A bolygó légkörén a nap teljes fénysugárzásának mintegy kétmilliárdodnyi része szűrődik át és éri el a földfelszínt. Ha az Észak-Amerikára jutó fényért kilówattóránként két centet kellene fizetni, akkor az éves világítási számla 800 ezer billió dollárnál is több lenne. Chicago napfény-számlája jelentősen meghaladná a napi 100 millió dollárt. Nem szabad elfelejteni, hogy a napból másféle energiákat is kaptok—a napból nem kizárólag fény éri el a légkörötöket. Hatalmas mennyiségű napenergia zúdul az Urantiára, melyek között az emberi szem által is felismerhető tartomány alatti és feletti hullámhosszú sugárzások is vannak.
A földi légkör csaknem áthatolhatatlan a sugárzási tartomány szélső, ibolyán túli tartományába eső napsugárzás számára. E rövid hullámhosszú sugarak többségét ózonréteg nyeli el, mely a föld felszíne felett nagyjából tizenhat kilométeres magasságban helyezkedik el, és amely még egyszer tizenhat kilométernyire terjed ki a térben. E területet átjáró ózon a földfelszíni viszonyok között mindössze két és fél milliméter vastagságú réteget alkotna; mindazonáltal e viszonylag csekély és látszólag jelentéktelen mennyiségű ózon védi meg az Urantia lakóit ezektől a napfényben lévő veszélyes és pusztító ibolyán túli sugárzásoktól, pontosabban a káros mennyiségű sugárzásoktól. De ha ez az ózonréteg csak egy kicsit is vastagabb lenne, akkor már nem részesülnétek azokból a nagyon fontos és gyógyhatású ibolyán túli sugarakból, melyek jelenleg a földfelszínt érik, és amelyek az alapvető fontosságú vitaminjaitok egyikének keletkezésében játszanak előkészítő szerepet.
A működéselvű világnézetet képviselő, kevés képzelőerővel megáldott halandótársaitok némelyike mégis hajlamos az anyagi teremtést és az emberi evolúciót véletlen eseményekként felfogni. Az urantiai közteslények ötvenezernél is több olyan fizikai és vegytani tényt gyűjtöttek össze, melyekről úgy tartják, hogy nem egyeztethetők össze a véletlenszerűségek törvényeivel, és amelyek álláspontjuk szerint egyértelműen igazolják az értelmes cél meglétét az anyagi teremtésben. Mindezzel még nem is veszik figyelembe a százezernél is több kutatási eredményüket, melyek a fizikai és a vegyészeti területeken kívülre esnek, s amelyek az elmének az anyagi mindenségrend tervezésében, teremtésében és fenntartásában való jelenlétét támasztják alá.
A napotok a gyilkos sugarak valóságos áradatát zúdítja rátok, és a kellemes urantiai életkörülményeitek annak a „váratlan” hatásnak köszönhetők, melyet a több mint negyven, a különleges ózonréteg hatásához hasonló, látszólag véletlenszerű védelmi intézkedés biztosít.
Ha éjszaka nem működne a légkör „fedő” hatása, akkor a hő olyan gyorsan kisugárzódna, hogy az élet legfeljebb mesterségesen volna fenntartható.
A föld légkörének alsó nyolc vagy kilenc és fél kilométeres rétege a föld menti légkör; ez az időjárási jelenségeket okozó szelek és a légáramlatok vidéke. E tájék felett helyezkedik el a belső ionizálódott légréteg, felette pedig a réteglégkör. A földfelszíntől távolodva a mintegy kilenc és fél, tizenhárom kilométeres magasságtartományig folyamatosan esik a hőmérséklet, amely magasságban végül eléri a nagyjából -57 Celsius fokot. A -54—-57 Celsius fokos hőmérsékleti tartomány a következő hatvanöt kilométeres emelkedés során sem változik; ez az állandó hőmérsékletű terület a réteglégkör. Hetvenkét-nyolcvan kilométeres magasságban a hőmérséklet emelkedni kezd, és ez az emelkedés a sarkifény-jelenségek szintjéig, vagyis a 650 Celsius fokos tartományig folytatódik, és ez az erős hő ionizálja az oxigént. De a hőmérséklet az ilyen ritka légkörben aligha hasonlítható össze a földfelszínen tapasztalható hővel. Ne felejtsétek el, hogy a teljes légkörötök fele az első öt kilométernyi részben található. A földi légkör magasságát a legmagasabban előforduló északi fénysugárnyalábok határozzák meg—ez körülbelül a hatszáznegyven kilométeres magasságot jelenti.
Az északifény-jelenségek közvetlenül a napfoltokkal vannak összefüggésben, azokkal a napforgatagokkal, melyek a nap egyenlítője felett és alatt ellentétes irányban örvénylenek, éppen úgy, mint a földi délszaki hurrikánok. E légköri zavarok más és más irányban örvénylenek, attól függően, hogy az egyenlítőtől északra vagy délre keletkeznek.
A napfoltok fényrezgésszám-befolyásoló ereje mutatja, hogy e napvihar-központok hatalmas mágnesekként működnek. E mágneses erők képesek töltött részecskéket kitaszítani a napfolt-torkokból a téren keresztül a föld külső légkörébe, ahol azok ionizációs hatása látványos északifény-jelenségeket kelt. Ezért tapasztalhatjátok a legnagyobb északifény-jelenségeket akkor, amikor a napfolttevékenység a legelevenebb—vagy nem sokkal azt követően—amikor is a foltok majdnem mindegyike egyenlítői elhelyezkedésű.
Még az iránytű is érzékeny e naphatásra, ugyanis a nap emelkedése alatt enyhén keletre tér ki, a nap leszálltakor pedig egy kissé nyugatra. Ez mindennap végbemegy, de a napfolttevékenységi időszak tetőpontján az iránytű kitérése kétszer akkora. Az iránytű napi vándorlása a felső légkörben végbemenő, a napfény kiváltotta fokozott ionizációra adott válasz.
A réteglégkör feletti részben elhelyezkedő két különböző, villamosan töltött körzet jelenléte felelős a hosszú- és a rövidhullámú rádióadásaitok nagytávolságú terjedéséért. Az átvitelt néha megzavarják a külső ionizálódott légrétegekben alkalmanként dühöngő rettentő viharok.