600.000.000 évvel ezelőtt érkezett meg az élethordozók Jerusemről kiküldött bizottsága az Urantiára és kezdte meg a fizikai körülmények tanulmányozását az életnek a Satania csillagrendszer 606-os számú világán tervezett beindítására való felkészülés részeként. Akkoriban ez volt a nebadoni életminták beindításával kapcsolatos hatszázhatodik tapasztalásunk a Sataniában és a hatvanadik lehetőségünk arra, hogy változtassunk és módosítsunk a helyi világegyetem alapvető, szabványos élet-formatervein.
Világosan látni kell, hogy az élethordozók addig nem indíthatnak be életet egy szférán, amíg az nem érett meg az evolúciós kör megkezdésére. Annál gyorsabb életfejlődésről sem gondoskodhatunk, mint amilyet a bolygó fizikai fejlődése elbír és lehetővé tesz.
A sataniai élethordozók nátrium-klorid életmintát terveztek; ennélfogva további lépésekre mindaddig nem kerülhetett sor, amíg a világtenger vizei nem váltak elég sóssá. Az Urantia fajtájú ős-sejtanyag kizárólag kellően sós közegben képes működni. Minden ősi élet—növényi és állati—sóoldatos környezetben fejlődött ki. Még a fejlettebb szerveződést mutató szárazföldi állatok sem lennének képesek élni, ha ugyanez a sóoldat nem áramlana a testi ereikben, mely „sós mélységben” szabadon fürdik, úgyszólván alámerül a test minden parányi élő sejtje.
A fejletlen őseitek szabadon közlekedtek a sós világtengerben; ma ugyanez a tengeri szerű sóoldat áramlik szabadon a testetekben, mely minden egyes sejtet olyan vegyi folyadékban fürdet, melynek alapösszetevői hasonlítanak ahhoz a sós vízhez, mely az első élő sejtek első ős-sejtanyagi kölcsönhatásainak beindulását serkentette a bolygón.
De ezen időszak kezdetével az Urantia a tengeri élet első formái számára kedvező állapot irányába fejlődik. A földi és a szomszédos téregységbeli körülmények alakulása lassan, de biztosan előkészíti a terepet azokhoz a későbbi kísérletekhez, hogy azokat az életformákat létrehozzuk, melyekről úgy ítéltük meg, hogy a kialakuló—földi és térbeli—fizikai környezethez a legjobban képesek alkalmazkodni.
Ezután a sataniai bizottságot alkotó élethordozók visszatértek a Jerusemre, mert úgy döntöttek, hogy az élet tényleges megtelepítésével inkább megvárják a földrésztömeg következő feldarabolódási mozzanatát, mely még további beltengereket és védett öblöket eredményez majd.
A tengeri eredetű életnek otthont adó bolygón az élet megtelepítéséhez az eszményi feltételeket a nagyszámú beltenger, a sekély vizű és védett öblű kiterjedt partvonalak biztosítják; és a föld vizeinek ilyen elrendeződése gyorsan kialakult. Ezek az ősi beltengerek ritkán voltak mélyebbek százötven-száznyolcvan méternél, és a napsugárzás kétszáz méternél is mélyebbre képes behatolni a tenger vizébe.
Az ősi növény élet a későbbi korszak ezen enyhe és kiegyenlített éghajlatú partjairól elindulva talált utat a szárazföld felé. Ott pedig a légkörben lévő nagy mennyiségű szén biztosított lehetőséget az új szárazföldi életváltozatoknak a gyors és burjánzó növekedésre. Bár a légkör tökéletesen megfelelő volt a növények növekedéséhez, oly nagy arányban tartalmazott széndioxidot, hogy egyetlen állat, az ember pedig még kevésbé, sem tudott volna a földfelszínen megélni.