A Végtelen Szellem közvetlenül a Havona-körök Hét Szellemének teremtését követően létrehozta a Független Hírvivők hatalmas testületét. Nincs a világegyetemi teremtésösszességnek olyan része, mely előbb létezett volna, mint a Független Hírvivők, kivéve a paradicsomi és a Havona-köröket; ezek már csaknem az örökkévalóság óta működnek a nagy világegyetemben. Ők alapvető jelentőségűek azon isteni eljárás szempontjából, mely eljárást a Végtelen Szellem egyrészt önmaga kinyilatkoztatásához alkalmaz az idő és tér kiterjedt teremtésrészei számára, másrészt ahhoz, hogy e teremtésrészekkel személyes kapcsolatot tartson fenn.
Eltekintve attól, hogy e hírvivők csaknem az örökkévalóság óta léteznek, mindannyian tudatában vannak a sajátlényegük kezdetének. Tudatosul bennük az idő, lévén ők a Végtelen Szellem első, ilyen időtudattal rendelkező teremtése. Ők a Végtelen Szellem azon elsőszülött teremtményei, akik az időben személyesülnek meg és a térben válnak szellemivé.
E független szellemek az idők kezdetén mint teljesen kifejlett és a képességeikkel tökéletesen felruházott szellemlények jelentek meg. Mind egyenlők, és nincsenek személyes különbségek alapján elkülönülő osztályaik vagy rétegeik. A besorolásuk alapját teljes egészében azon munka jellege szabja meg, melyre időről időre kijelöltetnek.
A halandók gyakorlatilag anyagi lényként kezdik létüket a tér világain és így emelkednek fel, befelé a Nagy Középpontok irányába; e független szellemek a minden dolog középpontjából indulnak és a legtávolabbi teremtésrészekben végzendő feladatokat kérnek, és még akár a legkülső helyi világegyetemekben lévő egyes világokon, sőt azokon túl is vállalnak feladatot.
Bár elnevezésük az, hogy Független Hírvivők, ők nem magányos szellemek, csak tényleg szeretnek egyedül dolgozni. Ők az egyetlen lények a teremtésösszességben, akik képesek és akarnak is egyedül létezni, jóllehet ugyanennyire élvezik azon kevés világegyetemi értelem-rendnek a társaságát, akikkel baráti viszonyt tartanak fenn.
A Független Hírvivők nem elszigetelten teljesítik a szolgálatukat; állandó kapcsolatban vannak a teremtésösszesség értelmének tömegével, mivel képesek „lehallgatni” a tartózkodási helyükön megjelenő összes híradást. Ugyancsak képesek a saját közvetlen testületük tagjaival érintkezni, azokkal a lényekkel, akik ugyanolyan munkát végeznek ugyanabban a felsőbb-világegyetemben. Képesek volnának a társaikkal kapcsolatba lépni, de a Hét Tökéletes Szellem tanácsa úgy utasította őket, hogy tartózkodjanak ettől, és ők egy hűséges csoport; nem szegülnek ellene a parancsnak és nem követnek el kötelezettségszegést. Nincs adatunk arról, hogy egyetlen Független Hírvivő valaha is elmerült volna a sötétségbe.
A Független Hírvivők, miként a világegyetemi erőtér-irányítók is a minden területen működő azon kevés lényfajta közé tartoznak, akik mentesülnek az idő és tér ítélőszékei által elrendelt őrizetbe vétel vagy letartóztatás alól. A Hét Tökéletes Szellemen kívül senki előtt sem kötelesek megjelenni, azonban a világmindenség összes híradásában sem található adat arra vonatkozóan, hogy e paradicsomi tanácsot valaha is összehívták volna egy Független Hírvivő perében.
Ezen önálló feladatokat teljesítő hírvivők megbízható, magabiztos, sokoldalú, teljes mértékben szellemi és alapvetően rokonszenves csoportját alkotják a Harmadik Forrástól és Középponttól származó teremtett lényeknek; a Paradicsom központi Szigetén honos és a helyi világegyetemi központi szférákon megszemélyesült Végtelen Szellem hatáskörétől fogva működnek. Állandó résztvevői a Végtelen Szellemből eredő közvetlen köröknek, még akkor is, amikor a helyi világegyetemi Anyaszellemek közvetlen befolyása alatt álló helyi teremtésrészekben működnek.
Működési oka van annak, hogy e Független Hírvivőknek miért kell egyedül utazniuk és dolgozniuk. Rövid időszakokra, és amikor átmenetileg megállapodnak, képesek csoportban is működni, de amikor így együtt vannak, mindannyian leválasztódnak a paradicsomi körük fenntartó és irányító hatásától; ekkor teljesen elszigeteltek. Utazásuk során, vagy amikor a tér köreiben és az idő áramaiban tevékenykednek, akkor, ha két vagy több ilyen rendű lény túl közel kerül egymáshoz, mindkettő vagy mindegyikük lekapcsolódik a felsőbb keringtető erőkről. Jelképesen úgy lehetne mondani, hogy „rövidre zárás” következik be. Emiatt egy önműködő riasztó érzékük vészjelet ad nekik, mely biztosan jelzi a közelgő veszélyt és biztosan elég távol tartja őket egymástól ahhoz, hogy ne zavarják egymást a megfelelő és hatékony működésben. Ugyancsak önműködő képességeik érzékelik és jelzik az Ihletett Háromsági Szellemeknek és az isteni Gondolatigazítóknak a közelségét.
E hírvivők nem rendelkeznek személyiség-kiterjesztési vagy szaporodási képességgel, azonban gyakorlatilag nincs olyan világegyetemi munka, melyben ne lennének képesek részt venni, vagy amelyhez ne tudnának valami alapvető és hasznos dologgal hozzájárulni. Különösen sok időt takarítanak meg a világegyetemi ügyek igazgatásával foglalkozóknak; és mindannyiunkat segítik, a legmagasabb rangútól a legalacsonyabbig.