A nagy krétakori időszak a végéhez közeledett, és ez egyúttal a szárazföldekre irányuló nagy tengeri betörések végét is jelentette. Különösen igaz ez Észak-Amerika esetében, ahol éppen huszonnégy nagy áradás volt. Bár voltak kisebb alámerülések is, ezek egyike sem vethető össze ezen és az előző korszakbeli kiterjedt és hosszantartó tengeri megszállásokkal. A szárazföld és a tenger váltakozó uralmát hozó időszakok millióéves szakaszokban követték egymást. A tengerfenekek és a szárazföldi területek emelkedése és süllyedése korszakos ütemben váltotta egymást. Ugyanezek az ütemes kéregmozgások folytatódnak ettől kezdve végig a föld történelme során, de már kisebb előfordulási gyakorisággal és mértékben.
Ez az időszak egyúttal a földrészek sodródásának és az Urantia mai hegységei kiépülésének a végét is jelentette. De a földrészek nyomása és azok korszakokon át tartó sodródásának rézsútos lendülete nem kizárólagos okozója a hegyképződésnek. A hegysáv elhelyezkedését meghatározó tényezők közül a legfontosabb és legalapvetőbb az a már korábban is létező alacsonyan fekvő terület vagy teknővölgy, mely feltöltődött a föld kimaródásából, valamint a megelőző korszakok tengeráramlataiból származó viszonylag könnyebb üledékekkel. E könnyebb földterületek vastagsága néhol eléri a 4500-6000 métert; ezért amikor a kéreg bármely okból nyomás alá kerül, a könnyebb területek gyűrődnek fel először, elhajlanak és felemelkednek, hogy igazodjanak azokhoz az erőkhöz és nyomásokhoz, amelyek egymással küzdenek és egymás ellen dolgoznak a földkéregben és a kéreg alatt. Néha ezeket a vetődéseket nem kísérik elhajlások. De a Sziklás-hegység kiemelkedése esetében nagymértékű elhajlások és dőlések mentek végbe, melyeket a különböző rétegek óriási mértékű vetődései kísértek a felszín alatt és a felszínen egyaránt.
A világ legrégibb hegységei Ázsiában, Grönlandon és Európa északi részén találhatók a régi kelet-nyugati rendszerek között. A korszak közepéről származó hegyek a Csendes-óceánt körülölelő csoportban és a második európai kelet-nyugati rendszerben találhatók, mely nagyjából ugyanekkor született. E hatalmas kiemelkedés bő tizenötezer kilométer hosszú, s Európától a nyugat-indiai szárazföldi kiemelkedéseken túlra nyúlik. A legfiatalabb hegyek a Sziklás-hegység alkotta rendszerben vannak, ahol korszakokon keresztül folyt a szárazföld kiemelkedése, hogy azután azt mindig elborítsa a tenger, bár a magasabban fekvő területek némelyike szigetként megmaradt. A korszakközépi hegységek kialakulását követően egy valódi hegyi magasföld emelkedett ki, melynek az volt a sorsa, hogy később a természeti elemek együttes szobrászkeze a mai Sziklás-hegység formájára alakítsa.
A jelenlegi észak-amerikai Sziklás-hegység vidéke nem az eredeti szárazföld-kiemelkedés; azt a kiemelkedést már régen egyenletesre gyalulta a kimaródási hatás és azután újból megemelkedett. A hegység mai homlokzati sávja az, ami az eredeti hegylánc újból kiemelkedett maradványaiból megmaradt. Pikes Peak és Longs Peak kiváló példái e hegységképző tevékenységnek, mely a hegyek életének kettő vagy még több nemzedékére terjedt ki. E két csúcs több korábbi áradás alatt is a víz felett tudott maradni.
Élőlénytanilag és földtanilag ez eseménydús és tevékeny korszak volt a szárazföldön és a víz alatt egyaránt. A tengeri sünök gyarapodtak, míg a tengeri virágállatok és a tengeri csillagok megfogyatkoztak. Az ammoniteszek, az előző korszak meghatározói tényezői, szintén gyorsan hanyatlottak. A szárazföldön a páfrányerdőket jórészt felváltották a fenyők és az egyéb mai fák, beleértve az óriási szikvójafenyőt is. Ennek az időszaknak a végére, bár a méhlepényes emlősök még nem fejlődtek ki, az élőlénytani színtér már teljesen be volt rendezve a jövőbeli emlősfajták korai elődeinek a következő korszakban való megjelenéséhez.
Ezzel véget is ér a világevolúció egy hosszú korszaka, mely a szárazföldi élet megjelenésétől ama lények koráig tartott, melyek az emberi fajnak és oldalágainak közvetlen ősei voltak. Ez, a kréta időszak, ötvenmillió év hosszú volt és ez zárja le a szárazföldi élet emlősök előtti korát, melynek időtartama százmillió év és amelyet földtörténeti középidőnek neveznek.
[Közreadta a Sataniába kijelölt és jelenleg az Urantián működő egyik nebadoni Élethordozó.]
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.