Egyetemes rejtély az a módszer, melynek révén a paradicsomi Fiú az alászálló Fiúként való halandói megtestesülésére felkészül, vagyis arra, hogy az alászállása tárgyát képező bolygón anyától szülessen; és e szonaringtoni eljárás megismerésére irányuló bármiféle igyekezet bizonyosan sikertelen lesz. Lélekben fogadjátok el a názáreti Jézus halandó életének nemes tudatát, de ne töprengjetek fölöslegesen azon, hogy a nebadoni Mihály rejtélyes megtestesülése miként mehetett végbe. Örvendezzünk együtt abban a tudásban és bizonyosságban, hogy ilyesmi megtörténhet az isteni természettel és ne pazaroljunk időt hasztalan okoskodásokra azzal kapcsolatosan, hogy az isteni bölcsesség miféle eljárást alkalmaz ilyen jelenségek előidézéséhez.
A halandói-alászállási küldetésen a paradicsomi Fiút mindig asszony szüli és mindig fiúgyermekként nő fel az adott világon, miként így volt ez Jézus esetében is az Urantián. E legfelsőbb szintű szolgálatot teljesítő Fiak a csecsemőkortól a fiatalkoron keresztül a felnőtt korig éppen úgy jutnak el, mint egy emberi lény. Minden tekintetben olyanná válnak, mint annak a fajnak a halandói, melyhez megszülettek. Kérelmeket küldenek az Atyához, mint ahogyan azok a gyermekek, akik ott élnek, ahol ő szolgál. Anyagi szempontból ezen emberi-isteni Fiak egy dologtól eltekintve hétköznapi életet élnek: nem nemzenek utódot a tartózkodási helyük világán; ez az egyetemes tilalom a paradicsomi alászálló Fiak minden rendjére vonatkozik.
Miként Jézus az ács fiaként dolgozott a világotokon, úgy a paradicsomi Fiak is különféle minőségekben tevékenykednek az alászállásuk tárgyát képező bolygókon. Aligha tudnátok olyan foglalkozást említeni, melyet valamely paradicsomi Fiú ne űzött volna az idő evolúciós világainak valamelyikén teljesített alászállása alatt.
Amint az alászálló Fiú megszerezte a halandói lét megélésének tapasztalatát, amint tökéletesítette a benne lakozó Igazítóhoz való igazodást, akkor kezdődik meg a bolygói küldetésének az a része, melynek célja a húsvér testvérei elméinek megvilágosítása és az ő lelkesítésük. Tanítókként e Fiak kizárólag a tartózkodási helyük világán élő halandó fajok szellemi felvilágosításának szentelik magukat.
A mihályok és az avonalok halandó-alászállási létpályája sok szempontból azonos ugyan, de mégsem mindenben: Egy Ítélkező Fiú sohasem hirdeti, hogy „aki látta a Fiút, az látta az Atyát”, mint ahogy ezt tette a Teremtő Fiútok húsvér testben az Urantián. Az alászállt Avonal azt hirdeti, hogy „aki látott engem, az látta az Isten Örökkévaló Fiát”. Az Ítélkező Fiak nem az Egyetemes Atya közvetlen leszármazottai, és nem is az Atya akaratából testesülnek meg; ők mindig a paradicsomi Örökkévaló Fiú akarata szerint szállnak alá mint paradicsomi Fiak.
A halál kapuin átlépő alászálló Fiak, legyenek azok Teremtő vagy Ítélkező Fiak, a harmadik napon újra megjelennek. De ne gondoljátok, hogy mindig olyan megrendítően szomorú véggel szembesülnek, mint az a Teremtő Fiú, aki ezerkilencszáz évvel ezelőtt a világotokon tartózkodott. A názáreti Jézus által átélt különleges és szokatlanul kegyetlen tapasztalás az oka annak, hogy az Urantiát helyi viszonylatban úgy emlegetik, mint „a kereszt világát”. Az Istenfiakkal való ilyen embertelen bánásmódra nincs szükség, és a bolygók nagy többsége körültekintőbben bánik velük, megengedi, hogy halandói létpályájukat befussák, lezárják a korszakot, megítéljék az alvó továbbélőket és megnyissák az új megítéltetési időszakot, anélkül, hogy erőszakos halált kellene halniuk. Egy alászálló Fiúnak szembe kell néznie a halállal, teljes egészében át kell élnie a világok halandóinak tényleges tapasztalását, azonban az isteni terv nem követeli meg, hogy a halála erőszakos vagy rendkívüli legyen.
Ha az alászálló Fiak nem erőszakos halállal halnak, akkor önként mondanak le az életükről és mennek át a halál kapuin, és nem azért, hogy eleget tegyenek a „könyörtelen igazságosság” vagy „isteni harag” követelményének, hanem azért, hogy teljesítsék az alászállást, „hogy kiigyák a keserűjét” annak a megtestesülési létpályának és mindazon személyes tapasztalásnak, ami azt a teremtményi létet alkotja, mely létet a halandói létezés világain a teremtmények élnek. Az alászállás bolygói és világegyetemi szükségszerűség, és a testi halál nem más, mint az alászállási küldetés szükséges része.
A halandói megtestesülés befejeződését követően a szolgáló Avonal a Paradicsomra indul, elfogadja őt az Egyetemes Atya, majd visszatér a neki kijelölt helyi világegyetembe, és a Teremtő Fiú is elismeri őt. Ezután az alászálló Avonal és a Teremtő Fiú elküldi közös Igazság Szellemüket azért, hogy az alászállási világon élő halandó fajok szívében működjön. A teljes hatáskör megszerzését megelőzően ez a helyi világegyetemben a két Fiú együttes szelleme, melyet az Alkotó Szellem tesz elérhetővé. Ez némileg különbözik az Igazság Szellemétől, mely azt a helyi világegyetemi korszakot jellemzi, amely Mihály hetedik alászállása után kezdődik.
A Teremtő Fiú végső alászállásának teljesítését követően az Igazság Szelleme, melyet megelőzőleg elküldtek az összes Avonal-alászállási világra az adott helyi világegyetemben, természetében megváltozik, egyre inkább szó szerint az önálló Mihály szellemévé válik. E jelenség azzal egyidejűleg megy végbe, hogy az Igazság Szellemét felszabadítják a Mihály halandói alászállásának bolygóján való szolgálatra. Ezt követően minden egyes világ, mely ítélőhatósági alászállás megtiszteltetésében részesült, ugyanazon szellemi Vigasztalót kapja meg a hétszeres Teremtő Fiútól és a vele együttműködő Ítélkező Fiútól, amelyet akkor kapott volna, ha a helyi világegyetemi Egyeduralkodó személyesen testesült volna meg úgy, mint a bolygó alászálló Fia.