A szárazföld és a víz korszakokon át dúló küzdelmében hosszú időn keresztül a tenger aratott átmeneti győzelmeket, de most eljött a szárazföld győzelmeinek a kora. Ekkoriban a földrészek sodródása még nem volt kiterjedt mértékű, így a világ gyakorlatilag minden szárazföldje keskeny földnyelveken és szűk földhidakon keresztül összeköttetésben állt egymással.
Ahogy a szárazföld az utolsó szilur időszaki áradásból kiemelkedik, a világ fejlődésének és az élet evolúciójának egy fontos időszaka a végéhez közeledik. Ez egy új korszak hajnala a földön. A korábbi idők csupasz és nem igazán vonzó tájképe burjánzó zöldnövény-takaróba öltözik, és hamarosan megjelennek az első pazar erdők is.
E korszakban a tengervízi élet a korai fajta-elkülönülés következtében igen változatos volt, de később mindeme külön fajták szabadon keveredtek és társultak. A brachiopodák hamar elérték a fejlődésük tetőpontját, őket követték az ízeltlábúak, és a tapadókagylók is ekkor jelentek meg először. De a legnagyobb esemény a halak családjának hirtelen megjelenése volt. Ezzel beköszöntött a halak kora, a világtörténelem azon időszaka, melyet az állatok gerinces fajtája jellemez.
270.000.000 évvel ezelőtt a földrészek már jócskán a víz fölé emelkedtek. Millió és millió év alatt ilyen sok szárazföld még nem volt egyszerre a víz felett; az egész világtörténelemben ez a legnagyobb szárazföld-kiemelkedési korszakok közé tartozott.
Ötmillió évvel később Észak- és Dél-Amerikának, Európának, Afrikának, Ázsia északi részének és Ausztráliának a száraz területeire egy rövid időre betört a víz, Észak-Amerika egykor csaknem teljesen elmerült; és az ebből eredő mészkőrétegek vastagsága 150 és 1500 méter között van. E különböző devon időszaki tengerek egyszer az egyik, másszor a másik irányba terjeszkedtek, így a hatalmas sarki észak-amerikai beltenger Kalifornia északi részén át talált utat a Csendes-óceán felé.
260.000.000 évvel ezelőtt, e szárazföld-összehúzódási korszak vége felé Észak-Amerikát részlegesen olyan tengerek borították, melyek egyúttal összeköttetésben álltak a csendes-óceáni, az atlanti-óceáni, a sarki-tengeri és a mexikói-öbölbeli vizekkel. Az első devon időszaki áradás eme későbbi szakaszaiban keletkezett üledékek átlagos vastagsága eléri a mintegy 300 métert. Az ezekre az időkre jellemző virágállatzátonyok jelzik, hogy a beltengerek vize tiszta és sekély volt. Ilyen virágállat-lerakódásokat lehet látni az Ohio folyó partjain Louisville, Kentucky közelében, s ezek nagyjából 30 méter vastagok és kétszáznál is több féle kövületet tartalmaznak. E virágállat-alakulatok Kanadán és Európa északi részén át a sarki területekig húzódnak.
Ezeket az alámerüléseket követően sok partvonal olyannyira kiemelkedett, hogy a korábbi üledékeket sár vagy palás agyag fedte. Van azután a devon időszaki lerakódások egyikére jellemző vörös homokkőréteg is, és e vörös réteg sok helyen borítja a föld felszínét, megtalálható Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Oroszországban, Kínában, Afrikában és Ausztráliában. E vörös üledékek száraz vagy félszáraz éghajlati viszonyokra engednek következtetni, azonban az éghajlat még ebben a korszakban is enyhe és kiegyenlített volt.
Ebben az időszakban a Cincinatti-szigettől délkeletre húzódó szárazföld jóval a tenger szintje fölé magasodott. De Európa nyugati részének nagy része, beleértve a Brit-szigeteket is, víz alatt volt. Wales-ben, Németországban és Európa más részein a devon időszaki kőzetek vastagsága mintegy 6000 méter.
250.000.000 évvel ezelőtt jelent meg a halak családja, a gerincesek, mely az emberi előtti törzsfejlődés egyik legfontosabb lépése.
Az ízeltlábúak, pontosabban a rákfélék voltak az első gerincesek ősei. A halak családjának előfutára pedig két módosult ízeltlábú ős volt; az egyiknél a fejet és a farkat hosszú test kötötte össze, a másik pedig egy gerinctelen, állkapocs nélküli előhal volt. De ezek a korai fajták gyorsan kipusztultak, amikor a halak, az állatvilág első gerincesei hirtelenül megjelentek észak felől.
A legnagyobb igazi halak közül sok ebből a korszakból származik, a fogakkal is rendelkezők némelyike pedig elérte a nyolc-tíz méter hosszúságot; a mai cápák ezeknek az őshalaknak a túlélői. A tüdős és vértes halak elérték az evolúciós fejlődésük csúcsát, és a halak még e korszak vége előtt alkalmazkodtak az édesvízhez és a sósvízhez egyaránt.
Valódi fogashal-állkapcsokat és csontvázakat lehet találni az ezen időszak végéről származó üledékekben, és gazdag kövületpadok találhatók Kalifornia partvonala mentén, ugyanis a Csendes-óceán számos védett öble nyúlt be ama térség szárazföldjébe.
A szárazföldet gyorsan meghódították a szárazföldi növényzet új rendjei. Azelőtt kevés növény nőtt a földön, kivéve a vízpartok környékét. Most, és hirtelenül, a burjánzó páfránycsalád jelent meg és sebesen elterjedt a gyorsan emelkedő szárazföldön a világ minden részén. Rövid idő alatt hatvan centiméter vastag és tizenkét méter magas fafajok fejlődtek ki; később kifejlődtek a levelek, de ezek a korai faváltozatok csak csökevényes lombozattal rendelkeztek. Számos kisebb növény is volt, azonban a kövületeiket nem lehet megtalálni, mert rendszerint elpusztították őket a még korábban megjelent baktériumok.
A szárazföld emelkedésével Észak-Amerika összeköttetésbe került Európával a Grönlandig kinyúló földhidak révén. Grönland e korai szárazföldi növények maradványait ma a jégtakarója alatt őrzi.
240.000.000 évvel ezelőtt a szárazföld elkezdett süllyedni Európa, valamint Észak- és Dél-Amerika egyes részein. E süllyedés jelezte az utolsó és a legkevésbé kiterjedt devon időszaki áradásokat. A sarki tengerek megint dél felé, Észak-Amerika irányába mozdultak, s az Atlanti-óceán elöntötte Európa és Nyugat-Ázsia nagy részét, míg a Csendes-óceán déli része elborította India jelentős részét. Az áradás lassan alakult ki és lassan is húzódott vissza. A Hudson folyó nyugati partján magasodó Catskill-hegység az Észak-Amerika felszínén található földtani emlékművek egyik legnagyobbika ebből az időszakból.
230.000.000 évvel ezelőtt a tengerek folytatták a visszahúzódást. Észak-Amerika jelentős része már a víz felett volt, és erős tűzhányó-tevékenység folyt a Szt. Lőrinc térségben. A montreali Royal-hegy e tűzhányók egyikének lepusztult kúpja. Ennek a teljes korszaknak az üledékei jól láthatók az észak-amerikai Appalache-hegységben, ahol a Susquehanna folyó völgyet vájt magának és ezzel feltárta ezeket az egymáson fekvő rétegeket, melyek vastagsága meghaladja a 4000 métert is.
A földrészek emelkedése folytatódott, és a légkör oxigéntartalma is növekedni kezdett. A földet harminc méter magas, hatalmas páfrányerdők, valamint az akkori idők sajátos fái, a csönderdők borították; hangot nem lehetett ott hallani, még levélsusogást sem, mert e fáknak nem voltak leveleik.
Ezzel lassan véget is ért a tengeri élet evolúciójának egyik leghosszabb időszaka, a halak kora. A világtörténelem ezen időszaka csaknem ötvenmillió évig tartott; ezt az időszakot a kutatóitok devonnak nevezték el.