◄ 35:9
35. írás
36:0 ►

A helyi világegyetemi Istenfiak

10. A Lanonandek-világok

35:10.1

A hetven bolygóból álló szalvingtoni körben található hét világból álló harmadik csoport, azok negyvenkét segédszférájával együtt alkotja az igazgatási szférák Lanonandek-halmazát. E területeken az egykori csillagrendszer-fejedelmi testületbe tartozó tapasztalt lanonandekek a felemelkedő zarándokok és a szeráfi seregek igazgatási tanítóiként tevékenykednek. Az evolúciós halandók megfigyelhették a csillagrendszeri intézőket munka közben a csillagrendszeri központokon, itt viszont részt is vesznek a tízezer helyi csillagrendszer igazgatási határozatainak tényleges összehangolásában.

35:10.2

A helyi világegyetem ezen igazgatási tanintézeteit a Lanonandek Fiak olyan testülete felügyeli, akik sok tapasztalatot szereztek Csillagrendszer Fejedelemként és csillagvilági tanácsosként. Ezen ügyvezetési karokat csak az enszai igazgatási tanodák múlják felül.

35:10.3

A Lanonandek-világok amellett, hogy a felemelkedő halandók számára felkészülési szférákul szolgálnak, egyúttal a világegyetem általános és szokványos igazgatási tevékenységéhez kapcsolható, kiterjedt vállalkozások központjai is. A felemelkedő zarándokok végig a Paradicsomra vezető útjuk során az alkalmazott tudás gyakorlatias képzést nyújtó tanhelyein folytatnak tanulmányokat—tényleges felkészítést kapnak a nekik oktatott dolgok elvégzésének módjáról. A melkizedekek által fenntartott általános oktatási rendszer gyakorlatias, fokozatos, jelentőségteljes és tapasztalásra építő. Részét képezi az anyagi, az értelmi, a morontiai és a szellemi dolgokra való felkészítés.

35:10.4

A lanonandekek ezen igazgatási szféráival van összefüggésben az, hogy a rendjükbe tartozó, megmentett Fiak többsége felügyelőként és a bolygói ügyek igazgatójaként szolgál. Ezek a vétkezett Bolygóhercegek és lázadó társaik, akik úgy döntenek, hogy elfogadják a felajánlott jóvá igazolást, ilyen szokványos minőségben tovább szolgálhatnak, legalábbis addig, amíg a Nebadon világegyetem a fényben és életben meg nem állapodik.

35:10.5

Az idősebb rendszerekben működő Lanonandek Fiak közül sokan azonban nagyszerű szolgálati, igazgatási és szellemi-fejlődési előmenetellel rendelkeznek. Ők nemes, odaadó és hű csoport, függetlenül attól, hogy hajlamosak vétkezni a személyes szabadsággal kapcsolatos tévképzeteik és az önrendelkezésről alkotott nézeteik miatt.

35:10.6

[Ennek az írásnak az összeállítását a szalvingtoni Gábriel felhatalmazása alapján működő Főangyalok Vezetője hitelesítette.]


◄ 35:9
 
36. írás ►
 

Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.