◄ 65:2
65. írás
65:4 ►

Az evolúció felügyelete

3. A törzsfejlődés előmozdítása

65:3.1

Aligha tudnánk megmagyarázni a mai emberi elmének azokat a furcsa és különösnek tűnő történéseket, melyek a korai evolúciós fejlődés során végbementek. Az élő dolgok e különösnek tűnő törzsfejlődése végig célirányos terv szerint haladt, azonban önkényesen nem avatkozhatunk be az életminták fejlődésébe azt követően, hogy egyszer már működésbe hoztuk azokat.

65:3.2

Az élethordozók minden lehetséges természeti erőforrást igénybe vehetnek és bármely, az életkísérlet fejlődésmenetét segítő váratlan körülményt kihasználhatnak, azonban nincs engedélyünk a növény vagy állati törzsfejlődésbe beavatkozni, a növény vagy állati evolúció jellegét vagy irányát önkényesen alakítani.

65:3.3

Már beszámoltunk nektek arról, hogy az urantiai halandók az ősi békafejlődési folyamat révén fejlődtek ki és hogy e felemelkedő faj, melynek fejlődési lehetőségét egyetlen béka hordozta magában, alig menekült meg a kihalástól egy bizonyos alkalommal. De ebből nem szabad arra következtetni, hogy az emberiség evolúciója e ponton egy véletlen eseménnyel véget ért volna. Abban a pillanatban nem kevesebb mint ezer különböző és egymástól távol elhelyezkedő, módosuló életfajtát tartottunk megfigyelés alatt és támogattunk, melyeket az ember előtti fejlődés különböző mintáivá való alakulásra késztethettünk volna. Ez a tényleges ős-béka a harmadik választásunkat testesítette meg, az első két életfajta ugyanis minden megőrzési erőfeszítésünk ellenére kipusztult.

65:3.4

Ha Andon és Fonta még azelőtt elpusztult volna, hogy utódaik születnek, akkor ez ugyan késleltette volna az ember kifejlődését, de nem akadályozta volna meg. Andon és Fonta megjelenését követően és még azelőtt, hogy az állati élet módosuló emberi kibontakozási lehetőségei kimerültek volna, nem kevesebb mint hétezer kedvező adottságú ág fejlődött ki, melyek elvezethettek volna az emberi törzsfejlődés valamilyen válfajához. E jobb fajták közül sokat később magukba is olvasztottak a terjeszkedő emberi faj különféle ágai.

65:3.5

A kifejlődő állatfaj emberi kibontakozási lehetőségei már jóval az Anyagi Fiú és Leány, az élőlénytani nemesítők bolygóra való megérkezése előtt kimerültek. Az állati élet ezen élőlénytani állapotát az élethordozók a harmadik szakaszú szellem-segédi működés jelenségében ismerik fel, mely önmagától előáll a teljes állati élet azon teljesítőképességének kimerülésével egyidejűleg, mely ember előtti lények másulás útján való létrejöttét lehetővé teszi.

65:3.6

Az Urantián az emberiségnek a jelenleg is rendelkezésére álló emberi fajtákkal kell megoldania a halandói fejlődés nehézségeit—a jövőben több emberfajta már nem fejlődik ki az ember előtti forrásokból. Ám e tény nem zárja ki az emberi fejlődés jóval magasabb szintjeinek elérését a halandói fajtákban még mindig meglévő törzsfejlődési lehetőségek értelmes támogatásán keresztül. Az emberi életfajták támogatása és megőrzése érdekében miáltalunk, élethordozók által az emberi saját akarat megjelenése előtt megtett dolgokat az embernek magának kell megtennie ezen esemény bekövetkezte után, valamint azt követően, hogy a törzsfejlődésben való tevékeny részvételtől mi visszavonultunk. Általában véve az ember evolúciós kiteljesedése a saját kezében van, és a tudományos ismereteknek előbb-utóbb meg kell haladniuk az ellenőrizetlen természetes kiválogatódás és eseti túlélés véletlenszerű működését.

65:3.7

Az evolúció támogatásának ismertetésekor nem volna érdemtelen rámutatni arra, hogy az előttetek álló hosszú jövőben, amikor talán majd bekerültök az élethordozók testületébe, bőségesen sok lehetőséget kaptok, hogy javaslatokat tegyetek és bármiképpen fejlesszétek az élet irányításának és megtelepítésének terveit és módszerét. Legyetek türelemmel! Ha vannak jó ötleteitek, ha kigondoltok jobb igazgatási módszereket a világegyetemi területek bármely részére, akkor bizonyosan lehetőséget fogtok kapni arra, hogy azokat a társaitoknak és az intézőtársaitoknak az eljövendő korszakokban előadjátok.


◄ 65:2
 
65:4 ►