Egy világ műveltségének fokmérője az ott honos lények társadalmi öröksége, a műveltség elterjedésének ütemét pedig teljes egészében a lakosainak ama képessége szabja meg, hogy mennyire értik meg az új és fejlett eszméket.
A hagyományokhoz való szolgai ragaszkodás állandóságot teremt és együttműködést alakít ki azáltal, hogy érzelmileg összekapcsolja a múltat és a jelent, azonban ugyanígy elnyomja a kezdeményezőkészséget és gúzsba köti a személyiség alkotásképességét. A hagyományok jelentette szoros kötelékek miatt az egész világ erkölcsileg holtponton volt, amikor a kaligasztiai százak megérkeztek és hozzáfogtak az akkori idők társadalmi csoportjain belüli egyéni kezdeményezőkészség új örömhírének terjesztéséhez. Ám e jótékony hatású igazgatás gyakorlása hamarosan félbeszakadt, olyannyira, hogy az emberfajták sohasem szabadultak meg teljesen a megszokás rabságából; a szokás még mindig indokolatlan mértékben uralja az Urantiát.
A kaligasztiai százak—a sataniai lakóvilágokról végzősként kikerültek—jól ismerték a jerusemi művészeteket és műveltséget, azonban az ilyen tudás csaknem értéktelen az ilyen fejletlen emberek által benépesített kezdetleges bolygókon. E bölcs lényeknek több eszük volt annál, mintsem hogy az akkori fejletlen emberfajták hirtelen átalakításához fogjanak vagy azok tömeges felemelkedésének előidézésére vállalkozzanak. Tisztában voltak az emberi faj lassú evolúciójának jelentőségével, és bölcsen tartózkodtak bármiféle, a szokványostól gyökeresen eltérő kísérlettől az ember földi életmódjának átalakítása terén.
Mind a tíz bolygói bizottság lassan és a dolgok természetes módján fogott hozzá a rájuk bízott feladatok intézéséhez. A tervük lényege az volt, hogy a környező törzsek legkiválóbb elméinek érdeklődését felkeltik, és a felkészítésüket követően visszaküldik őket a népükhöz, mint a társadalmi haladás küldötteit.
Idegen küldötteket sohasem irányítottak valamely emberfajtához, hacsaknem az adott nép külön kérésére. A valamely adott törzs vagy fajta felemelésén és fejlődésén munkálkodók mindig annak a törzsnek vagy fajtának a szülöttei voltak. A százak semmiképp sem tettek volna kísérletet arra, hogy akár egy fejlettebb emberfajta szokásait és erkölcseit egy másik törzs számára előírják. Az egyes emberfajták esetében az idő próbáját kiállt, saját erkölcsöt türelmes munkával emelték magasabb szintre és fejlesztették tovább. Az Urantia egyszerű népe nem azért vitte a társadalmi hagyományait Dalamatiába, hogy ott lecserélje újabb és jobb szokásokra, hanem azért, hogy magasabb szintre emelje azáltal, hogy magasabb rendű műveltséggel kerül kapcsolatba és nemesebb elmékkel alakíthat ki társas viszonyt. A folyamat lassú, azonban rendkívül eredményes volt.
A dalamatiai tanítók az élőlénytani evolúció tisztán természetes kiválogatódási rendszereihez egyfajta tudatos társadalmi kiválasztási gyakorlatot igyekeztek hozzáadni. Nem bontották fel az emberi társadalmat, viszont határozottan felgyorsították annak szokványos és természetes fejlődését. A szándékuk az evolúciós úton való fejlődés volt, nem pedig a kinyilatkoztatás útján elérendő fordulat. Az emberi faj korszaknyi időket töltött a kevéske vallásának és erkölcsének megszerzésével, és e nemes embereknek több eszük volt, mintsem hogy az emberiséget megfosszák ettől a kevés fejlődési eredménytől azáltal, hogy olyan zavart és ijedelmet keltenek, mely mindig megtörténik, amikor a felvilágosult és fejlett lények túl sok tanítással és túlzott mértékű felvilágosítással próbálják a visszamaradt emberfajtákat felemelni.
Amikor a keresztény hitterjesztők eljutnak Afrika szívébe, oda, ahol a fiú- és leánygyermekek szokás szerint a szüleik felügyelete és irányítása alatt maradnak mindaddig, amíg a szülők élnek, csak zavart okoznak és a szülői tekintély egészének romba dőlését érik el, amikor arra törekednek, hogy egyetlen nemzedék élete során e gyakorlatot felváltsák azzal, hogy a gyermekek minden szülői korlátozás alól mentesüljenek, mihelyt elérik a huszonegy éves kort.