Minden anyag a naprendszerben uralkodó rendnek megfelelően keletkezik. Minden kis energia-világegyetem középpontjában van az anyagi létnek egy viszonylag állandó, aránylag mozdulatlan, központi része. Ez a központi egység háromszoros megnyilvánulási képességgel van felruházva. Ezen energiaközpontot végtelenszámú, de hullámzó pályákon forgó energia-egységek veszik körül, melyek nemigen hasonlíthatók az égitesthalmazok, mint például a ti naprendszeretek, napja körül keringő bolygókhoz.
Az atomban az elektronok az arányokat tekintve olyan távolságra keringenek a központi proton körül, mint amennyire a bolygók a naprendszer napja körül. A tényleges mérethez viszonyítva az atommag és a belső elektronhéj között ugyanaz a viszonylagos távolság van meg, mint a belső bolygó, a Merkúr, és a napotok között.
Az elektronok tengelykörüli forgása és az atommag körüli keringésük az emberi elme számára felfoghatatlan, és akkor még ott van az elektront alkotó ultimatonok sebessége is. A rádium pozitív töltésű részecskéi másodpercenként tizenhatezer kilométeres sebességgel távoznak, míg a negatív töltésűek kilépéskor csaknem elérik a fénysebességet.
A helyi világegyetemek tizedes szerkezetűek. Egy kettős világegyetemben a térenergiának éppen száz különböző atomi anyagiasulása létezik; a Nebadonban a lehetséges anyagszerveződéseknek ez a legnagyobb száma. E száz anyagforma szabályos sort alkot, amelyben egy és száz közötti elektron kering a központi, viszonylag állandó atommag körül. A különböző energiák rendezett és egymástól függő szerveződése alkotja az anyagot.
Nem minden világ felszínén lelhető fel száz különböző elem, de valamiképpen mind jelen van, mindig is jelen volt vagy éppen kialakulóban van. A bolygó eredetére és fejlődésére jellemző feltételek határozzák meg, hogy a száz közül hány atomi fajta lesz észlelhető. A nehezebb atomok sok világ felszínen nem találhatók meg. Az ismert nehezebb elemek még az Urantián is hajlamosak a bomlásra, amint azt a rádium viselkedése is mutatja.
Az atom egyensúlyi állapotának biztonsága a magban lévő, villamosan semleges neutronok számától függ. A vegyi tulajdonságokat teljes mértékben a szabadon keringő elektronok működése szabja meg.
Az Orvontonban természetes körülmények között még sohasem képződött száznál több pályaelektront tartalmazó atomi rendszer. Amikor százegyet vittünk be mesterségesen a pályamezőbe, akkor az eredmény mindig a központi proton azonnali szétesése volt, melyet erőteljes elektron kisugárzás és más energiák felszabadulása kísért.
Bár az atomok egy és száz között tartalmazhatnak pályaelektronokat, csak a nagyobb atomok külső tíz elektronja kering a központi mag körül meghatározott és elkülönült egységekként, érintetlenül és zártan befutva a pontos és meghatározott pályákat. A maghoz legközelebb eső harminc elektront igen nehéz különálló és rendezett testekként észlelni vagy kimutatni. Az elektronok számától függetlenül a maghoz való közelség vonatkozásában minden atomban ilyen arányban érvényesül ez a viselkedés. Minél közelebb van a mag, annál kevésbé egyedi az elektronok jellege. Az elektron hullámszerű energia-jellege úgy jön létre, hogy az elektron az összes alacsonyabb atompályát betölti; ez leginkább az atommaghoz legközelebbi elektronokra igaz.
A harminc legbelső pályaelektron rendelkezik ugyan egyediséggel, energiarendszereik azonban hajlamosak összekapcsolódni, összekötik egymással az elektronokat és ez közelítőleg érvényes a pályákra is. A következő harminc elektron alkotja a második családot, vagy energiasávot, és azok egyedi jellege is határozottabb, az anyagi részecskék sokkal jobban szabályozzák a kísérő energiarendszereiket. A következő harminc elektron, a harmadik energiasáv még egyedibb és az elektronok még elkülönültebb és meghatározottabb pályákon keringenek. Az utolsó tíz elektron, melyek csak a tíz legnehezebb elemben vannak jelen, igen nagy önállósággal bírnak, és ezért képesek többé-kevésbé szabadon kilépni a mag ellenőrzése alól. E negyedik, legkülső elektroncsoport tagjai a legkisebb hőmérséklet- vagy nyomásváltozásra megszöknek a központi mag hatóteréből, amint azt az urán és rokonelemeinek természetes bomlása is mutatja.
Az első huszonhét atom, melyek pályaelektronjainak száma egy és huszonhét között van, sokkal könnyebben megérthető, mint a többi. Huszonnyolctól fölfelé a Korlátlan Abszolút feltételezett jelenlétének kiszámíthatatlansága egyre jobban megmutatkozik. Ugyanakkor az elektronok kiszámíthatatlan viselkedését részben az ultimatonok tengelykörüli eltérő sebessége és megmagyarázhatatlan „összezsúfolódási” hajlandósága is befolyásolja. Egyéb—fizikai, villamos, mágneses és gravitációs—hatások szintén közrejátszanak az elektronok különféle viselkedésében. Az atomok tehát hasonlítanak az emberekhez, ami a kiszámíthatatlanságukat illeti. Az adatsor-vizsgálók törvényeket állíthatnak fel nagyszámú atom vagy személy viselkedésének előrejelzésére, de egyetlen atomra vagy személyre ezek a szabályok sohasem alkalmazhatók.