A sataniai lázadás kitörését követően Mihály tanácskozott paradicsomi testvérével, Immanuellel. A meghatározó jelentőségű megbeszélést követően Mihály bejelentette, hogy ugyanazt a politikát fogja követni, melyet a hasonló felkelések esetében a múltban is alkalmazott, vagyis a be nem avatkozás politikáját.
E lázadás idején, valamint a két korábbi alkalmával a Nebadon világegyetemben még nem volt abszolút és személyes fennhatósága senkinek sem. Mihály isteni jogon uralkodott, mint az Egyetemes Atyától kirendelt kormányzó, de nem úgy, mintha ezt a saját jogán tenné. Ekkor még előtte állt az alászállási létpálya teljesítése; ekkor még nem rendelkezett „minden hatalommal a mennyben és a földön”.
A lázadás kitörésétől kezdve addig a napig, amikor a Nebadon teljhatalmú urának nyilvánították, Mihály sohasem szállt szembe Lucifer lázadó erőivel; urantiai időben mérve csaknem kétszázezer évig hagyta, hogy a maguk útját járják. Krisztus Mihály ma már bőven elegendő hatalommal és hatáskörrel rendelkezik ahhoz, hogy a hűtlenség effajta kitörését azonnal, sőt akár véglegesen is kezelni tudja, viszont abban kételkedünk, hogy e teljhatalom arra késztetné, hogy másként járjon el, ha egy ilyen felkelés esetleg kitörne.
Lévén, hogy Mihály a döntése szerint tartózkodott a luciferi lázadás elleni tényleges harctól, ezért Gábriel összehívta a személyes irányítása alá tartozó törzskart az Edentián, és a Fenségesekkel való tanácskozást követően úgy döntött, hogy átveszi a Sataniához hű seregek feletti parancsnokságot. Mihály a Szalvingtonon maradt, míg Gábriel a Jerusemre ment, és az Atyának—ugyanazon Egyetemes Atyának, akinek személyét Lucifer és Sátán tagadta—ajánlott szférán új minőségében hivatalosan is megmutatkozott a hűséges személyiségek összegyűlt sokasága előtt, és felmutatta Mihály lobogóját, a teremtésösszesség Háromsági kormányzásának anyagi jelvényét, a fehér alapon három égszínkék egyközepű kört.
Lucifer jelvénye egy fehér alapon vörös kört ábrázoló lobogó volt, mely vörös kör a belsejében egy fekete teli kört tartalmazott.
„És lett a mennyben háborúskodás; Mihály parancsnoka és az ő angyalai harcoltak a sárkánnyal (Luciferrel, Sátánnal és a hitszegő hercegekkel); és a sárkány és a lázadó angyalok küzdöttek, de nem diadalmaskodtak.” E „mennyei háború” nem olyan fizikai csata volt, ahogyan az efféle harcot az Urantián elképzelik. A küzdelem első időszakában Lucifer folyamatosan szónokolt a bolygó fogadótermében. Gábriel a közelben létesített főhadiszállásról szüntelenül megválaszolta a lázadói álokoskodásokat. A szférán jelenlévő különféle személyiségek, akik még nem voltak biztosak a választásban, a vitában a két oldalról elhangzott érveket figyelve jutottak döntő elhatározásra.
Ez a mennyei háború azonban nagyon is szörnyű és igencsak valóságos volt. Ugyan nem jellemezték a test test elleni küzdelemnek az éretlen világokon szokványos embertelenségei, azonban a küzdelem jellege sokkal halálosabb volt; az anyagelvi harcban a testi élet forog veszélyben, de a mennyei háborúban az örök élet a tét.