkedik egyre feljebb.
A tűzrakás egy csapásra mindörökre elválasztotta az embert az állattól; ez az alapvető emberi találmány vagy felfedezés. A tűz tette képessé az embert arra, hogy éjjel is a földön maradjon, mivel a tűztől minden állat fél. A tűz erősítette az alkonyati társas érintkezést is; nemcsak hogy megvédte az embert a hidegtől és a vadállatoktól, hanem arra is felhasználták, hogy általa biztonságban érezzék magukat a kísértetektől. Először inkább csak a fényéért, és nem a melegéért vették igénybe; számos visszamaradt törzs nem hajlandó aludni, hacsak nem ég egy láng egész éjjel.
A tűz nagy polgárosodáshozó volt, mert eszközt adott az ember kezébe ahhoz, hogy áldozatok nélkül is önzetlen lehessen, mivel képessé tette őt arra, hogy parazsat adjon a szomszédjának úgy, hogy közben magát semmitől sem fosztja meg. Az anya vagy a legidősebb leánygyermek által felügyelt otthoni tűz volt az első nevelő, mely éberséget és megbízhatóságot igényelt. A korai otthon nem épület volt, hanem a család a tűz, a család szíve köré gyűlt. Az új otthont alapító fiú a családi szívből egy zsarátnokot vitt magával.
Bár Andon, a tűz felfedezője, tartózkodott attól, hogy azt az imádatának tárgyaként fogja fel, a leszármazottai közül sokan viszont úgy tekintettek a lángra, mint bűvtárgyra vagy mint szellemre. Nem tudták a tűz jelentette egészségügyi előnyöket kihasználni, mert nem voltak hajlandók a hulladékaikat elégetni. Az ősember félt a tűztől és mindig arra törekedett, hogy jókedvében tartsa, innen ered a tömjén hintése. Az ősemberek semmilyen körülmények között nem köptek volna a tűzbe, és nem is haladtak volna át egy ember és az égő tűz között. A korai emberiség még a tűzcsiholáshoz használt vaskovandot és a kvarckavicsot is szentnek tartotta.
Lángot kioltani bűn volt; ha egy kunyhó lángra kapott, akkor hagyták leégni. A templomok és szentélyek tüzét szentnek tartották és sohasem hagyták kialudni, eltekintve attól, hogy szokás volt évente vagy valamilyen elemi csapást követően új lángot gyújtani. Azért választottak nőket papokként, mert a nők voltak az otthoni tüzek őrzői is.
A régi idők hitregéi arról, hogy a tűz miként jött le az istenektől, a villám által okozott tűz megfigyeléséből erednek. A természetfeletti eredettel kapcsolatos felfogások közvetlenül a tűzimádathoz vezettek, a tűzimádat pedig elvezetett a „tűzön való átkelés” szokásához, ahhoz a szokáshoz, melyet még Mózes korában is tartottak. A halál után a tűzön való átkelés eszméje még mindig él. A tűzzel kapcsolatos hitrege erős köteléket jelentett a kezdeti időkben és még ma is megvan a parszi jelképrendszerben.
A tűz vezetett el a főzéshez, és a „nyersen evők” gúny tárgyává lettek. A főzés csökkentette az étel megemésztéséhez szükséges életenergia-szükségletet és így a korai ember némi erőt kapott a társadalmi műveltség kialakításához, míg az állattenyésztés, az élelem biztosításához szükséges erőfeszítés mérséklése révén a társadalmi tevékenységekhez adott többletidőt.
Meg kell jegyeznünk, hogy a tűz nyitotta ki a kaput a fémek megmunkálása előtt és vezetett el később a gőzenergia és a ma használatos villamosság felfedezéséhez.