A világegyetemi élet nagyobb csoportjai számára lakóhelyül fenntartott területeket nevezik jerusemi köröknek. E beszámolókban említett körcsoportok a következők:
1. Az Istenfiak körei.
2. Az angyalok és a főszellemek körei.
3. A Világegyetemi Segítők körei, közéjük sorolva azokat a teremtményi-háromságot elért fiakat is, akiket nem jelöltek Háromsági Tanító Fiaknak.
4. A Fizikai Főszabályozók körei.
5. A kijelölt felemelkedő halandók körei, közéjük sorolva a köztes teremtményeket is.
6. Az önkéntes telepes csoportok körei.
7. A Végleges Testület körei.
E lakócsoportok mindegyike hét egyközepű és egyre magasabban elhelyezett körből áll. Mindet egy mintára építették, de a méretük különböző és eltérő anyagösszetételt is mutatnak. Mindegyiket tágas szabadterek veszik körül, melyek kiterjedt sétányokat alkotva szövik át a hét egyközepű kör alkotta csoportokat.
1. Az Istenfiak körei. Bár az Istenfiaknak van saját közösségi rendeltetésű bolygójuk, mégpedig az átmeneti műveltségű világok egyike, mégis ilyen nagy területeket foglalnak el a Jerusemen. Az átmeneti műveltségű világukon a felemelkedő halandók szabadon keveredhetnek az isteni fiúi besorolásba tartozó rendekkel. Ott személyesen is meg fogjátok ismerni és meg fogjátok szeretni e Fiakat, azonban a társadalmi életük nagyobbrészt e külön világra és annak segédszféráira korlátozódik. A jerusemi körökben azonban a fiúi besorolásba tartozó különféle csoportok munka közben figyelhetők meg. Lévén, hogy a morontia látókör kellően széles, ti is sétálhattok a Fiak sétányain és megfigyelhetitek a számos különféle rendjeik érdekfeszítő tevékenységeit.
A Fiak hét köre egyközepű és egymás fölé magasodik, így az egyes külső, nagyobb körökből rá lehet látni a belső, kisebb körökre, melyek mindegyikét közcélú sétálófal övez. E falakat csillogó ragyogású kristálykövekből építették és olyannyira kimagasodnak, hogy róluk belátható az adott lakókör egésze. A falak mindegyikét átszelő kapuk—a számuk ötvenezer és százötvenezer között van—egyetlen gyöngyházfényű kristályból állnak.
A Fiak területének első körét az Ítélkező Fiak és az ő személyes kísérőik foglalják el. Itt összpontosulnak e bírói Fiak alászállási és ítélkezési szolgálataival kapcsolatos tervek és közvetlen tevékenységek. Szintén e központon keresztül tartanak kapcsolatot a csillagrendszeri avonalok a világegyetemmel.
A második kört a Háromsági Tanító Fiak töltik ki. E szent területen a daynalok és társaik végzik az újonnan érkezett elsőrendű Tanító Fiak felkészítését. Mindebben a munkában szakszerűen segíti őket a Ragyogó Estcsillagok bizonyos mellérendeltjeinek egysége. A teremtményi-háromságot elért fiak egy övezetet foglalnak el a Daynal-körben. A Háromsági Tanító Fiak állnak a legközelebb ahhoz, hogy az Egyetemes Atya személyes képviselői legyenek a helyi csillagrendszerben; ők a legkevésbé háromsági-származású lények. E második kör iránt a Jerusem összes népe különleges érdeklődést mutat.
A harmadik kört a melkizedekeknek tartják fenn. Itt lakoznak a csillagrendszeri vezetők és innen felügyelik e sokoldalú Fiak csaknem végtelen tevékenységeit. A melkizedekek a felemelkedő halandók számára az első lakóvilágtól kezdve végig a jerusemi létpályája során nevelőapák és mindig jelen lévő tanácsadók. Nem tévedés azt állítani, hogy az Anyagi Fiak és Leányok állandó tevékenységei mellett ők a meghatározó tényezők a Jerusemen.
A negyedik kör ad otthont a vorondadekeknek, valamint a látogató és megfigyelő fiak minden más rendjének is, akiknek az elhelyezéséről másutt nem gondoskodnak. A Fenséges Csillagvilági Atyák itt szállnak meg a helyi csillagrendszert ellenőrző útjaik során. A Bölcsesség-tökéletesítők, az Isteni Tanácsosok és a Világegyetemi Ítélők is mind e körben lakoznak, amikor a csillagrendszerben teljesítenek szolgálatot.
Az ötödik kör a lanonandekek, a Csillagrendszer Fejedelmek fiúi rendjének és a Bolygóhercegeknek a lakhelye. E három rend otthona egyetlen vegyes csoportot alkot e területen. A csillagrendszer tartalékosai is e körben állomásoznak, míg a Csillagrendszer Fejedelem temploma a kormányzati építménycsoport központjában az igazgatási hegyen található.
A hatodik kör a csillagrendszerbeli élethordozók tartózkodási helye. E Fiak összes rendje itt gyülekezik, és innen indulnak a világokon teljesítendő feladataikra.
A hetedik kör a felemelkedő fiak gyülekezőhelye, ama kijelölt halandóké, akik átmenetileg működnek a csillagrendszer központján, mégpedig a szeráftársaikkal együtt. Minden egykori halandót, aki a jerusemi létpolgársági szint felett áll, de még nem jutott el a végleges rendűre, itt úgy tekintenek, mint az e körben központtal rendelkező csoporthoz tartozót.
A Fiak számára fenntartott kör alakú helyek hatalmas területet foglalnak el, és egészen ezerkilencszáz évvel ezelőttig egy nagy üres terület állt annak közepén. E központi területet jelenleg a Mihály-emlékmű foglalja el, melyet mintegy ötszáz évvel ezelőtt fejeztek be. Négyszázkilencvenöt évvel ezelőtt, amikor is a templomot felavatták, Mihály személyesen is jelen volt, és az egész Jerusem meghallgatta a Tökéletes Fiúnak az Urantiára, a Satania legalacsonyabb rendű bolygójára való alászállásának megható történetét. A Mihály-emlékmű ma már minden olyan tevékenység központja, mely a mihályi alászállás folytán megváltozott csillagrendszeri irányítással összefügg, beleértve a legújabban átvett szalvingtoni tevékenységek többségét is. Az emlékművet gondozó személyzet egymilliónál is több személyiségből áll.
2. Az angyalok körei. A Fiak lakóterületeihez hasonlóan az angyalok körei is hét egyközepű és egymás fölé magasodó körből állnak, melyek mindegyike a belső területekre néz.
Az angyalok első körét a Végtelen Szellem felsőbb személyiségei foglalják el, akik történetesen a központi világon állomásoznak—a Független Hírvivők és társaik. A második kört a hírvivő seregeknek, a Szakmai Tanácsadóknak, a társaknak, a felügyelőknek és az adatrögzítőknek tartják fenn, akik időről időre a Jerusemen működnek. A harmadik kör a felsőbb rendbe és csoportba tartozó segédkező szellemeké.
A negyedik kör az intéző szeráfoké, és a Sataniához hasonló helyi csillagrendszerekben szolgáló szeráfok az „angyalok megszámlálhatatlan seregét” alkotják. Az ötödik kört a bolygók szeráfjai foglalják el, míg a hatodik az átmenetben segédkezők otthona. A hetedik kör a szeráfok bizonyos, ki nem nyilatkoztatott rendjeinek tartózkodási helye. Az angyalok mindeme csoportjainak adatrögzítői nem a társaikkal együtt laknak, az ő otthonuk a jerusemi feljegyzés-templom. Minden feljegyzést három példányban őriznek e hármas irattári csarnokban. A csillagrendszeri központon a feljegyzéseket mindig megőrzik anyagi, morontia és szellemi formában egyaránt.
E hét kört a kiállított jerusemi körkép veszi körül, melynek kerülete ötezer szabványmérföld, s amelynek rendeltetése a Satania benépesített világai felemelkedő helyzetének bemutatása, és amelyet állandóan úgy pontosítanak, hogy hűen mutassa az egyes bolygók pillanatnyi állapotát. Nem kétlem, hogy az angyalok köreire betekintést engedő, hatalmas sétány lesz az első jerusemi látvány, mely felhívja magára a figyelmeteket, amikor az első látogatásaitok alkalmával hosszabb szabadidő eltöltésére kaptok engedélyt.
E kiállítások a jerusemi honos élet gondjaira vannak bízva, azonban ebben a segítségükre vannak a Satania különböző világairól jött felemelkedők, akik útban az Edentiára a Jerusemen megállnak. A bolygói körülményeket és a világfejlődést sokféleképpen mutatják be, melyek egy része számotokra is ismert, ám a legtöbb eljárás ismeretlen az Urantián. E kiállítások a hatalmas fal külső peremét foglalják el. A sétány egyéb részei csaknem teljesen beépítetlenek, díszítésük azonban gazdag és bőséges.
3. A világegyetemi segítők köreiben vannak az Estcsillagok telephelyei, melyek a hatalmas központi téren helyezkednek el. Itt található Galantia, a felsőbb angyalok e hatalmas csoportja társvezetőjének csillagrendszeri állomáshelye, aki az összes felemelkedő Estcsillag közül elsőként kapott megbízatást. Ez a Jerusem összes igazgatási övezete közül az egyik legpazarabb, még úgy is, hogy ez a viszonylag új építmények közé tartozik. E központ átmérője ötven mérföld. Galantia állomáshelye egy egytömbű, teljesen átlátszó kristályöntvény. Ezen anyagi-morontia kristályokat mind a morontia, mind az anyagi lények nagyra értékelik. A teremtett Estcsillagok az egész Jerusemre kifejtik hatásukat, ugyanis rendelkeznek az ehhez szükséges személyiségfeletti sajátosságokkal. Az egész világból szellemi beállítottság árad, mert a tevékenységeik közül sokat a Szalvingtonról telepítettek ide.
4. A Fizikai Főszabályozók körei. A Fizikai Főszabályozók különféle rendjeit egyközepűen helyezték el a hatalmas erőtér-templom körül, ahol a csillagrendszer erőtér-főnöke és a morontia erőtér-felügyelők főnöke elnököl. Ez az erőtér-templom az egyike ama két övezetnek a Jerusemen, ahová felemelkedő halandók és köztes teremtmények nem léphetnek be. A másik az Anyagi Fiak területén található anyagtalanná lényegítő övezet, egy olyan kutatóállomás-együttes, ahol a szállító szeráfok az anyagi lényeket a morontia rendű létállapothoz igen hasonló állapotúvá alakítják át.
5. A felemelkedő halandók körei. A felemelkedő halandók köreinek központi területét egy 619 bolygói emlékműből álló csoport foglalja el, mely a csillagrendszer lakott világait jelképezi, és ezek az építmények rendszeres időközönként alapos változtatásokon esnek át. Az egyes világokról származó halandók előjoga, hogy a bolygójuk emlékművének bizonyos változtatásait vagy bővítményeit időről időre jóváhagyják. Sok változtatást éppen most hajtanak végre az urantiai építményeken. E 619 templom központját az Edentia és annak számos, felemelkedő-műveltségű világának működésképes hasonmása foglalja el. E leképezés átmérője negyven mérföld és tényleges mása az Edentia-rendszernek, minden részletében hű az eredetihez.
A felemelkedők más csoportok jerusemi szolgálatait élvezik és örömüket lelik ezek eljárásainak megfigyelésében. Az egész Jerusem számára teljes mértékben megfigyelhető minden, ami ezekben a különböző körökben folyik.
Az ilyen világon háromféle tevékenység folyik: munka, fejlődés és játék. Más szavakkal: szolgálat, tanulás és kikapcsolódás. Az összetett tevékenységek a társas érintkezésből, a csoportos szórakozásból és az istenimádatból állnak. Oktatási szempontból nagyon értékes dolog a különböző személyiségcsoportok vegyítése, az olyan rendeké, melyek az adott lény társaitól nagyon különböznek.
6. Az önkéntes telepes csoportok körei. Az önkéntes telepes csoportok hét körét három óriási építmény díszíti: a Jerusem hatalmas csillagvizsgálója, a Satania nagyszabású szépművészeti kiállítása, és a visszatekintési igazgatók roppant nagy fogadóterme, a pihenésnek és a kikapcsolódásnak szentelt morontia-tevékenységek háza.
Az égi mesterek irányítják a spornagiát és biztosítják az ötletes díszítések és a méreteikkel lenyűgöző emlékművek sokaságát, melyekben a nyilvános gyűlésekre szolgáló minden helyszín bővelkedik. A mesterek műtermei e csodálatos világ minden páratlan építménye között a legnagyobbak és a legszebbek közé tartoznak. A többi önkéntes telepes csoport is nagy kiterjedésű és szép központokat tart fenn. Ezen épületek közül sokat teljes egészében kristálykövekből építettek. Az összes épített világ bővelkedik kristályokban és az úgynevezett nemesfémekben.
7. A végleges rendű lények körei közepén egy különleges építmény helyezkedik el. Ugyanez az üres templom megtalálható minden csillagrendszeri központon szerte a Nebadonban. Ez a jerusemi épület Mihály jelével van lepecsételve és ez az ajánlás áll rajta: „Nem felszentelve a szellemlét hetedik szakaszához—az örökkévaló feladathoz.” E rejtélyes templomot Gábriel pecsételte le, és csakis Mihály képes feltörni vagy törheti fel a Fényes Hajnalcsillag által feltett hatósági pecsétet. Egy napon majd ti is meglátjátok e néma templomot, még ha nem is oldhatjátok meg a rejtélyét.
Egyéb jerusemi körök: A lakócélokat szolgáló körökön felül számos egyéb célra kijelölt lakóhely van a Jerusemen.