A Jerusem körül keringő hét nagyobb világot közkeletűen az átmeneti műveltség szféráinak nevezik. Vezetőiket időről időre a jerusemi legfelsőbb végrehajtó tanács nevezi ki. E szférák számozása és elnevezése a következő:
Az 1-es számú. A véglegesrendűek világa. Ez a helyi csillagrendszer végleges rendű lényeiből álló testület központi telephelye, s ezt övezik a fogadóvilágok, a hét lakóvilág, melyeket teljesen a halandói felemelkedési rendnek szenteltek. A véglegesrendűek világára beléphetnek mind a hét lakóvilág lakói. Szállítószeráfok hozzák és viszik a felemelkedő személyiségeket e zarándokutakon, melyek célja az, hogy az átmenetben lévő halandók hite erősödjön abban, hogy megtapasztalhatják a végső rendeltetésük kiteljesedését. Bár a véglegesrendűek és azok épített szerkezetei a morontia szem számára rendszerint nem érzékelhetők, mégis megborzongtok majd időről időre, amint az energia-átalakítók és a morontia erőtér-felügyelők egy-egy pillanatra képessé tesznek benneteket a paradicsomi felemelkedést ténylegesen is teljesített, magas szellemszemélyiségek megpillantására, akik visszatértek a ti hosszú utatok kezdetének világára, azon bizonyosság biztosítékaként, hogy ti is teljesíthetitek és képesek vagytok teljesíteni e rendkívüli vállalkozást. A lakóvilágokon tartózkodó minden személy legalább évente egyszer elmegy a végleges rendű lények szférájára a véglegesrendűek láthatóvá tételére szervezett összejövetelekre.
A 2-es számú. A morontia világ. E bolygó a telephelye a morontia élet felügyelőinek, és azt hét olyan szféra veszi körül, ahol a morontia főnökök készítik fel a társaikat és a segítőiket, morontia lényeket és felemelkedő halandókat egyaránt.
A hét lakóvilágon való átkelésetek során a kiteljesedő morontia kapcsolatok e kulturális és társadalmi szféráin is áthaladtok. Az első lakóvilágról a másodikra való átkeléssel jogosultakká váltok látogatóként belépni a kettes számú átmeneti központra, a morontia világra, és így tovább. Amikor majd e hat kulturális szféra bármelyikén tartózkodtok, meghívásra látogatóként és megfigyelőként eljuthattok az említett szférák körül keringő, a csoporttevékenységekre szakosodott hét világ bármelyikére is.
A 3-as számú. Az angyalvilág. Ez a központja a csillagrendszeri tevékenységekre szakosodott összes szeráfseregnek, melyet az angyali felkészítés és oktatás hét világa vesz körül. Ezek a szeráfi közösségi szférák.
A 4-es számú. A felsőbbangyal-világ. E szféra a Ragyogó Estcsillagok, valamint a mellérendelt és közel-mellérendelt lények hatalmas csoportjának sataniai otthona. E világ hét segédszféráját e meg nem nevezett mennyei lények hét nagyobb csoportja számára jelölték ki.
Az 5-ös számú. A Fiak világa. E bolygó a központja a mindenféle rendű isteni Fiaknak, beleértve a teremtményi-háromságot elért fiakat is. A körülötte lévő hét világot ezen isteni rokonságú fiak bizonyos egyedi csoportjainak tartják fenn.
A 6-os számú. A Szellem világa. E szféra a Végtelen Szellem magas személyiségeinek csillagrendszeri találkozóhelyéül szolgál. Az azt övező hét segédszférát e különféle rendek egyedi csoportjainak tartják fenn. De a hatodik átmeneti világon a Szellemnek nincs képviselője, és ilyen jelenlét a csillagrendszeri központokon sem figyelhető meg; a Szalvington Isteni Segédkezője mindenütt jelen van a Nebadonban.
A 7-es számú. Az Atya világa. Ez a csillagrendszer csendes szférája. Rajta a lények egyetlen csoportja sem lakozik. A fény nagytemploma központi helyet foglal el, de benne senki nem észlelhető. A rendszer minden világáról szívesen fogadnak bárkit, aki istenimádati céllal érkezik.
Az Atya világát körülvevő hét segédszférát különféleképpen veszik igénybe a különböző csillagrendszerekben. A Sataniában jelenleg elkülönítő-szférákként szolgálnak a Lucifer-féle lázadásban érintett, őrizetben tartott csoportok számára. A csillagvilági központnak, az Edentiának nincsenek hasonló fogházvilágai; a sataniabeli lázadáskor a lázadók oldalára átállt néhány szeráfot és kerubot már régóta a Jerusem ezen elkülönítő-világain tartják elzárva.
A hetedik lakóvilágon való ottlétetek során ellátogathattok a hetedik átmeneti világra is, az Egyetemes Atya szférájára, és úgyszintén engedélyt kaptok a bolygót körülvevő sataniai fogházvilágok megtekintésére, ahol jelenleg Lucifert és a Mihály elleni lázadásban őt követő személyiségek többségét őrzik. E szomorú látvány a legutóbbi idők óta megtekinthető és továbbra is az egész Nebadon számára komoly figyelmeztetésül fog szolgálni mindaddig, amíg a Nappalok Elődei ki nem vizsgálják Lucifer és az ő bukott társainak bűnét, akik elutasították a világegyetemi Atyjuk, Mihály által felkínált megbocsátást.