Attól az időtől kezdve, hogy az ember felemelkedett az állati szintről—amikor már képes úgy dönteni, hogy a Teremtőt imádja—egészen a Bolygóherceg megérkezéséig a halandó saját akaratú teremtményeket ősembereknek nevezzük. Az ősember fajoknak hat alapvető fajtája van, és e korai emberek a színsor szerint egymást követve jelennek meg, kezdve a vörössel. E korai élet-evolúcióhoz szükséges idő hosszúsága a különböző világokon más és más, urantiai időben mérve a százötvenezer évtől az egymilliónál is több évig terjedhet.
A színes evolúciós emberfajták—a vörös, a narancsszín, a sárga, a zöld, a kék és az indigó—nagyjából akkor jelennek meg, amikor az ősember kifejleszti a maga egyszerű nyelvét és használni kezdi az alkotó képzelőerejét. Ekkorra az ember már jól alkalmazkodott a felegyenesedve járáshoz.
Az ősemberek kiváló vadászok és vad harcosok. E korszak törvénye az, hogy az erősebbé a fizikai túlélés; ezekben az időkben a kormányzás teljes mértékben törzsi jellegű. A korai faji küzdelmek során számos világon kiirtják az evolúciós emberfajták egy részét, ahogy az Urantia esetében is történt. A túlélők ezt követően rendszerint keverednek a később behozott ibolyaszín fajtával, az ádámi népekkel.
A későbbi polgárosodott társadalom tükrében az ősember kora egy hosszú, sötét és véres fejezet. Az ősvadon etikája és az őserdők erkölcse nincsen összhangban a kinyilatkoztatott vallás és a magas szintű szellemi fejlődés későbbi megítéltetési időszakainak alapelveivel. A szokványos és nem kísérleti világokon e kor nagyon eltér azoktól az elhúzódó és rendkívül kíméletlen küzdelmektől, melyek e korszakot jellemezték az Urantián. Amint kiemelkedtetek az első világi tapasztalásból, elkezdtek ráeszmélni, hogy miért folyik ilyen hosszú és fájdalmas küzdelem az evolúciós világokon, és ahogy a paradicsomi úton haladtok, egyre jobban meg fogjátok érteni e nyilván furcsa dolgok mögötti bölcs szándékot. De függetlenül az ember megjelenésének e kezdeti korszakait jellemző mindenféle hányattatástól, az ősember teljesítménye fényes, sőt hősies fejezet az idő és tér evolúciós világainak beszámolóiban.
A korai evolúciós ember nem színes bőrű teremtmény. Ezen ősi halandók általában barlanglakók vagy sziklalakók. A nagyobb fákon kezdetleges kunyhókat is építenek. Mielőtt felsőbb értelmi képességekre tennének szert, a bolygókon nagyobb testű állatfajták terjednek el. De a halandók már e kor kezdetén megtanulnak tüzet gyújtani és őrizni, és a találékony képzelőerő növekedésével és az eszközök fejlesztésével a kifejlődő ember hamar legyőzi a nagyobb és lomhább állatokat. A korai emberfajták széles körben veszik hasznát a nagytestű repülő állatoknak is. E hatalmas madarak képesek egy-két átlagos termetű embert egyvégtében nyolcszáz kilométernél is hosszabb úton szállítani. Némely bolygón e madarak nagyon jó szolgálatot tesznek, mert meglehetősen értelmesek, s gyakran képesek az adott teremtésrész nyelvén számos szót is kiejteni. Ezek a különleges értelmű madarak nagyon engedelmesek és hihetetlenül ragaszkodók. Az Urantián e vándormadarak már régen kihaltak, de a korai elődeitek még élvezték a szolgálataikat.
Rendszerint az etikai ítélőképesség, az erkölcsi saját akarat megszerzésével egyidejűleg kerül sor a nyelv megjelenésére. Az emberi szint elérését követően, a halandói saját akarat kialakulása után, e lények fogékonyakká válnak az isteni Igazítók átmeneti befogadására, és a halált követően sokukat továbbélőkké választják és hitelesítik őket a soron következő feltámadásban és a Szellemmel való eggyé kapcsolódásban segédkező főangyalok. A főangyalok mindig elkísérik a Bolygóhercegeket, és a teremtésrész megítéltetésére a herceg megérkezésével egyidejűleg kerül sor.
Mindazok a halandók, akikbe Gondolatigazító költözött, alapjában véve rendelkeznek az istenimádás képességével; „megvilágosította őket az igazi fény”, és képességgel rendelkeznek az isteniséggel való kölcsönös kapcsolat megtalálására. Mindazonáltal az ősember korai vagy élőlénytani vallása nagymértékben az állati félelem továbbélése, melyhez tudatlan áhítat és törzsi babona társul. A babona túlélése az urantiai emberfajtákban nem valami hízelgő az evolúciós fejlődésetekre nézve és nem is egyeztethető össze az anyagi fejlődés terén mutatott egyébként ragyogó teljesítményetekkel. De ez a korai félelemvallás igen értékes célt szolgál a fejletlen teremtmények vad indulatainak megfékezésében. Ez a polgárosodott társadalom előfutára és a táptalaj a Bolygóhercegtől és segítőitől származó kinyilatkoztatott vallás magjainak későbbi elvetéséhez.
Az ember felegyenesedésétől számított százezer éven belül a Bolygóherceg rendszerint megérkezik, akit a Csillagrendszer Fejedelem küldött ki az élethordozók ama jelentését követően, miszerint a saját akarat már működik, még ha kevés egyed is mutat ilyen fejlettséget. Az ősi halandók rendszerint üdvözlik a Bolygóherceget és az ő látható kíséretét; valójában gyakran félelemmel vegyes tisztelettel és hódolattal tekintenek rájuk, majdhogynem Istenként imádnák őket, ha engednék nekik.