Ezen a vasárnap reggelen, kevéssel fél öt után, Gábriel magához hívatta a főangyalokat és felkészült, hogy az ádámi megítéltetési időszak lezárásaként megnyissa az általános feltámadást az Urantián. Amikor e nagy eseményben érintett szeráfok és kerubok hatalmas serege felsorakozott a megfelelő alakzatba, a morontia Mihály megjelent Gábriel előtt, mondván: „Miként Atyámnak önmagában van élete, úgy adta azt a Fiúnak, hogy neki magában is legyen élete. Bár én még nem vettem vissza teljesen a világegyetemi hatáskör gyakorlását, ez az önként vállalt korlátozás semmilyen mértékben nem hátráltat abban, hogy életet adományozzak az alvó fiaimnak; kezdődjön hát a bolygói feltámadási számbavétel.”
A főangyalok köre ekkor működött első alkalommal az Urantiáról. Gábriel és a főangyali seregek a bolygó szellemi sarkának helyére vonultak; és amikor Gábriel megadta a jelet, a hangja villanásszerűen jutott el a csillagrendszeri első lakóvilágra, mondván: „Mihály felhatalmazása alapján, támadjanak fel az urantiai megítéltetési időszak halottai!” Erre az Urantia emberfajtáinak összes továbbélője, akik Ádám napjai óta szenderültek el, és akik addig még nem kerültek megítéltetésre, a morontia beiktatásra készen megjelentek a lakóvilágok feltámadási csarnokaiban. A szeráfok és a társaik egy pillanat alatt felkészültek a lakóvilágokra való elindulásra. E továbbélő halandók csoportfelügyeletére egykor kijelölt szeráfi oltalmazók rendszerint jelen lettek volna védenceiknek a lakóvilágok feltámadási csarnokaiban való ébredésekor, ám ekkor azért tartózkodtak az Urantián, mert itt volt szükség Gábriel jelenlétére Jézus morontia feltámadása kapcsán.
Függetlenül a számtalan olyan egyedtől, akinek személyes szeráfi oltalmazója volt, és akik kellő szellemi személyiségi előrehaladást mutattak és továbbmentek a lakóvilágokra az Ádám és Éva korát követő korszakokban, és bár eddig az urantiai fiak számos különleges és ezeréves feltámadására került sor, a mostani alkalom képezte a harmadikat a bolygói számbavételek vagy teljes megítéltetési feltámadások sorában. Az elsőre a Bolygóherceg megérkezésekor került sor, a másodikra Ádám idején, és ez, a harmadik, a názáreti Jézus morontia feltámadását, az ő halandói átmenetét jelölte.
Amikor a főangyalok vezetője vette a bolygói feltámadás jelét, az Ember Fia Megszemélyesült Igazítója lemondott az Urantián összegyűlt mennyei seregek feletti hatásköréről, a helyi világegyetem mindeme fiait visszautalta a saját parancsnokaik fennhatósága alá. Amint ezt elvégezte, elindult a Szalvingtonra, hogy Mihály halandói átmenetének teljesítését bejegyeztesse Immanuelnél. Rögtön követte őt az a mennyei sereg, melynek szolgálatára nem volt szükség az Urantián. Gábriel azonban az Urantián maradt a morontia Jézussal.
Ez a története a Jézus feltámadását kísérő jelenségeknek, ahogy azok látták, akik a részleges és korlátolt emberi látás fogyatékosságaitól mentesen követték ezen események tényleges lefolyását.