A rómaiak mindenestül átvették a görög műveltséget, a sorsolás útján választott kormányzat helyébe pedig a képviseleti kormányzást állították. E változás rövidesen kedvezett a kereszténységnek annyiban, hogy Róma a különös nyelvekkel, népekkel, sőt vallásokkal szemben új türelmet hozott az egész nyugati világ számára.
A keresztények római üldözésének nagy része kezdetben kizárólag abból eredt, hogy a keresztények szerencsétlenül használták az „ország” fogalmát a tanításaikban. A rómaiak türelmesek voltak mindenféle vallással szemben, de nagyon rossz néven vettek bármit is, amin érződött a politikai vetélkedés. Így aztán amikor ezek a főként félreértésből elindult korai üldöztetések abbamaradtak, megnyílt az út a vallási hitterjesztés előtt. A római polgárt a politikai igazgatás érdekelte; keveset törődött a művészettel vagy a vallással, viszont szokatlan türelemmel viseltetett mindkettő iránt.
A keleti törvény zord és önkényes volt; a görög törvény kevéssé szilárd, inkább művészies; a római törvény pedig méltóságteljes és tiszteletet parancsoló volt. A római oktatás példa nélküli, rendíthetetlen hűségre nevelt. A korai rómaiak a politika iránt elhivatott és magukat teljesen annak szentelt egyedek voltak. Őszinték, lelkesek voltak, magukat az eszményképeiknek szentelték, ám nem volt vallásnak nevezhető meggyőződésük. Kisebbfajta csoda, hogy a görög tanítóik képesek voltak meggyőzni őket arról, hogy elfogadják a Pál-féle kereszténységet.
Ezek a rómaiak egy nagyszerű népet alkottak. Azért tudták kormányozni a nyugatot, mert magukat kormányozták. Ez a párját ritkító becsületesség, odaadás és rendíthetetlen önuralom eszményi táptalajt jelentett a kereszténység befogadásához és növekedéséhez.
E görög-rómaiak könnyen válhattak szellemi értelemben éppoly odaadó híveivé egy intézményesített egyháznak, mint amennyire politikailag elhivatottak voltak az állam iránt. A rómaiak csak akkor harcoltak az egyházzal, amikor attól tartottak, hogy az állam vetélytársává válik. Róma, mely kevés nemzeti bölcselettel és eredeti műveltséggel rendelkezett, a magáévá tette a görög műveltséget és merészen elfogadta Krisztust erkölcsi életfelfogásaként. A kereszténység Róma erkölcsi műveltségévé vált, de aligha lett a vallásává abban az értelemben, hogy a szellemi gyarapodás egyéni megtapasztalásává vált volna azok körében, akik az új vallást ilyen nagymértékben fogadták el. Való igaz, hogy sok egyén ezen államvallás felszíne alá hatolt és lelki táplálékra lelt az elgörögösített és elpogányosított kereszténység lappangó igazságaiban rejlő jelentéstartalmak valódi értékei által.
A sztoikus ember és az ő merész folyamodványa a „természethez és a lelkiismerethez” csak még jobban felkészítette egész Rómát Krisztus elfogadására, legalábbis értelmileg. A római polgár természeténél és képzettségénél fogva törvénytisztelő volt; még a természeti törvényeket is mélyen tisztelte. Ekkor a kereszténység által meglátta az Isten törvényeit a természeti törvényekben. Egy nép, mely Cicerót és Vergiliuszt adott a világnak, érett volt a Pál-féle elgörögösített kereszténységre.
Így aztán ezek a rómaivá vált görögök arra kényszerítették mind a zsidókat, mind pedig a keresztényeket, hogy bölcseletivé tegyék a vallásukat, hangolják össze annak eszméit és rendszerezzék az eszményképeit, az élet létező folyásához szabják a vallási szokásaikat. Mindezt óriási mértékben segítette az, hogy a héber írásokat lefordították görögre és később görög nyelven lejegyezték az Újszövetséget.
A görögök, szemben a zsidókkal és sok más néppel, sokáig átmenetileg hittek a halhatatlanságban, a halál utáni valamiféle továbbélésben, és mivel éppen ez volt a jézusi tanítás lényege, számítani lehetett arra, hogy a kereszténység erős vonzóerőt fog gyakorolni rájuk.
A görög-kulturális és a római-politikai győzelmek sorozata egy birodalommá szilárdította a földközi-tengeri vidékeket, melynek egy nyelve és egy műveltsége volt, és amely felkészítette a nyugati világot az egy Istenre. A judaizmus bocsátotta rendelkezésre ezt az Istent, de a judaizmus nem volt elfogadható vallás ezen elrómaiasított görögök számára. Philón segített valamelyest abban, hogy a tiltakozásuk mérséklődjön, ám a kereszténység egy még jobb képet mutatott nekik az egy Istenről, és ők készségesen el is fogadták azt.