A szárazföld kiemelkedése és a tenger feldarabolódása lassan megváltoztatta a világ időjárását, fokozatosan hűvösebbé tette, azonban az éghajlat még mindig enyhe volt. Szikvóják és magnóliák zöldelltek Grönlandon, de a forró égövhöz közel eső vidékeken őshonos növények dél felé kezdtek vándorolni. Ennek az időszaknak a végére a meleg éghajlatot kedvelő növények és fák nagyobbrészt eltűntek az északi szélességi körökről, a helyüket ellenállóbb növények és lombhullató fák foglalták el.
A fűféléknek sokféle változata jelent meg, és sok emlősfaj fogai fokozatosan átalakultak s a mai legelő fajtákéihoz váltak hasonlóvá.
25.000.000 évvel ezelőtt, a szárazföld-kiemelkedés hosszú korszaka után a szárazföld egy kissé lesüllyedt. A Sziklás-hegység vidéke a magasban maradt, így a kimaródásból származó anyag leülepedése folytatódott végig a keleti, alacsonyan fekvő területeken. A szierrák megint csak nagyon megemelkedtek; valójában mindig is folytonos emelkedésben voltak. A kaliforniai térség nagy, hat és fél kilométeres függőleges vetődése ebből az időből származik.
20.000.000 évvel ezelőtt tényleg az emlősök aranykora zajlott. A Bering-szoros földhídja a víz fölé magasodott, és számos állatcsoport vándorolt át Ázsiából Észak-Amerikába, beleértve a négyagyarú masztodonokat, a kurtalábú orrszarvúkat és a macskafélék családjának számos faját.
Az első szarvas is megjelent, és Észak-Amerikát hamarosan ellepték a kérődzők—a szarvasok, tulkok, tevék, bölények, valamint az orrszarvúak több fajtája is—viszont az óriásdisznók, melyek magassága csaknem elérte a két métert, kipusztultak.
Ennek és a következő időszaknak a méretes elefántjai nagy aggyal és hatalmas testtel rendelkeztek, és rövidesen Ausztrália kivételével elterjedtek az egész világon. A világot végre egy olyan óriási állat uralta, melynek elég nagy agya volt ahhoz, hogy életben is tudjon maradni. E korszakok igencsak értelmes életformáival való versengésben egy elefánt méretű állat aligha maradhatott volna életben, hacsak nem rendelkezik nagyméretű és fejlett aggyal. Értelmi és alkalmazkodási képességekben az elefánthoz csak a ló mérhető és csak maga az ember tesz túl rajta. Ennek ellenére az ezen időszak kezdetén létezett ötven elefántfajta közül csak kettő maradt fenn.
15.000.000 évvel ezelőtt Eurázsia hegyvidékei emelkedőben voltak, és némi tűzhányó-tevékenység is folyt ezekben a térségekben, de ezek nem hasonlíthatók a nyugati félteke ömledékfolyamaihoz. E változékony körülmények az egész világon általánosak voltak.
A Gibraltári-szoros összezárult, és Spanyolország összekapcsolódott Afrikával a régi földhíd révén, de a Földközi-tenger egy, Franciaországot keresztülszelő keskeny csatornán át az Atlanti-óceánba ömlött, s a hegycsúcsok és a magasabban fekvő területek szigetekként emelkedtek ezen ősi tenger szintje fölé. Később ezek az európai tengerek elkezdtek visszahúzódni. Még később a Földközi-tenger és az Indiai-óceán között összeköttetés teremtődött, míg ezen időszak végén a szuezi térség úgy megemelkedett, hogy a Földközi-tenger egy időre sós beltengerré változott.
Az izlandi földhíd alámerült, és a sarki vizek összekeveredtek az Atlanti-óceánéval. Észak-Amerika atlanti-óceáni partjai gyorsan lehűltek, de a csendes-óceáni part akkor még a mainál melegebb maradt. A nagy világtengeri áramlatok már működtek és sok tekintetben olyan hatást gyakoroltak az éghajlatra, mint ma.
Az emlősvilág fejlődése folytatódott. Hatalmas lócsordák csatlakoztak a tevékhez Észak-Amerika nyugati síkságain; ez tényleg a lovak és az elefántok korszaka volt. A ló agya minőségben az elefánté után következik, de egy szempontból határozottan fejletlenebb annál, ugyanis a ló sosem volt képes teljesen legyőzni a menekülés iránti mélyről fakadó késztetést, amikor valamitől megijedt. A ló nem rendelkezik az elefánt érzelmi önuralmával, míg az elefántnak nagy hátrányt okoz a nagy testmérete és a mozgékonyság hiánya. Ebben az időszakban kifejlődött egy olyan állat is, mely némiképp hasonlított az elefántra és a lóra egyaránt, de ezt a gyorsan gyarapodó macskafélék családja hamar kipusztította.
Ahogy az Urantia belép az úgynevezett „ló nélküli korszakba”, érdemes belegondolnotok abba, hogy mit jelentett ez az állat az őseiteknek. Az emberek először élelemül, majd utazáshoz, később pedig a mezőgazdaságban és a háborúban vették igénybe ezeket az állatokat. A ló hosszú időn keresztül szolgálta az embert és fontos szerepet játszott az emberi polgárosodás fejlődésében.
Ezen időszak élőlénytani fejlődése nagyban hozzájárult a következő korszakban megjelenő ember számára alkalmas színtér berendezéséhez. Ázsia középső részén a kezdetleges majmok és a gorilla igazi válfajai is kifejlődtek, melyek egy ma már kihalt közös őstől származtak. Azonban e fajok egyikének sincs köze az élőlények azon ágához, melyből később az emberi faj elődei lettek.
A kutyafélék családját több csoport is képviselte, különösen a farkasok és a rókák; a macskafélék törzsét pedig a párducok és a nagy kardfogú tigrisek, mely utóbbi először Észak-Amerikában jelent meg. A mai macskafélék és kutyafélék családjainak száma növekedőben volt szerte a világon. A menyétek, nyestek, vidrák és mosómedvék szerte az északi szélességi körökön gyarapodtak és fejlődtek.
A madarak kifejlődése folytatódott, bár kevés figyelemre méltó változás történt. A hüllők már a mai fajtákhoz—a kígyókhoz, krokodilokhoz és a teknősökhöz—hasonlók voltak.
Így ért véget a világtörténelem egy nagyon is eseménydús és érdekes időszaka. Az elefánt és a ló korszakát miocénnek nevezik.