Az Orvonton felsőbb-világegyetemben száz hullámenergia-sor létezik. Az energia-megnyilvánulások százas csoportjából hatvannégyet többé-kevésbé már ismernek az Urantián is. A napsugárzás a felsőbb-világegyetemi sorozatban négy, a látható sugárzás egyetlen sávot fed le, e sorban a negyvenhatodikat. A következő csoportot az ibolyán túli sugárzás alkotja, míg tíz sávval feljebb a röntgensugarak találhatók, ezeket pedig a rádium gamma-sugarai követik. Harminckét sávval a nap látható fényén túl helyezkednek el a külső tér energiasugárzásai, amelyek nagyon gyakran összekapcsolódnak a nagy energiatartalmú, parányi-anyagi részecskesugárzásokkal. A látható napsugárzástól lefelé előbb a vörösön inneni sugárzás, harminc sávval lejjebb pedig a rádióhullámok csoportja található.
A hullámszerű energia-megnyilvánulásokat—az Urantia huszadik századi tudásszintjének megfelelően—a következő tíz osztályba lehet sorolni:
1. Ultimatonin inneni sugarak—az ultimatonok határhelyzeti keringései, amikor határozott formát kezdenek ölteni. Ez a kilépő energia első olyan szakasza, ahol hullámjelenségek észlelhetők és mérhetők.
2. Ultimatoni sugarak. Az energia összeállása az ultimatonok parányi szféráivá érzékelhető és mérhető rezgéseket kelt a tértartalomban. A tudósok még jóval az ultimaton felfedezése előtt biztosan észlelni is fogják az Urantiát bombázó sugárzások jelenségeit. Ezek a rövid hullámhosszú és nagy erejű sugarak képviselik az ultimatonok első működését, amint addig a pontig lassulnak, ahol az anyag elektron-szerveződése felé veszik az irányt. Amint az ultimatonok elektronokká állnak össze, sűrűsödés lép fel, ami viszont már energiatárolással jár.
3. A rövidhullámú térsugárzás. Az összes tisztán elektron-rezgés között ezek a legrövidebb hullámhosszúak és az anyag e formájának az atomképződés előtti szintjét képviselik. Létrejöttük szélsőségesen magas vagy alacsony hőmérsékletet feltételez. Kétféle ilyen térsugárzás létezik: az egyik az atomok keletkezését kíséri, a másik pedig az atomok szétesését jelzi. A legnagyobb mennyiségben a felsőbb-világegyetem legsűrűbb síkjából, a Tejútból sugározódnak ki, mely egyúttal a külső világegyetemek legsűrűbb síkja is.
4. Az elektronszakasz. Ez az energiaszakasz az alapja minden anyagiasulásnak a hét felsőbb-világegyetemben. Amint az elektronok magasabb keringési pályáról alacsonyabbra kerülnek, mindig kvantumok lépnek ki az atomból. Az elektronok ilyen pályaeltolódása a fényenergia jól meghatározott és egységes, mérhető részecskéinek kilépését vagy elnyelődését eredményezi, míg az egyes elektron az ütközés során fényenergia-részecskét ad le. A hullámszerű energia-megnyilvánulások a pozitív magok és más elektronszakaszú részek működését is kísérik.
5. Gammasugarak—az atomi anyag természetes bomlását kísérő kisugárzások. Az elektron-tevékenység e formájára a legjobb példa a rádium bomlását kísérő jelenségek csoportja.
6. A röntgensugarak csoportja. Az elektronok lassulásának következő fokozatában keletkeznek a különböző csillag eredetű, valamint a mesterségesen keltett röntgensugarak. Az elektron töltése villamos mezőt kelt; a mozgás villamos áramot idéz elő; az áram pedig mágneses mezőt hoz létre. Ha az elektron hirtelenül megáll, a keletkező elektromágneses zavar röntgensugárzást kelt; a zavar maga a röntgensugárzás. A csillag eredetű röntgensugárzás azonos az emberi test átvilágítására gépileg előidézett sugárzással, azzal a különbséggel, hogy a hullámhossza egy kicsit nagyobb.
7. A nap ibolyán túli vagy másként vegyi sugárzása és a különböző működési eredetű sugárzások.
8. A fehér fény—a napok összes látható fénye.
9. Vörösön inneni sugárzások—az elektron-tevékenység csökkenése, mely még mindig közelebb van az észlelhető hőtartalmú szakaszhoz.
10. Hertz-hullámok—az Urantián rádiótávközlésre használt energiák.
Az emberi szem a felsorolt tíz hullámszerű energiaműködési szakaszból csak egy sávra, a közönséges napfény színeire érzékeny.
Az úgynevezett éter pusztán a térben előforduló erő- és energiacsoportok gyűjtőneve. Az ultimatonok, az elektronok és az energia más tömegszerveződései az anyag egységes építőkövei, és a téren való átkelésük során valóban egyenes vonalban terjednek. A fény és az érzékelhető energia-megnyilvánulások minden más formája meghatározott energiarészecskék sorozatából áll, melyek egyenes vonalban haladnak, kivéve, ha gravitáció vagy más beavatkozó erő hat rájuk. Az, hogy az energiarészecskék e vonulatai hullámjelenségeket mutatnak bizonyos vizsgálódások során, valójában az egész tér egységes erő mezője, a feltételezett éter ellenállásának és az összeállt anyaghalmazok gravitációközi feszültségének tulajdonítható. Az anyag részecskefolytonossági hiányai, az energiasugarak kezdősebességével együtt okozzák az energia-anyag különféle formáinak hullámszerű megnyilvánulását.
A tértartalom gerjesztődése a gyorsan mozgó anyagi részecskék haladására hullámszerűen válaszol, éppen úgy, ahogy a hajó haladása során különböző magasságú és távközű hullámokat kelt a vízben.
Az elsőfajú-erő viselkedés a ti úgynevezett éteretekhez több tekintetben is hasonló jelenségeket idéz elő. A tér nem üres; az egész tér szférái egy, a mindent átható erő-energia hatalmas tengerében örvénylenek és fürdenek; még az atomok belső tere sem üres. Az éter azonban nem létezik, és éppen ennek a feltételezett éternek a hiánya teszi lehetővé, hogy a lakott bolygók ne zuhanjanak a napjukba és a keringő elektron ne essen bele az atommagba.