Úgy tűnhet, hogy a tér hatalmas erőtér-áramai és a szellemi energia körei önműködők; úgy tűnhet, hogy szabadon működnek, de nem ez a helyzet. Mindezen hatalmas energiarendszerek működése szabályozott; értelmes felügyelet alatt vannak. A világegyetemi Körök Felügyelői nem a tisztán fizikai és anyagi energia területein—vagyis a világegyetemi erőtér-irányítók területén—fejtik ki tevékenységüket, hanem a viszonylagos szellemi energia körein és azon módosított körökön, melyeknek alapvető jelentősége van mind a magasan fejlett szellemi lények, mind pedig a morontia-fajta vagy átmenetben-lévő fajta értelmes teremtmények fenntartásában. A felügyelők nem hoznak létre isteni energia- és felsőbblényegi köröket, de általában véve összefüggésbe hozhatók az idő és örökkévalóság minden felsőbb szellemkörével és mindazon viszonylagos szellemkörökkel, melyek szerepet játszanak a nagy világegyetem alkotórészeinek igazgatásában. A Paradicsom Szigetén kívül minden ilyen szellem-energia kört ők irányítanak és befolyásolnak.
A világegyetemi Körök Felügyelői egyedül a Végtelen Szellem teremtései, és kizárólag mint az Együttes Cselekvő közvetítői működnek. Szolgálatra az alábbi négy rendben személyesülnek meg:
1. A Körök Legfelsőbb Felügyelői.
2. A Körök Társ-felügyelői.
3. A Körök Másodrendű Felügyelői.
4. A Körök Harmadrendű Felügyelői.
A havonai legfelsőbb felügyelőknek és a hét felsőbb-világegyetem társ-felügyelőinek száma már teljes; e rendekből több már nem teremtetik. A legfelsőbb felügyelők szám szerint heten vannak és a hét Havona-kör kísérleti világain állomásoznak. A hét felsőbb-világegyetem köreinek felügyeletével egy hét társ-felügyelőből álló nagyszerű csoport van megbízva, akik a Végtelen Szellem hét paradicsomi szféráján, a Hét Legfőbb Végrehajtó világain tartanak fenn állomáshelyet. Innen felügyelik és irányítják a tér felsőbb-világegyetemének köreit.
A Szellem paradicsomi szféráin a körök hét társ-felügyelője és a Legfőbb Erőtér-központok olyan hatékony kapcsolatot tartanak fenn, mely, a Legfőbb Végrehajtók irányítása mellett, paradicsomi szint alatti összhangot teremt a hét felsőbb-világegyetembe tartó összes anyagi és szellemi kör között.
Az idő és tér helyi világegyetemeinek másodrendű felügyelői az egyes felsőbb-világegyetemek központi világain állomásoznak. A nagy- és a kisövezetek a felsőbb kormányzat igazgatási részterületei, azonban nem érintettek a szellem-energia felügyelettel kapcsolatos kérdésekben. Nem tudom, hogy mennyi másodrendű kör-felügyelő van a nagy világegyetemben, de az Uverszán 84.691 ilyen lény tartózkodik. A másodrendű felügyelők teremtése most is folyik; időről időre hetvenes csoportokban jelennek meg a Legfőbb Végrehajtók világain. Hozzánk kirendelés útján kerülnek, amikor az illetékességi területünkön lévő új, fejlődő világegyetemek számára külön szellem-energiai és összekötő-erőtéri körök létesítésére készülünk.
Harmadrendű kör-felügyelő minden helyi világegyetem központi világán működik. E rend teremtése a másodrendű felügyelőkéhez hasonlóan folyamatos, és hétszázas csoportokban folyik. A Nappalok Elődei jelölik ki őket a helyi világegyetemekhez.
A kör-felügyelőket kifejezetten az ő sajátos feladatukra teremtik, és mindörökre az eredeti feladatuk szerinti csoportban szolgálnak. Nem váltják egymást a szolgálatban és ennélfogva korszaknyi időt töltenek az eredeti feladatuk tárgyát képező területek kérdéseinek tanulmányozásával. Például: az 572.842-es számú harmadrendű kör-felügyelő a helyi világegyetemetek korai terveinek időpontjától fogva működik a Szalvingtonon, és a nebadoni Mihály személyi kíséretéhez tartozik.
Akár a helyi világegyetemekben, akár a nagyobb világegyetemekben működnek, a kör-felügyelők minden olyan dolgot irányításuk alá vonnak, melyek ténylegesen is kapcsolatba hozhatók a különféle szellemi hírek és bármilyen személyiség átviteléhez használatos körökkel. A kör-felügyeleti tevékenységük során e hatékony lények a világegyetemek mindenségében megtalálható mindenféle közvetítőt, térerőt és személyiséget igénybe vesznek. Igénybe veszik az ismeretlen „kör-szabályozó felsőbb szellemszemélyiségeket” és nagy hozzáértéssel segíti őket a Végtelen Szellem személyiségeiből álló számos testület. Ők szigetelik el az evolúciós világot, ha annak Bolygóhercege fellázadna az Egyetemes Atya és a helyetteseként működő Fia ellen. Bármely világegyetem bármely világát ki tudják kapcsolni a felsőbb szellemi rendből, de az erőtér-irányítók anyagi áramait nem képesek megszakítani.
A világegyetemi Körök Felügyelői olyasféle kapcsolatban állnak a szellemkörökkel, mint a világegyetemi erőtér-irányítók az anyagi körökkel. A két rend kiegészíti egymást, együtt felügyelik a teremtmények által szabályozható és befolyásolható összes szellem- és anyagi kört.
A kör-felügyelők bizonyos felügyeletet gyakorolnak a szellem-társított elme-körök felett, sok tekintetben ahhoz hasonlóan, ahogy az erőtér-irányítók bizonyos irányítási hatáskörrel rendelkeznek a fizikai energiával társított elmeszakaszok felett—vagyis a gépies elmék felett. Az egyes rendek feladatkörei a másik renddel való kapcsolatukban általában véve kiteljesednek, de a tiszta elme-körök nem tartoznak ezek egyikének felügyelete alá sem. A két rend tevékenysége még csak nem is összehangolt; a világegyetemi Körök Felügyelőinek sokrétű munkáját a Hét Legfelsőbb Erőtér-irányító és az ő alárendeltjeik irányítják.
Noha a kör-felügyelők egymáshoz teljesen hasonlók a saját rendjeiken belül, azért mindegyikük külön egyén. Igazán személyes lények, de az Atyától való felruházástól különböző fajta személyiséggel rendelkeznek, mely a világegyetemekben létező egyetlen más teremtményi fajtában sem lelhető fel.
Bár a befelé, a Paradicsom felé tartó utatokon majd felismeritek és megismeritek őket, személyes kapcsolatba mégsem kerültök velük. Ők kör-felügyelők, és csakis a feladatukkal törődnek és azt hatékonyan teszik. Kizárólag a felügyeletük alá tartozó körökkel kapcsolatos tevékenységekre ügyelő személyiségekkel és entitásokkal foglalkoznak.