◄ 28:3
28. írás
28:5 ►

A felsőbb-világegyetemek segédkező szellemei

4. Az elsőfajú szekonáfok

28:4.1

Az elsőfajú szekonáfok, akik a Nappalok Elődeitől kapják a feladatukat, élő tükörként működnek e hármas uralkodók szolgálatában. Gondoljátok el, hogy mit jelent a felsőbb-világegyetemi működés szempontjából az, hogy mintegy élő tükröt lehet őket igénybe venni és bennük láthatók és hallhatók is az ezer vagy százezer fényév távolságra lévő másik lény bizonyos válaszai, és mindeme feladatukat a szekonáfok pillanatszerűen és hibátlanul teljesítik. A világegyetemek igazgatása szempontjából a feljegyzések lényegesek, a híradások hasznosak, a Független és az egyéb hírvivők munkája pedig különösen hasznos, azonban a Nappalok Elődei a lakott világok és a Paradicsom—ember és Isten—között feleúton való elhelyezkedésük folytán képesek minden pillanatban mindkét irányba figyelni, mindkét irányban hallgatni és mindkét irányban megismerni.

28:4.2

E képességet—vagyis azt, hogy mondhatni minden hallhatóvá és láthatóvá tehető—a felsőbb-világegyetemekben tökéletesen csak a Nappalok Elődei képesek kihasználni és ők is csak a saját központi világaikon. De még ott is vannak korlátai: az Uverszáról kiinduló közléscsere az Orvonton világaira és világegyetemeire korlátozódik, és bár e képesség nem vehető igénybe a felsőbb-világegyetemközi viszonylatban, a felsőbb-világegyetemek ugyanezen tükrözőműködési eljárás révén állnak szoros kapcsolatban a központi világegyetemmel és a Paradicsommal. Bár a hét felsőbb-világegyetemi kormányzat egyedileg működik, mégis tökéletesen tükrözik a magasabb szint fennhatóságát és teljes mértékben rokonszenvet mutatnak az alsóbb szintek igényei iránt és tökéletesen ismerik is azokat.

28:4.3

Az elsőfajú szekonáfok a megfigyelések alapján természetük szerint hétféle szolgálat végzésére hajlanak, és illő is, hogy e rend elsőrendű tagjai úgy ruháztassanak fel, hogy eredendően képesek legyenek tolmácsolni a Szellem elméjét a Nappalok Elődei számára:

28:4.4

1. Az Együttes Cselekvő Hangja. Minden egyes felsőbb-világegyetemben az első elsőfajú szekonáfok és e rend később teremtett, minden hetedik tagjai nagyfokú alkalmazkodásképességet mutatnak a Végtelen Szellem elméjének megértésében, valamint a Nappalok Elődei és a felsőbb-világegyetemi kormányzásban a mellettük segédkezők részére való tolmácsolásban. A felsőbb-világegyetemi központokon ez igen értékes segítség, mert, ellentétben a helyi teremtésrészekben működő Isteni Segédkezőkkel, a felsőbb-világegyetemi kormányban nincs a Végtelen Szellemnek külön megszemélyesülése. Ennélfogva e szekoráfi hangok azok, akik a Harmadik Forrást és Középpontot a leginkább tudják személyesen képviselni e központi szférán. Igaz, hogy a hét Tükröző Szellem jelen van ott, de a szekoráfi seregek ezen anyjai kevésbé igazul és kevésbé önmaguktól tükrözik az Együttes Cselekvőt ahhoz képest, ahogyan a Hét Tökéletes Szellem esetében teszik.

28:4.5

2. A Hét Tökéletes Szellem Hangja. A második és a később teremtett minden hetedik elsőfajú szekonáf hajlamos a Hét Tökéletes Szellem együttes természetének és válaszainak a megjelenítésére. Bár minden egyes Tökéletes Szellemet a felsőbb-világegyetemi székhelyen a kijelölt hét Tükröző Szellem valamelyike már képvisel, azonban e képviselet egyedi és nem együttes jellegű. Együttesen kizárólag tükrözőműködésileg vannak jelen; ennélfogva a Tökéletes Szellemek üdvözlik e magas személyes angyalok, az elsőfajú szekonáfok második sorozatát alkotó angyalok szolgálatait, akik igen alkalmasak a Nappalok Elődei előtt való képviseletükre.

28:4.6

3. A Teremtő Fiak Hangja. A Végtelen Szellemnek szükségképpen köze kellett, hogy legyen a Mihály-rendbe tartozó paradicsomi Fiak teremtéséhez és felkészítéséhez, mert a harmadik elsőfajú szekonáfok és minden, a sorban ezeket követő hetedik szekonáf azzal a figyelemre méltó képességgel rendelkezik, hogy képes tükrözni e Teremtő Fiak elméjét. Ha a Nappalok Elődei tudni szeretnék—ténylegesen ismerni szeretnék—a nebadoni Mihály hozzáállását valamely időszerű kérdéshez, akkor nem kell hívniuk őt a tér vonalain; csak a Nebadoni Hangok Vezetőjét kell hívniuk, aki kérésükre közreadja a Mihályra vonatkozó szekonáfi feljegyzést; és akkor és ott a Nappalok Elődei meghallják a nebadoni Tökéletes Fiú hangját.

28:4.7

Egyetlen más fiúi besorolású rend sem képes „tükrözni” és egyetlen más angyali rend sem képes ilyen minőségben működni. Nem egészen értjük, hogy miként is megy mindez végbe, és igencsak kétlem, hogy a Teremtő Fiak maguk is teljesen értenék. De azt biztosan tudjuk, hogy a dolog működik, és azt is tudjuk, hogy folyamatosan elfogadható szinten működik, mert az Uversza teljes történelme alatt a szekoráfi hangok még sohasem tévedtek e bemutatásokban.

28:4.8

Most már valamennyit láthattok abból, hogy az isteniség miként öleli körül az idő terét és miként uralja a tér idejét. Itt vethettek először egy futó pillantást az örökkévalósági kör eljárására, mely átmenetileg széttartó működésben nyújt segítséget az idő gyermekeinek a tér jelentette komoly nehézségek legyőzésében. E jelenségek a Tükröző Szellemek számára létesített világegyetemi eljáráson felül léteznek.

28:4.9

Jóllehet a Nappalok Elődei nyilvánvalóan nem rendelkeznek sem a felettük álló Tökéletes Szellemek, sem az alattuk lévő Teremtő Fiak személyes jelenlétével, mégis a rendelkezésükre állnak olyan élőlények, akik képesek a tökéletes tükrözőműködési és a végleges pontosságú mindenségi működési rendekre hangolódni, miáltal az előbbiek mindazon magas lények tükrözőműködési jelenlétét élvezhetik, akiknek a személyes jelenléte számukra nem hozzáférhető. Ezzel az eszközzel és ezen keresztül, valamint egyéb, általatok nem ismert eszközök révén és azokon keresztül, Isten magvában jelen van a felsőbb-világegyetemi központokon.

28:4.10

A Nappalok Elődei tökéletesen levezetik az Atya akaratát azáltal, hogy kiegyenlítik a Szellem fentről érkező hang-villanását és Mihály lentről érkező hang-villanásait. Így tévedhetetlen bizonyossággal kiszámíthatják az Atya akaratát a helyi világegyetemi igazgatási kérdésekben. De ahhoz, hogy az Istenek egyikének akaratát a másik kettőnek az ismeretéből levezethessék, a Nappalok Elődeinek együtt kell cselekedniük; ketten nem tudnák felfogni a választ. Emiatt, még ha nem is lenne egyéb oka, a felsőbb-világegyetemek felett mindig három Nappalok Elődje elnököl, és nem egy és nem is kettő.

28:4.11

4. Az Angyali Seregek Hangja. A negyedik elsőfajú szekonáf és a sorban minden hetedik szekonáf különösen érzékeny angyalnak minősül a mindenféle angyali rend érzelmeire, beleértve e rendekbe a felettük álló szupernáfokat és az alattuk álló szeráfokat is. Így bármely, parancsnoki vagy felügyelői besorolású angyal azonnal rendelkezésre áll a Nappalok Elődeiből álló bármely tanács számára. Soha nem telik el nap a világotokon úgy, hogy az urantiai szeráfvezetőt ne érintené a tükrözőműködési adatközlés jelensége, hogy ne vennék igénybe valamilyen célból az Uverszáról; de hacsak egy Független Hírvivő előre nem értesíti, a szeráfvezető előtt teljesen titokban marad a megkeresés célja és kivitelezési módja. Az idő e segédkező szellemei folyamatosan szolgáltatják ezen öntudatlan és ezért bizonyosan előítélet-mentes tanúságtételt a Nappalok Elődeinek és társaiknak a figyelmüket és véleményüket igénylő dolgok mérhetetlen tömegéről.

28:4.12

5. Híradás-fogadók. A hírüzenetek egy sajátos osztályát kizárólag ezen elsőfajú szekonáfok fogadják. Bár ők nem az Uversza állandó hírtovábbítói, mégis együttműködnek a tükrözőműködési hangok angyalaival abból a célból, hogy összhangba hozzák a Nappalok Elődeinek tükrözőműködési képét bizonyos, a világegyetemi közléscsere céljából létesített körökön éppen beérkező üzenetekkel. A híradás-fogadók a sorban az ötödikek, az ötödikként teremtett elsőfajú szekonáfok és az ezeket követően teremtett, minden hetedikek.

28:4.13

6. Szállító-személyiségek. E szekonáfok szállítják az idő zarándokait a felsőbb-világegyetemek központi világairól a Havona külső körére. Ők a felsőbb-világegyetemek szállító testülete, mely a Paradicsom irányában és kifelé, a saját övezetük világai irányában működik. E testületet a hatodik elsőfajú szekonáfok és az ezeket követő, minden hetedik egyed alkotja.

28:4.14

7. Tartalékos Testület. Ez a szekonáfok egyik igen nagy csoportja, melyet a sorozatban a hetedik elsőfajúak alkotnak, s amelyet ismeretlen küldetésekre és a teremtésrészek érdekében végzendő veszélyhelyzeti feladatokra tartanak készenlétben. Nem magas fokon szakosodott csoportról lévén szó, e szekonáfok a különféle társaik által betöltött feladatkörök bármelyikében igen jól megállják a helyüket, de ilyen feladatot csak veszélyhelyzetben kapnak. Szokásos feladatuk azon felsőbb-világegyetemi általános kötelezettségek ellátása, melyek nem tartoznak a különleges feladatot ellátó angyalok feladatkörébe.


◄ 28:3
 
28:5 ►