A halandó fajok az értelmes és személyes teremtés legalacsonyabb rendű képviselői. Ti, halandók istenien kedveltek vagytok, és mindegyikőtök dönthet a dicső tapasztalás biztos beteljesülésének elfogadása mellett, de a természeteteknél fogva még nem vagytok isteni rendűek; teljesen halandóiak vagytok. Azon nyomban felemelkedő fiakként ismernek el benneteket, amint az eggyé kapcsolódás létrejön, viszont az idő és tér halandói a hűséges fiak besorolását kapják akkor, amikor a továbbélő halandó lélek még valamely örökkévaló és halhatatlan szellemfajtával való végleges összeolvadás előtt áll.
Magasztos és mennyei tény, hogy az olyan alacsonyrendű és anyagi teremtmények, mint az urantiai emberi lények az Isten fiai, a Legfelsőbb hűséges gyermekei. „Nézzétek, mily szeretettel ruházott fel bennünket az Atya, hogy az Isten fiainak neveztessünk.” „Mindenkinek, aki elfogadja őt, hatalmat ad ahhoz, hogy felismerjék, hogy ők az Isten fiai.” Jóllehet „még nem nyilvánvaló, hogy mivé lesztek majd,” már most is „az Isten hűséges fiai vagytok”; „mert nem a félelmet hozó, megkötött szellemet fogadtátok be, hanem fiúi besorolású szellemet kaptatok, mely révén azt kiáltjátok »Atyánk.«” A régi kor prófétája mondta az örökkévaló Isten nevében: „Még nekik is adok a házamban helyet s a fiakénál jobb nevet; örökkévaló nevet adok nekik, olyat, mely sohasem választható el tőlük.” „És mert ti fiak vagytok, ezért Isten elküldte az ő Fiának szellemét a szívetekbe.”
Minden halandói lakhelyül szolgáló evolúciós világ otthont ad az Isten hűséges fiainak, a kegyes és irgalmas fiaknak, olyan halandó lényeknek, akik az isteni családba tartoznak és akiket ennek megfelelően az Isten fiainak neveznek. Az urantiai halandók fel vannak jogosítva arra, hogy úgy tekintsenek magukra, mint az Isten fiaira, ugyanis:
1. A szellemi ígéret fiai, hűséges fiak vagytok; elfogadtátok a fiúi besorolást. Hisztek a fiúi rendetek valóságában, és így az Istennel való atya-fiúi viszonyotok örök valóság.
2. Az Isten Teremtő Fia egy lett közületek; ténylegesen is a bátyátok ő; és ha szellemben igazán Krisztus, a győzelmes Mihály testvéreivé lesztek, akkor szellemben szükségképpen annak is fiai lesztek, aki a közös Atyátok—aki ráadásul mindenkinek az Egyetemes Atyja.
3. Fiak vagytok, mert egy Fiú szelleme kiáradt bennetek, szabadon és biztosan adományozódott minden urantiai emberfajtára. E szellem mindegyre az isteni Fiú felé vonz benneteket, aki annak forrása, és tovább, a paradicsomi Atya felé, aki pedig ezen isteni Fiú forrása.
4. Ezen isteni szabad akarattal adta nektek az Egyetemes Atya a teremtményi személyiségeteket. Felruházott benneteket a szabad akaratú cselekvés azon isteni közvetlenségével, melyet Isten megoszt mindenkivel, aki a fiává lesz.
5. Az Egyetemes Atya egy szilánkja lakozik bennetek, és így közvetlen rokonságban álltok a minden Istenfi isteni Atyjával.