Az emberi faj eredetében szerepet játszó korai makik nem voltak közvetlen kapcsolatban a gibbonok és az egyéb emberszerűek már korábban is létezett és akkoriban Eurázsiában és Észak-Afrikában élő törzseivel, melyek utódai a mai napig fennmaradtak. Ezek nem is a mai makifajta leszármazottai voltak, bár mindkettő egy már régen kihalt közös őstől származott.
E korai makik ugyan a nyugati féltekén fejlődtek ki, az emberiség közvetlen emlős-ősének létrejöttére mégis Ázsia délnyugati részén, a központi élettelepítési tevékenységek eredeti területén, de a keleti vidékek peremén került sor. Néhány millió évvel ezelőtt az észak-amerikai fajtába tartozó makik a Bering-földhídon keresztül nyugatra vándoroltak és délnyugati irányban az ázsiai part mentén lassan nyomultak előre. E vándortörzsek végül elérték azt a tájegységet, mely az akkor kiterjedt Földközi-tenger és az emelkedőben lévő indiai félsziget hegyvidékei között terült el. Ezeken az Indiától nyugatra eső területeken más és kedvező adottságú törzsekkel egyesültek, s így létrehozták az emberi faj ősét.
Az idő múlásával Indiának a hegyektől délnyugatra fekvő tengerpartja fokozatosan elmerült, teljesen elszigetelve e vidék élővilágát. E mezopotámiai vagy perzsiai félszigetre nem volt közlekedési út és kifelé sem volt menekülési útvonal, kivéve az északi irányt, és a déli jégár-betörések ezt is többször elvágták. Ezen az akkoriban csaknem paradicsomi területen történt, hogy e maki fajtájú emlős fejlettebb leszármazottaiból két nagy csoport alakult ki, a mai idők majomtörzsei és a mai emberi faj.