A luciferi kiáltvány kiadására a Satania éves nagytanácskozásán, az üvegtengeren került sor, az összegyűlt jerusemi seregek jelenlétében, az év utolsó napján, urantiai időben mérve mintegy kétszázezer évvel ezelőtt. Sátán kihirdette, hogy imádhatók az egyetemes erők—legyenek azok fizikaiak, értelmiek vagy szellemiek—azonban engedelmességet fogadni csakis a tényleges és jelenlévő uralkodónak, Lucifernek szabad, aki az „emberek és az angyalok barátja” és a „szabadság Istene”.
A luciferi lázadás csatakiáltása a saját jogok volt. Egyik fő érvük az volt, hogy ha az önkormányzatiság jó és megfelelő a melkizedekek és egyéb csoportok számára, akkor az éppúgy jó mindenféle rendű értelem számára is. Merészen és következetesen kiállt az „elme egyenlősége” és „az értelem testvérisége” mellett. Azt képviselte, hogy minden kormányzatnak a helyi bolygóra kell szűkítenie a hatáskörét és mindezek önkéntes szövetségének hatásköre pedig a helyi csillagrendszerre legyen érvényes. Minden egyéb felügyeletet megengedhetetlennek tartott. Megígérte a Bolygóhercegeknek, hogy világukat legfőbb megbízottakként irányíthatják. Nem ismerte el a jogalkotó tevékenységek székhelyének a csillagvilági központot és érvénytelennek tekintette az igazságszolgáltatási eljárásoknak a világegyetemi fővárosban való lefolytatását. Amellett érvelt, hogy mindeme kormányzati feladatköröket a csillagrendszeri fővárosokba kell összpontosítani, továbbá fel kell állítani azok saját törvényhozói testületét, és meg kell szervezni azok saját bíróságait Sátán felügyelete alatt. Úgy rendelkezett, hogy a lázadó világok hercegei hasonlóképpen cselekedjenek.
Lucifer egész igazgatási testülete egységesen átállt és nyilvánosan esküt tettek, mint a „felszabadított világok és rendszerek” új vezetője kormányának tagjai.
Noha korábban két lázadás is volt a Nebadonban, azok távoli csillagvilágokban törtek ki. Lucifer szerint e felkelések azért voltak sikertelenek, mert az értelmek többsége nem követte a vezetőit. Amellett érvelt, hogy a „többség uralkodjon”, s hogy „az elme tévedhetetlen”. Nyilvánvalóan a világegyetemi vezetők által a neki adott szabadság éltette a gyalázatos mesterkedéseinek jelentős részét. Szembeszállt minden felettesével; ők látszólag mégsem vettek tudomást a dolgairól. Teljes cselekvési szabadságot kapott álnok tervének végrehajtásához, melynek útjába nem gördítettek akadályt és nem is hátráltatták azt.
Az igazság eljövetelének irgalmas késlekedésében Lucifer annak bizonyítékát látta, hogy a paradicsomi Fiak kormánya képtelen a lázadás megfékezésére. Nyíltan szembeszállt Mihállyal, Immanuellel és a Nappalok Elődeivel, és gőgös, kihívó magatartást tanúsított velük szemben, majd pedig rámutatott arra a tényre, hogy a válasz hiánya fényes bizonyítéka a világegyetemi és felsőbb-világegyetemi kormányok tehetetlenségének.
Gábriel személyesen jelen volt mindezen pártos fejleményeknél és csak annyit felelt, hogy a kellő időben majd szólni fog Mihály nevében, és hogy minden lény szabadon és befolyástól mentesen dönthet; hogy „a Fiaknak az Atya nevében működő kormánya csakis az önkéntes, őszinte és az álokoskodásnak nem engedő hűségre és odaadásra tart igényt”.
Lucifernek megengedték, hogy teljes egészében felépítse és alaposan megszervezze lázadó kormányzását, mielőtt Gábriel egyáltalán hozzálátott volna ahhoz, hogy szembeszálljon az elszakadás jogával vagy hogy ellenlépéseket tegyen a lázadó hírveréssel szemben. A Csillagvilági Atyák azonban a hűtlen személyiségek cselekvési hatáskörét azonnal a Satania csillagrendszerre korlátozták. Mindazonáltal e késedelmi időszak nagy próba és megmérettetés elé állította az egész Satania hűséges lényeit. Néhány évig általános volt a zavar, és nagy felfordulás uralkodott a lakóvilágokon is.