Amikor az utolsó szólítás elhangzott, a hercegi törzskar testtel bíró tagjainak helyzete a következőképpen állt: Van és az általa vezetett egyeztető bíróság egésze hű maradt. Ang és az élelmezési tanács három tagja is túlélővé lett. Az állattenyésztéssel foglalkozó tanácsot teljes egészében elsöpörte a lázadás, mint ahogy az állatok legyőzésében tanácsokat adók mindegyikét is. Fad és az oktatási tagozat öt tagja megmenekült. Nod és az ipari és kereskedelmi bizottság egésze csatlakozott Kaligasztiához. Hap és a kinyilatkoztatott vallás teljes kara hűséges maradt Vannal és az ő nemes csapatával együtt. Lut és az egészségügyi tanács egésze odaveszett. A kézművesség és a tudomány tanácsának egésze hű maradt, azonban Tut és a törzsi kormányzás bizottsága mind rossz útra tért. Így a százból negyvenen maradtak meg, akiket később átszállítottak a Jerusemre, ahol tovább folytatták a Paradicsomra tartó útjukat.
A bolygói törzskarnak a lázadásban részt vett hatvan tagja Nodot választotta vezetőjének. Őszinte buzgalommal munkálkodtak a lázadó herceg érdekében, ám hamarosan felfedezték, hogy a csillagrendszeri életkörök élelmétől meg vannak fosztva. Ráébredtek, hogy a halandó emberek szintjére süllyedtek. Valóban emberfelettiek voltak, ugyanakkor anyagiak és halandók is. A létszámuk növelése érdekében Daligasztia elrendelte az azonnali nemi úton való szaporodást, mert jól tudta, hogy az eredeti hatvanak és az ő negyvennégy módosított andonfi társuk előbb vagy utóbb kihalt volna. Dalamatia elestét követően a hűtlen törzskar északra és keletre vándorolt. A leszármazottaikat sokáig nodfiaknak nevezték, a lakóhelyüket pedig „Nod földjének” hívták.
E rendkívüli, emberfeletti férfiak és nők jelenléte, akik a lázadás következtében itt ragadtak és akkoriban a föld fiaival és leányaival párosodtak, könnyen adott tápot azoknak a mondai történeteknek, melyek arról szóltak, hogy az istenek lejöttek a földre a halandókkal párosodni. Innen ezer és egy mesei természetű monda eredt, de ezek alapját a lázadás utáni idők tényei képezik, és ezek később helyet kaptak azoknak a különféle népeknek a meséiben és hagyományaiban, akiknek az ősei kapcsolatba kerültek a nodfiakkal és az ő leszármazottaikkal.
A törzskari lázadók, mivel nem jutottak hozzá a szellemi táplálékukhoz, végül természetes halált haltak. Az emberfajták bálványimádásának nagy része abból a vágyból fakadt, hogy megőrizzék a kaligasztiai időkben nagy tiszteletnek örvendő lények emlékét.
Amikor a száztagú csoport az Urantiára jött, átmenetileg különváltak a Gondolatigazítójuktól. Közvetlenül a Melkizedek-megbízottak megérkezése után a hű személyiségeket (Vant kivéve) visszaküldték a Jerusemre, ahol újra egyesültek a várakozó Igazítójukkal. A hatvan törzskari lázadó sorsát nem ismerjük; az Igazítóik még mindig a Jerusemen tartózkodnak. A dolgok állása kétségkívül nem fog megváltozni a mostanihoz képest mindaddig, amíg az egész Lucifer-féle lázadást végleg meg nem ítélik és az abban résztvevő összes személy sorsáról nem határoznak.
Az olyan lények, mint az angyalok és közteslények, igen nehezen értik meg, hogy az olyan ragyogó és bizalomra méltó urak, mint Kaligasztia és Daligasztia rossz útra tévedhetnek—hogy hitszegően bűnt követnek el. Azokat a lényeket, akik bűnbe estek—vagyis akik nem szándékosan vagy előre megfontoltan csatlakoztak a lázadáshoz—a feljebbvalóik tévesztettek meg, az ő bizalmukat élvező vezetőik csaptak be. Hasonlóképpen könnyű volt megnyerni a kezdetleges elmével rendelkező evolúciós halandók támogatását is.
Az emberi és emberfeletti lények döntő többsége, akik a Lucifer-féle lázadás áldozatai lettek a Jerusemen és a különböző félrevezetett bolygókon, már régen őszintén megbánták a dőreségüket; és mi igazán hiszünk abban, hogy minden ilyen őszinte bűnbánó személyt valamiképpen jóvá igazolnak és ezek visszakerülhetnek a világegyetemi szolgálat valamely szakaszába, amikor a Nappalok Elődei végeznek a sataniai lázadás ügyeinek megítélésével, melyhez csak nemrégen fogtak hozzá.