◄ 37:2
37. írás
37:4 ►

A helyi világegyetem személyiségei

3. A főangyalok

37:3.1

A főangyalok a Teremtő Fiú és a Világegyetemi Anyaszellem gyermekei. A felsőbb szellemek közül ők a legfelsőbb fajtába tartozók, melyek nagy számban teremtetnek a helyi világegyetemben, és a legutóbbi összeíráskor csaknem nyolcszázezren voltak a Nebadonban.

37:3.2

A főangyalok a helyi világegyetemi személyiségek azon kevés csoportjába tartoznak, akiket rendes körülmények között Gábriel nem felügyel. Semmilyen mértékben nem érintettek a világegyetem szokványos igazgatásában, lévén ők a teremtményi túlélésnek, valamint annak szentelték magukat, hogy az idő és tér halandóinak felemelkedési létpályáját előmozdítsák. Bár rendes körülmények között nem tartoznak a Fényes Hajnalcsillag irányítása alá, a főangyalok néha az ő hatáskörében működnek. Együttműködnek egyéb Világegyetemi Segítőkkel is, mint például az Estcsillagokkal, amint azt jól mutatják az életnek a világotokon való megtelepítéséről szóló beszámolóban ismertetett folyamatok is.

37:3.3

A Nebadon főangyali testületét e rend elsőszülötte irányítja, és a legutóbbi időkben a főangyalok egységparancsnokságot tartanak fenn az Urantián. Legelőször e szokatlan tény vonja magára a Nebadonon kívülről jött hallgató-látogatók figyelmét. A világegyetemen belüli folyamatok első megfigyeléseiből leszűrik, hogy a Ragyogó Estcsillagok számos felemelkedői tevékenységét a helyi csillagrendszer, a Satania központjáról irányítják. További vizsgálódásaik során felfedezik, hogy bizonyos főangyali tevékenységeket egy kicsi és jelentéktelennek tűnő lakott világról vezényelnek, melynek neve Urantia. És ott van még Mihály urantiai alászállásának megismerése is, ami tovább fokozza az érdeklődésüket irántatok és a ti szerény szférátok iránt.

37:3.4

Vajon felfogjátok-e annak a ténynek a jelentőségét, hogy a ti szerény és összezavart bolygótok a paradicsomi felemelkedési rendhez kötődő főangyali tevékenységek világegyetemi igazgatási és irányítási egységparancsnokságává lett? Ez kétségtelenül jelzi az egyéb felemelkedői tevékenységeknek a Mihály alászállási világán való jövőbeli összpontosulását és egyúttal nagy és ünnepélyes jelentőséget ad a Mester személyes ígéretének, miszerint „újra eljövök”.

37:3.5

A főangyalokat általában a fiúi besorolású Avonal-rend szolgálatára és segédkezésére jelölik ki, de csak azt követően, hogy alapos előzetes felkészítésen vettek részt a különféle segédkező-szellemi munkák minden szakaszában. Minden paradicsomi alászálló Fiút egy száztagú testület kísér el a lakott világra, lévén, hogy az ilyen alászállás időtartamára átmenetileg kijelölik őket. Ha az Ítélkező Fiú átmenetileg a bolygó urává válna, akkor e főangyalok az egész mennyei élet végrehajtóiként tevékenykednének az adott szférán.

37:3.6

Két rangidős főangyalt mindig a paradicsomi Avonal személyes segítőjéül jelölnek minden bolygói küldetésre, legyenek azok ítélői feladatok, ítélőhatósági küldetések vagy alászállási megtestesülések. Amint e paradicsomi Fiú végzett a teremtésrész megítélésével és szerbe-számba vették a holtakat (ez az úgynevezett feltámadás), akkor szó szerint igaz, hogy az alvó személyiségek szeráf őrangyalai válaszolnak „a főangyal hangjára”. A megítéltetési időszak lezárásának eredményét az egyik főangyali kísérő teszi közzé. Ő a feltámadás főangyala, akit néha úgy neveznek, hogy „Mihály főangyala”.

37:3.7

A főangyalok világai. A keringő szalvingtoni világok hetedik csoportja, azok segédszféráival együtt a főangyalokhoz tartozik. Az első szférát és annak mind a hat segédszféráját a személyiségi adatrögzítők foglalják el. A rögzítők ezen óriási csoportja azzal foglalkozik, hogy pontosan rögzítse az idő minden egyes halandójának útját a születés pillanatától végig a világegyetemi létpályán, amíg az egyed vagy elhagyja a Szalvingtont a felsőbb-világegyetemi rendbe való átlépéssel vagy „kitöröltetik a feljegyzett létezésből” a Nappalok Elődeinek rendelkezése nyomán.

37:3.8

E világokon osztályozzák, rendezik és őrzik meg a személyiség-adatokat és azonosság-biztosítékokat azon idő alatt, amely a halandói halál és az újraszemélyesülés órája, a halálból való feltámadás között eltelik.


◄ 37:2
 
37:4 ►