Ne gondoljátok, hogy mivel az Egyetemes Atya önmagából és az ő hatalmából oly sokat adott át másoknak, attól ő az Istenség-közösség csendestársává vagy tétlen tagjává vált volna. A személyiség-területek és az Igazító-adományozás kivételével ő kétségtelenül a legkevésbé tevékeny a paradicsomi Istenségek között annyiban, hogy Istenség-társainak, a Fiainak és a számos teremtett értelemnek megengedi, hogy oly sokat vállaljanak át az ő örökkévaló céljának eléréséből. A teremtő hármasnak csak annyiban csendestársa ő, hogy soha nem tesz semmi olyat, melyet a mellérendelt vagy alárendelt társai meg tudnak tenni.
Isten teljes mértékben megérti minden értelmes teremtmény igényét a működésre és a tapasztalásra, és ennélfogva minden helyzetben, legyen az valamely világegyetem rendeltetésével vagy a teremtményei legszerényebbjének jólétével kapcsolatos, Isten visszalép a cselekvéstől azon teremtmény- és Teremtő-személyiségek kiváló csoportja javára, akik eredendően jelen vannak ő maga és bármely adott világegyetemi helyzet vagy teremtőesemény között. De ettől a visszavonulástól, a végtelen mellérendeltség e megnyilvánulásától eltekintve az Isten részéről megmutatkozik egyfajta tényleges, szó szerinti és személyes részvétel ezen eseményekben az eleve elrendelt közvetítők és személyiségek révén és rajtuk keresztül. Az Atya mindeme csatornákban és ezeken keresztül munkálkodik az ő kiterjedt teremtésösszességének jólétén.
Ami a helyi világegyetem szabályozási elveit, gyakorlatát és igazgatását illeti, az Egyetemes Atya az ő Teremtő Fiának személyében cselekszik. Az Istenfiak egymás közötti viszonyába, a Harmadik Forrásból és Középpontból származó személyiségek csoportos viszonyába, a teremtmények közötti viszonyba, társulásba—mint amilyen az emberi lényeké is, az Egyetemes Atya sohasem avatkozik bele. A Teremtő Fiú törvénye, a Csillagvilági Atyák, a Csillagrendszer Fejedelmek és a Bolygóhercegek határozatai—az arra a világegyetemre elrendelt elvek és eljárások—mindig érvényre jutnak. Nincs hatáskörmegosztás; az isteni hatalom működésében és az isteni terv kivitelezésében soha nincsenek ütközések. Az Istenségek között tökéletes és örökkévaló nézetazonosság van.
A Teremtő Fiú a legfelsőbb úr a teremtmények bármely nagyosztálya és bármely osztálya közötti, vagy bármely adott csoporton belül két vagy több egyén közötti etikus társulások, viszonyok bármely kérdéskörében; de ez a terv nem jelenti azt, hogy az Egyetemes Atya a maga módján ne léphetne közbe és ne tehetne semmit, amiben az isteni elmének kedve telik szerte a teremtésösszességben bármely egyéni teremtmény esetében azzal kapcsolatban, ami azon egyed pillanatnyi helyzetét vagy jövőbeli kilátásait érinti és ami az Atya örökkévaló tervét és végtelen célját illeti.
A halandó saját akaratú teremtményekben az Atya ténylegesen jelen van a teremtményben lakozó Igazítóban, az ő elő-személyes szellemének szilánkjában; és az ilyen halandó saját akaratú teremtmény személyiségének is az Atya a forrása.
E Gondolatigazítók, az Egyetemes Atya adományai viszonylagos elszigeteltségben léteznek; az emberi elmében lakoznak, azonban nincsenek érzékelhető kapcsolatban a helyi teremtésrészek etikai ügyeivel. Nem működnek közvetlenül együtt sem a szeráfi szolgálattal, sem a csillagrendszeri, a csillagvilági vagy a helyi világegyetemi igazgatással, még a Teremtő Fiú kormányzatával sem, akinek pedig az akarata a saját világegyetemében a legfelsőbb törvény.
A bennlakozó Igazítók alkotják az Isten egyik független és egyesített módszerét arra, hogy az ő csaknem végtelen teremtésrészében élő teremtményekkel kapcsolatot tartson. Így nyilvánítja meg a jelenlétét ő, aki a halandó ember számára láthatatlan, és ha tehetné, akkor még más módokon is megmutatná magát nekünk, azonban a további ilyen kinyilatkoztatás isteni mértékben nem lehetséges.
Láthatjuk és megérthetjük azt a működési rendet, melynek révén a Fiak közeli és teljes ismeretet szereznek az irányításuk alá tartozó világegyetemről; de nem érthetjük meg teljesen azokat a módszereket, amelyek révén Isten oly teljesen és személyesen ismeri a világegyetemek mindenségének részleteit, bár legalább felismerhetjük az utat, melynek révén az Egyetemes Atya tájékoztatást kaphat az ő óriási teremtésrészében lévő lényekről és amely révén számukra megmutathatja a jelenlétét. A személyiségkörön keresztül az Atya tudja—személyesen ismeri—a teremtésösszesség minden világegyeteme minden csillagrendszerében élő minden lény összes gondolatát és cselekedetét. Bár Istennek a gyermekeivel alkotott közösségének ezen eljárását nem vagyunk képesek teljesen megérteni, azért erőt meríthetünk abból a bizonyosságból, hogy „az Úr ismeri az ő gyermekeit”, és hogy mindegyikünkről „feljegyzi, hogy hol született”.
Az Egyetemes Atya szellemi értelemben a központi lakóhelyű Hét Tökéletes Szellem egyike révén, közelebbről pedig azon isteni Igazító révén van jelen a világegyetemetekben és a szívetekben, aki a halandói elme mélyén él, munkál és várakozik.
Isten nem mindent saját magára vonatkoztató személyiség; az Atya szabadon ad magából a teremtésrészének és a teremtményeinek. Nemcsak az Istenségekben él és cselekszik, hanem a Fiaiban is, akiket megbíz mindennel, ami csak a számukra istenmód lehetséges. Az Egyetemes Atya valóban lemondott minden olyan szerepköréről, melyet egy másik lény is képes betölteni. Ez éppúgy igaz a halandó ember, mint a Teremtő Fiú esetében, mely utóbbi a helyi világegyetem központján, az Isten helyén uralkodik. Így látjuk mi az Egyetemes Atya eszményi és végtelen szeretetének megvalósulását.
Önmaga ezen egyetemes adományozásában bőséges bizonyítékát találjuk az Atya isteni természete nagyságának és nemességének. Ha Isten olyasmit tartott vissza önmagából, amit a világegyetem teremtésösszességének szánt, akkor az nem más, mint az a maradvány, melyből nagylelkűen bőven adományozza a teremtésrészeken élő halandóknak a Gondolatigazítókat, az idő Titkos Nevelőit, akik oly türelmesen lakoznak az örök életre pályázó halandókban.
Az Egyetemes Atya mintegy kiárasztotta magát abból a célból, hogy a teremtésösszességet gazdagítsa a személyiség birtokában és a lehetséges szellemi előrelépésében. Isten nekünk adta magát azért, hogy olyanok lehessünk mint ő, és magának csak annyi hatalmat és nagyságot tartott meg, mely azon dolgok fenntartásához szükséges, melyek iránti szeretetéből eredően minden más dologról lemondott.