Az Örökkévaló Fiú az Isten örökkévaló Szava. Az Örökkévaló Fiú az ő örökkévaló Atyja „első” abszolút és végtelen gondolatának tökéletes kifejeződése. Amikor ezen Eredeti Fiú egyik személyes másolata vagy isteni kiterjesztése halandói megtestesülési alászállási küldetésbe kezd, akkor szó szerint igazzá válik az, hogy az isteni „Szó húsvér testté lesz” és hogy a Szó ekkor az állati eredetű, alacsonyrendű lények között lakozik.
Az Urantián széles körben elterjedt hiedelem, hogy a Fiú alászállásának célja valamiképpen befolyásolni az Egyetemes Atya magatartását. De az ismereteitek alapján sejtenetek kell, hogy ez bizony nem így van. Az Avonal és a Mihály Fiak alászállásai szükséges részét képezik annak a tapasztalási folyamatnak, melynek célja, hogy e Fiak az idő és tér népeinek és bolygóinak megbízható és rokonszenves bíráivá és uraivá váljanak. A hétszeres alászállás minden paradicsomi Teremtő Fiú legfőbb célja. Minden Ítélkező Fiút ugyanezen szolgálatkészség vezérel, mely olyannyira jellemzi az elsődleges Teremtő Fiakat és a Paradicsom Örökkévaló Fiát.
Valamely paradicsomi fiúi rendnek el kell jönnie minden egyes, halandó lakta világra annak érdekében, hogy a Gondolatigazítók számára lehetővé váljon, hogy azon a szférán minden egészséges emberi lény elméjébe beköltözhessenek, mert az Igazítók nem jönnek el minden őszinte emberi lényhez mindaddig, amíg az Igazság Szelleme ki nem áradt minden húsvér lényhez; és az Igazság Szellemének elküldése attól függ, hogy visszatért-e a világegyetemi központba az a paradicsomi Fiú, aki sikeresen teljesítette a halandói alászállási küldetését valamely fejlődő világon.
Egy lakott bolygó hosszú történelme alatt számos megítéltetésre és egynél több ítélőhatósági küldetésre kerül sor, azonban rendszerint csak egyszer fog alászálló Fiú a bolygón szolgálni. Csak arra van szükség, hogy minden egyes lakott világ esetében legyen egy alászálló Fiú, aki azért jön el, hogy ott a születéstől a halálig a teljes halandói létet megélje. A szellemi besorolástól függetlenül előbb vagy utóbb minden halandó lakta világ sorsa úgy hozza, hogy a bolygó egy alászállási küldetésen lévő Ítélkező Fiúnak fog otthont adni, kivéve egyetlen bolygót minden egyes helyi világegyetemben, melyet a Teremtő Fiú a halandói alászállásához választ.
Most, hogy már többet tudtok az alászálló Fiakról, megérthetitek, hogy miért irányul oly nagy érdeklődés az Urantiára a Nebadon történelmét illetően. A ti kicsi és jelentéktelen bolygótoknak egyszerűen csak azért van helyi világegyetemi jelentősége, mert ez a názáreti Jézus halandói szülővilága. Ez volt a helyszíne a Teremtő Fiútok végső és győzedelmes alászállásának, az a küzdőtér, ahol Mihály elnyerte a Nebadon világegyetem feletti legfőbb, személyes fennhatóságot.
A Teremtő Fiú, különösen a halandói alászállásának teljesítését követően, a helyi világegyetemének központján sok időt tölt azzal, hogy a Fiú-társakból, vagyis az Ítélkező Fiakból és másokból álló testületnek tanácsokat és utasításokat ad. Ezen Ítélkező Fiak szeretettel és odaadással, nemes irgalommal és tiszteletteljes előzékenységgel fordulnak a tér világai felé. Ezek a bolygói szolgálatok semmivel sem alacsonyabb rendűek a mihályok halandói alászállásánál. Igaz, hogy a Teremtő Fiútok a teremtményi tapasztalás végső kalandjának helyszínéül szokatlanul szerencsétlen eseményeken keresztülment bolygót választott. De egyetlen bolygó sem kerülhet olyan körülmények közé, hogy a Teremtő Fiú alászállása váljon szükségessé a bolygó szellemi jóvá igazolásához. Az alászálló csoportba tartozók bármelyike éppúgy elégséges, mert az Ítélkező Fiak a helyi világegyetem világain végzett minden tevékenységükben éppoly istenien hatékonyak és éppoly bölcsek, mint amilyen a paradicsomi testvérük, a Teremtő Fiú lett volna.
Bár a teljes kudarc lehetősége benne van a paradicsomi Fiak alászállási megtestesülésében, én mégsem láttam egyetlen feljegyzést sem akár Ítélkező, akár Teremtő Fiú hibázásáról vagy vétségéről az alászállási küldetések kapcsán. Mindkettő eredete oly közel áll az abszolút tökéleteshez, hogy nem tudnak hibázni. Ténylegesen vállalják a kockázatot, ténylegesen hasonlatossá válnak a húsvér testben élő halandókhoz és ezáltal szerzik meg az egyedi teremtményi tapasztalást, azonban az én megfigyeléseim szerint mindig sikerrel járnak. Sohasem tévesztik szem elől az alászállási küldetésük célját. Az alászállási küldetésük és a bolygókon teljesített szolgálatuk története Nebadon-szerte a helyi világegyetemetek történelmének a legnemesebb és leglenyűgözőbb fejezetét jelenti.