A szívből jövő nevetés és a mosollyal egyenértékű dolgok éppoly egyetemesek, mint a zene. A nevetésnek és a kacagásnak megvan a morontiai és a szellemi megfelelője. A felemelkedői lét nagyjából egyenlő mértékben oszlik meg a munka és a játék—a feladatoktól való mentesség—között.
A mennyei kikapcsolódás és az emberfeletti humor meglehetősen különbözik az emberi megfelelőitől, de mi mindannyian valamilyen formában engedünk mindkettőnek; és ezek ugyanolyan szolgálatot tesznek nekünk, a mi állapotunkban, mint amilyet a legjobb humor tesz nektek az Urantián. A Morontia Társak szakértő segítői a játéknak, és ebben ügyesen támogatják őket a visszatekintési igazgatók.
Talán akkor értenétek meg a legjobban a visszatekintési igazgatók munkáját, ha őket a rangosabb urantiai nevettetőkhöz hasonlítanánk, bár ez azért igencsak nyers és némiképp szerencsétlen módja lenne annak, hogy megpróbáljam a változatosság és kikapcsolódás ezen igazgatóinak, a morontia és a szellemi területek fennkölt humorát előadóknak a működését bemutatni.
A szellemi humor kapcsán először is hadd mondjam el, hogy mi nem az. A szellemi mókába sohasem vegyül a gyengék és a tévelygők szerencsétlenségének kifigurázása. Sohasem becsmérli a pártatlanságot és az isteniség tündökletességét. A mi humorunk három általános értékszintet ismer:
1. Múltidéző móka. Az egyén harcának, küzdelmének és néha félénkségének, és gyakran a bolondos és gyerekes aggodalmainak tárgyában a megtörtént események kapcsán őrzött emlékeken való csipkelődés. Számunkra a humor e vetülete abból a mélyen gyökerező és állandó képességből ered, hogy a múltra vonatkozó emlékanyagunkat hívjuk segítségül annak érdekében, hogy megédesítsük és más módon is könnyítsük a jelen nehéz terheit.
2. Jelenkori humor. A nekünk gyakran komoly gondot okozó számos dolog súlytalan volta; az alaptalanul komolyan vett személyes aggodalmak jelentéktelen voltának felfedezésével járó öröm. Akkor értékeljük leginkább a humornak e vetületét, amikor a legjobb helyzetben vagyunk ahhoz, hogy a jelenre vonatkozó aggodalmainkat a jövőre vonatkozó bizonyosságok javára vissza tudjuk szorítani.
3. Látnoki öröm. A halandók számára talán nehéz dolog a humor e vetületét elképzelni, de mi különös megelégedést nyerünk abból a bizonyosságból, „hogy minden a javunkra válik”—a szellemek és a morontiák, valamint a halandók javára egyaránt. A mennyei humor ezen oldala abból táplálkozik, hogy hiszünk a feljebbvalóink szeretetteljes gondoskodásában és a Legfelsőbb Igazgatóink isteni állandóságában.
De a teremtésrészek visszatekintési igazgatói nem kizárólag az értelmes lények különféle rendjei fejlettebb humorának bemutatásával foglalatoskodnak; feladataik közé tartozik a kikapcsolódás, a szellemi felüdülés és a morontia szórakozás vezetése is. Ezzel kapcsolatban szívélyes együttműködést folytatnak az égi mesterekkel.
Maguk a visszatekintési igazgatók nem teremtett csoport; ők egy kiképzett csoport, melyet a Havona-honosoktól kezdve a tér hírvivő seregein és az idő segédkező szellemein keresztül egészen az evolúciós világokról származó morontia fejlődő lényekig különféle lények alkotnak. Mindegyikük önkéntes, így adják át magukat annak a munkának, hogy segítsék társaikat a gondolataik elterelésében és az elméjük megnyugtatásában, mert ezek a magatartások a leghasznosabbak a kimerített energiák visszanyerésében.
A célok elérése érdekében kifejtett erőfeszítésekbe való részleges belefáradás esetén, valamint az új energiatöltés befogadására való várakozás során kellemes örömöt okoz újra átélni a régebbi napok és idők mozzanatait. A faj vagy a rend első tapasztalatainak elmesélése pihentető. Pontosan emiatt nevezik e művészeket visszatekintési igazgatóknak—segítenek az emlékezetet egy korábbi fejlődési állapotába vagy a lét egy kevésbé megtapasztalt helyzetébe visszaállítani.
Minden lény élvezi az effajta visszaállítást, kivéve azok, akik eredendően Teremtők, s ennélfogva maguktól önmegfiatalítók, valamint bizonyos, nagymértékben szakosodott teremtményfajták, mint amilyenek az erőtér-központok és a fizikai szabályozók, akik minden válaszukban mindig és örökké tárgyszerűek. A működési kötelezettséggel járó feszültségtől való időszakos mentesülések állandó részét képezik az életnek minden világon, szerte a világegyetemek mindenségében, de nem ez a helyzet a Paradicsom Szigetén. A központi lakóhelyen honos lények nem képesek a kimerülésre és ezért nem részesülnek feltöltődésben sem. Az ilyen örökkévaló paradicsomi tökéletességű lények esetében az evolúciós tapasztalatok nem állíthatók vissza.
A legtöbbünk alsóbb létezési szakaszon keresztül vagy a rendjeink egymást követő szintjein át emelkedett fel, és üdítő és bizonyos mértékben szórakoztató dolog visszatekinteni a korábbi tapasztalásunk bizonyos mozzanataira. Megnyugvást hoz annak szemlélése, ami az egyén rendje számára már régi dolog, és ami az elme emlékbirtokaként maradt meg. A jövő küzdelmet és előrehaladást foglal magában; munkát, erőfeszítést és eredményeket jelez; a múlt viszont megízesíti a már elsajátított és elért dolgokat; a múlt szemlélése ellazulást enged meg és olyan figyelmes szerbe-számbavételt, mely szellemi jókedvre derít és örömbe forduló morontia tudatállapotot hoz.
Még a halandói humor is szívből jövővé válik, amikor olyan történéseket jelenít meg, melyek azokat a szinteket érintik, melyek az egyén pillanatnyi fejlettségi állapotánál csak kevéssel vannak lejjebb, vagy amikor olyan képet rajzol, hogy az egyén feltételezett felettesei áldozatul esnek azoknak a tapasztalásoknak, melyeket általánosan társítanak a feltételezett alattvalókkal. Ti urantiaiak, sok közönséges és egyben kegyetlen dolgot hagytok összekeveredni a humorotokban, de egészében véve elismerésre méltó a fejlett humorérzéketek. Némely fajtátok jól el van látva ezzel és mindez nagyban segíti a földi létpályájukat. Nyilvánvalóan gazdag örökséget kaptatok e téren az ádámi őstől, sokkal többet, mint amennyi a zenéből vagy a művészetből jutott.
Játékidőben, vagyis amikor a lakosok üdítőleg felélesztik az alsóbb szakaszbeli létezéssel kapcsolatos emlékeiket, az egész Satania okul az urantiai visszatekintési igazgatók testületének kellemes humorából. A mennyei humorérzék sosem hagy el bennünket, még akkor sem, amikor a legnehezebb feladatokat végezzük. A humor segít elkerülni azt, hogy az önteltség képzete túlzottan nagyra növekedjék. De a jókedvet nem engedjük szabadjára, ahogy ti mondanátok, hogy „mulassunk”, kivéve akkor, amikor a rendünk komoly feladatai alól fel vagyunk mentve.
Ha kísért bennünket az erősödő önteltség, akkor az Alkotóink végtelen nagyságára és nagyszerűségére összpontosítva a saját magunk dicsőítése teljesen nevetségessé válik, sőt akár mulatságos is lehet. A humor egyik szerepe az, hogy segítsen mindnyájunknak kevésbé komolyan vennünk magunkat. A humor a tudatos én felmagasztalásának isteni ellenszere.
Az ellazulás és a humorra hangolódás iránti igény ama felemelkedő lényrendeknél a legnagyobb, akik a felfelé való haladás során folytatott küzdelmeikben állandó hajszoltságnak vannak kitéve. Az élet két végletének kevés igénye van a humor felé fordulás iránt. Az ősember nem rendelkezett ilyen képességgel, a paradicsomi tökéletességű lényeknek pedig nincs szükségük ilyesmire. A Havona seregei természetes módon egy végtelenül boldog személyiségekből álló örömteli, vidám gyülekezetet alkotnak. A Paradicsomon az istenimádat minősége szükségtelenné teszi a visszaállítási tevékenységeket. De a létpályájukat messze a paradicsomi tökéletesség célja alatt megkezdők esetében igen tág tere van a visszatekintési igazgatók segédkezésének.
Minél inkább fejlettebb a halandói faj, annál nagyobb benne a feszültség és annál nagyobb a humorra való képessége, és a humor iránti igénye is. A szellemvilágra ennek az ellenkezője igaz: Minél magasabbra emelkedünk, annál kisebb igény mutatkozik a visszaállítási tapasztalatok révén való kikapcsolódásra. De amint a szellemlét fokain a Paradicsomtól a szeráfi seregekhez ereszkedünk, egyre nagyobb igényt tapasztalhatunk az öröm-küldetésre és a jókedv-segédkezésre. A korábbi tapasztalatok értelmi szintjéhez való rendszeres visszatérés által hozott felüdülés iránti legnagyobb igénye az emberi faj nemesebb fajtáinak, a morontiáknak, az angyaloknak és az Anyagi Fiaknak van, de ide sorolható az összes hasonló személyiségfajta is.
A humornak egyfajta biztonsági szelepként kell működnie, mely megelőzi a túl nagy nyomás kialakulását, ami az egyén állandó és komoly önmegfigyelésével járó egyhangúságot kíséri, s ami mellett ott van még a fejlődés révén biztosítandó előrehaladásra és a célok nemes elérésére irányuló megfeszített küzdelem is. A humor azt a célt is szolgálja, hogy általa csökkenthető legyen a tények vagy az igazságok, a rideg és makacs tények és a különböző formákban megjelenő, öröklétű igazságok váratlan hatása által okozott megrázkódtatás. A halandói személyiség, lévén, hogy sohasem lehet biztos abban, hogy mit hoz a jövő, a humoron keresztül sebesen felismerheti a helyzet, legyen az tény vagy igazság, váratlan természetét—megláthatja annak értelmét és betekintést nyerhet abba.
Bár az urantiai humor túlságosan is nyers és szerfölött művészietlen, azért értékes célt szolgál egészségvédelmi biztosításként és az érzelmi nyomás megszüntetőjeként, s így megakadályozza a káros idegfeszültség kialakulását és a túl komolyan vett önvizsgálatot. A humor és a játék—a lazítás—sohasem előrevivő erőfeszítésből fakadó válaszok; ezek mindig is a visszatekintés következményei, a múlt felidézése. Még az Urantián is, és még a jelenlegi helyzetetekben is mindig megújítónak találjátok, amikor egy rövid időre felfüggeszthetitek az újabb és nemesebb értelmi erőfeszítéseiteket és visszatértek az elődeitek egyszerűbb foglalatosságaihoz.
Az urantiai játékvilág alapjai bölcseleti értelemben egészségesek és ez így marad végig a felemelkedői létetek során is, végig a Havona-körökön egészen a Paradicsom örökkévaló területéig. Felemelkedő lényekként személyes emlékekkel rendelkeztek minden korábbi és alsóbb létezésről, és a múlt ezen azonosság-emlékei nélkül nem lenne alapja a jelen humorának, sem a halandói nevetésnek vagy a morontia vidámságnak. A múltbeli élmények felidézése teremt alapot a jelenbeli kikapcsolódáshoz és szórakozáshoz. A földi humorotok mennyei megfelelőjét élvezni fogjátok végig a hosszú morontia és az azutáni, egyre szellemibbé váló létpályáitokon. Az Isten ama része (az Igazító), amely a felemelkedő halandó személyiségének örökre részévé válik, az isteniség felhangjaival járul hozzá az idő és tér felemelkedő teremtményeinek örömteli megnyilvánulásaihoz, sőt még a szellemi nevetéshez is.