A Jerusem tisztán helyi és szokványos ügyeit a száz háromszögből irányítják. Ezek az egységek ama tíz bámulatos építmény köré csoportosulnak, melyek a jerusemi helyi igazgatásnak adnak otthont. A háromszögeket a csillagrendszeri történelem körképszerű látványa övezi. Jelenleg e körképben két szabványmérföldnél is nagyobb kiürített terület van. Ezt az övezetet azt követően állítják helyre, hogy a Sataniát visszavették a csillagvilági családba. Ezzel kapcsolatban Mihály rendeletei alapján már minden intézkedést megtettek, de a Nappalok Elődeinek ítélőszéke még nem fejezte be a Lucifer-féle lázadás ügyeinek elbírálását. A Satania addig nem kerülhet vissza a Norlatiadek teljes jogú tagjai közé, amíg otthont ad a főlázadóknak, azoknak a magas rangú, teremtett lényeknek, akik a fényből a sötétségbe zuhantak.
Amikor a Satania visszatérhet a csillagvilág kebelére, akkor kerül majd elő annak kérdése, hogy az elszigetelt világokat visszavegyék a lakott világok csillagrendszeri családjába, s ezzel együtt visszakerüljenek a teremtésrészek szellemi közösségébe. De még ha az Urantia vissza is kerülne a csillagrendszeri körökbe, akkor is zavarba hozna benneteket az a tény, hogy az egész csillagrendszeretek Norlatiadek-vesztegzár alatt van, mely részlegesen elzárja azt az összes többi csillagrendszertől.
De Lucifer és társainak elítélése nemsokára visszaállítja a Sataniát a Norlatiadek csillagvilágba és ezt követően az Urantia és a többi elszigetelt szféra visszakerül a Satania köreibe, és e világok újból élvezni fogják a bolygóközi összeköttetésnek és a csillagrendszerek közösségének a kiváltságait.
Egyszer lejár a lázadók és a lázadás ideje. A Legfőbb Urak irgalmasak és türelmesek, de a szándékosan táplált rosszal szemben a törvény egyetemesen és csalhatatlanul végrehajtatik. „A bűn fizetsége a halál”—az örökre szóló eltöröltetés.
[Közreadta egy nebadoni Főangyal.]
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.