300.000.000 évvel ezelőtt egy újabb nagy szárazföld-süllyedési időszak kezdődött. Az ősi szilurtengerek déli és északi irányú előretörése Európa és Észak-Amerika elárasztásához vezetett. A szárazföld nem emelkedett magasan a tengerszint fölé, így a partvonalakon nem sok ülepedés ment végbe. A tengerekben hemzsegett a mészkővázas élet, és ezekből a tengerfenékre süllyedő héjakból fokozatosan nagyon vastag mészkőréteg képződött. Ez az első kiterjedt mészkőlerakódás, s ez gyakorlatilag egész Európát és Észak-Amerikát beborítja, bár csak néhány helyen bukkan a felszínre. Ezen ősi kőzetréteg átlagos vastagsága nagyjából háromszáz méter, de ezeknek az üledékeknek a jelentős részét nagymértékben eltorzították a ferde és a függőleges irányú elmozdulások, a töredezések, és sok üledék kvarccá, agyagpalává és márvánnyá alakult át.
Mélységi kőzetek vagy ömledék nem található az ezen időszakból származó kőzetrétegekben, kivéve a nagyobb tűzhányókat Európa déli részén, Maine keleti felében, valamint a quebec-i ömledékfolyamokat. A tűzhányók működési ideje már régen lejárt. Ez a nagy vízülepedés tetőpontja volt; hegyképződés alig vagy egyáltalán nem folyt.
290.000.000 évvel ezelőtt a tenger nagymértékben visszahúzódott a földrészekről, és a körülöttük lévő világtengerek alja süllyedőben volt. A szárazföldek egy kismértékű változást követően végül újra elmerültek. Ekkor kezdődött meg minden földrészen az első hegyképződés, és e függőleges kéregmozgások legnagyobbikai közé az ázsiai Himalája és a nagy kaledóniai hegység tartozott, mely utóbbi Írországtól Skócián keresztül a Spitzbergákig húzódik.
E korszakbeli üledékekben sok földgáz, kőolaj, horgany és ólom található, a földgáz és a kőolaj a felgyülemlett növényi és állati anyagtömegből származik, mely az előző szárazföld-süllyedés idején került a mélybe, míg az ásványi üledékek képviselik a mozgásban nem lévő víztestek kiülepedését. A kősóüledékek nagy része ebből az időszakból származik.
A háromkaréjú ősrákok gyorsan hanyatlottak, és a színtér közepét a nagyobb puhatestűek, pontosabban a fejlábúak foglalták el. Ezek az állatok öt méter hosszúra és harminc centiméter átmérőjűre is megnőttek és ők lettek a tengerek urai. Ez az állatfaj hirtelenül jelent meg és vette át a tengeri élet feletti uralmat.
E korszakban a tűzhányó-tevékenység az európai térségben volt jelentős. A sok millió év alatt nem került sor olyan erős és kiterjedt tűzhányókitörésekre, mint amilyenek ekkor történtek a földközi-tengeri térség mélyedésében, különösen pedig a Brit-szigetek szomszédságában. A Brit-szigetek térségén egykor áthaladt ömledékfolyam ma csaknem 8000 méter vastagságban váltakozó ömledék- és kőzetrétegek képét mutatja. E kőzeteket az időszakos ömledékfolyamok rakták le, melyek a sekély tengerfenéken szétterültek, így összekeveredtek az üledékes kőzetekkel, és mindez együtt később jóval a tenger szintje fölé emelkedett. Erős földrengések jelentkeztek Európa északi részén, különösen Skóciában.
A világtengeri vidék időjárása enyhe és kiegyenlített maradt, és a meleg tengerek elérték a sarki szárazföldek partjait is. A karlábúak és egyéb tengeri állatok kövületei ezekben az üledékekben egészen az Északi-sarkig megtalálhatók. A haslábúak, a karlábúak, a szivacsok és a zátonyképző virágállatok tovább gyarapodtak.
Ennek az időszaknak a végén került sor a szilurtengerek, valamint a déli és az északi világtengerek vizének második nagyobb összekeveredésére. A fejlábúak uralják a tengeri életet, míg a társult életformák fokozatosan fejlődnek és különülnek el.
280.000.000 évvel ezelőtt a földrészek jelentős részben kiemelkedtek a második szilur időszaki áradásból. Ennek az alámerülésnek az üledékkőzetei Észak-Amerikában Niagara-mészkő néven ismeretesek, mert e kőzetréteg felett folyik a Niagara-vízesés. E kőzetréteg a keleti hegyektől a Mississippi völgyének vidékéig terjed, nyugatra nem nagyon, délre viszont annál inkább kinyúlik. Több réteg terjed ki Kanadának, Dél-Amerika egyes részeinek, Ausztráliának és Európa nagy részének területeire, s a Niagara-fajta mészkőnek az átlagos vastagsága nagyjából kétszáz méter. Közvetlenül a Niagara-üledéket fedi a sok vidéken fellelhető törmelékkőzet, agyagpala és kősó. Ezek a második lesüllyedéskor gyülemlettek fel. E só a nagy lagúnákban ülepedett le, melyek felváltva nyíltak meg és zárultak le s így a párolgás mellett a só kiülepedett, más anyagok pedig oldott állapotban maradtak. Némely térségben ezek a kősó-ágyak meghaladják a húsz méter vastagságot is.
Ekkoriban az éghajlat kiegyenlített és enyhe, és tengervízből származó kövületek képződnek a sarki területeken is. De ennek a korszaknak a végére a tengerek olyannyira sóssá válnak, hogy csak kevés élet marad meg.
Az utolsó szilur időszakbeli alámerülés befejeződésének közeledtével nagymértékű gyarapodást mutatnak a tüskésbőrűek—a kőliliomok—amit a tengericsillag-mészkőüledékek is bizonyítanak. A háromkaréjú ősrákok már csaknem eltűntek, és a puhatestűek továbbra is a tengerek egyeduralkodói; a virágállatzátony képződés nagyfokú növekedést mutat. A kezdetleges vízi skorpiók e korszakban fejlődnek ki először a kedvezőbb körülményeket nyújtó helyeken. Röviddel ezután, és hirtelenül, megjelennek az igazi—a ténylegesen is lélegző—skorpiók.
Ezekkel a mozzanatokkal zárul a tengeri élet harmadik időszaka, mely huszonötmillió évet tesz ki, s amelyet a kutatóitok szilurként ismernek.