120.000.000 évvel ezelőtt a hüllők korának egy új szakasza kezdődött. Ennek az időszaknak a nagy eseménye a dinoszauruszok evolúciója és hanyatlása volt. A szárazföldi állati élet a méreteket tekintve ekkor mutatta a legnagyobb fejlődést, és e korszak végére gyakorlatilag el is tűnt a föld színéről. A dinoszauruszok mindenféle formában fejlődtek, a hatvan centiméternél is kisebb fajoktól egészen a hatalmas, közel huszonhárom méter hosszú, növényevő dinoszauruszokig, melyeknek terjedelmét azóta sem érte el egyetlen élő teremtmény sem.
A legnagyobb dinoszauruszok Észak-Amerika nyugati részéből származtak. Ezek az ormótlan hüllők szerte a Sziklás-hegységben temetődtek el, Észak-Amerika teljes atlanti-óceáni partvonala mentén, Európa nyugati részén, Dél-Afrikában és Indiában, viszont Ausztráliában nem.
E nagy tömegű teremtmények mozgékonysága és ereje egyre csökkent, ahogy egyre nagyobbak és nagyobbak lettek; de olyan óriási mennyiségű élelemre volt szükségük és a szárazföldet olyannyira letarolták, hogy úgyszólván éhen haltak és kipusztultak—nem voltak elég értelmesek ahhoz, hogy e helyzettel meg tudjanak birkózni.
Ekkorra Észak-Amerika keleti térségének a legnagyobb része, mely már régen kiemelkedett, lesüllyedt és belemosódott az Atlanti-óceánba, s így a tengerpart a mainál néhány száz kilométerrel kijjebbre került. A földrész nyugati területe még mindig feljebb volt, de még e tájegységeket is ellepte az északi tenger és a Csendes-óceán vize, mely utóbbi kelet felé a dakota Fekete-hegyek vidékéig is elért.
Ezt az édesvízi korszakot számos zárt tó jellemezte, amit Colorado, Montana és Wyoming úgynevezett morrison-ágyainak bőséges édesvízi kövületei is mutatnak. E vegyes sós és édesvízi üledékek vastagsága 600 és 1500 méter között változik; viszont igen kevés mészkő van jelen e rétegekben.
Ugyanaz a sarki tenger, mely oly hosszan benyúlt Észak-Amerika területére, hasonlóképpen beborította egész Dél-Amerikát, kivéve a rövidesen megjelenő Andok hegységet. Kína és Oroszország legnagyobb része szintén víz alatt állt, azonban a víz térnyerése Európában volt a legnagyobb. Ezen alámerülés időszakában rakódott le a dél-németországi csodálatosan szép rajzolatú kőzet, azok a kőzetrétegek, melyekben úgy őrződtek meg az ősi rovarok törékeny szárnyai is, mintha csak tegnap kerültek volna oda.
E korszak növényvilága nagyobbrészt a megelőző korszakéhoz volt hasonló. A páfrányok még léteztek, míg a tűlevelűek és a fenyők egyre inkább a mai változataikra kezdtek hasonlítani. Még mindig képződött némi kőszén a földközi-tengeri északi partok mentén.
A tengerek visszahúzódása hatással volt az időjárás alakulására is. Virágállatok terjedtek el az európai vizekben is, ami az éghajlat akkoriban még mindig enyhe és kiegyenlített voltát bizonyítja, azonban a virágállatok többé már nem tértek vissza a lassan lehűlő sarki tengerekbe. Ezen idők tengervízi élete nagymértékű javuláson és fejlődésen esett át, különösen az európai vizekben. A tengeri virágállatok és a tengeri csillagok az addiginál átmenetileg nagyobb számban jelentek meg, viszont az ammoniteszek uralták a világtengerek gerinceseinek életét, ezek átlagos mérete hét-tíz centiméter volt, bár egy fajtájuk átmérője elérte a két és fél métert. A szivacsok mindenütt jelen voltak, és a tintahalak és az osztrigák is továbbfejlődtek.
110.000.000 évvel ezelőtt a tengervízi élet fejlődési lehetőségeinek kiteljesedése tovább folytatódott. A tengeri sün e korszak egyik kiemelkedő másulata volt. Érett fejlettségi szintet értek el a rákok, a homárok, a mai rákfélék. Szembetűnő változások mentek végbe a halak családjában, ekkor jelentek meg először a tokfélék, de a vérengző tengeri kígyók, melyek a szárazföldi hüllőktől származtak, még mindig ellepték az összes tengert, és a létük pusztulással fenyegette a halak teljes családját.
Ez a korszak azonban mindenekelőtt a dinoszauruszoké volt. Úgy lerohanták a szárazföldeket, hogy a tenger szárazföldre való behatolását megelőző időszakban két fajuk is a vízben kényszerült élőhelyet keresni magának. E tengeri kígyók visszalépést jelentenek a törzsfejlődésben. Bár néhány új fajta is kifejlődött, bizonyos ágak változatlanok maradtak, míg mások visszafejlődtek, visszatértek egy korábbi fejlettségi állapotba. Pontosan ez történt, amikor e kétféle hüllő elhagyta a szárazföldet.
Az idő múlásával a tengeri kígyók olyan méreteket értek el, hogy túl lomhává váltak és végül el is tűntek, mert az agyuk nem volt elég nagy ahhoz, hogy megfelelő védelmet találjon a hatalmas testük számára. Agytömegük nem érte el a hatvan grammot, és attól eltekintve, hogy ezek az óriási ichthyoszauruszok néha tizenöt méter hosszúra is megnőttek, a többségük hossza azért valamivel a tíz méter fölött volt. A tengeri krokodilok szintén visszalépést jelentettek a szárazföldi hüllőkhöz képest, de a tengeri kígyóktól eltérően ezek az állatok tojásrakás céljából mindig visszatértek a szárazföldre.
Röviddel azután, hogy a dinoszauruszok két faja a vízbe vándorolt az önmaguk fenntartására tett hasztalan próbálkozás gyanánt, a szárazföldön dúló elkeseredett versengés miatt két másik fajta a levegőbe kényszerült. Ám nem e repülő pteroszauruszok voltak a későbbi korok valódi madarainak ősei. Ezek az üreges csontú, ugráló dinoszauruszokból fejlődtek ki, a szárnyaik pedig denevérszárny-szerűek voltak, hat-nyolc méter fesztávolsággal. Ezek az ősi repülő sárkánygyíkok három méter hosszúra nőttek, és a mai kígyókéhoz nagyban hasonló, kiakasztható állkapoccsal rendelkeztek. Egy időre úgy tűnt, hogy ezek a repülő hüllők sikeresek lesznek, azonban nem tudtak úgy továbbfejlődni, hogy légi vándorokként túlélőkké válhassanak. Ezek jelentik a madárősök kipusztult fajait.
A teknősök száma gyarapodott ebben az időszakban, mégpedig először Észak-Amerikában jelentek meg. Őseik Ázsia felől érkeztek az északi földhídon át.
Százmillió évvel ezelőtt a földtörténeti középidő a végéhez közeledett. A dinoszauruszok a hatalmas testtömegük ellenére leginkább buta állatok voltak, melyeknek nem volt elég eszük ahhoz, hogy elegendő táplálékot szerezzenek az óriási testük táplálásához. Így ezek a lomha szárazföldi hüllők egyre nagyobb számban vesztek ki. Innentől fogva a törzsfejlődés az agyméret és nem a fizikai testtömeg növekedése felé vette az irányt, és az agy fejlődése fogja jellemezni az állati evolúció és a bolygói előrehaladás minden következő korszakát.
Ez az időszak, mely magába foglalja a hüllők tündöklését és hanyatlásának kezdetét, csaknem huszonötmillió évig tartott és a jura elnevezést kapta.